A kormány segítségét kéri a vízközmű ágazat - VASIVÍZ szakszervezete is aláírta a petíciót

Azt mondják, az ágazatban működő jó néhány önkormányzati cég csőd közeli helyzetbe került.

A víziközmű ágazatban működő jó néhány önkormányzati cég csőd közeli helyzetére, az itt dolgozók rossz bérhelyzetére hívta fel a figyelmet a független, több szakszervezetet tömörítő Országos Víziközmű Ágazati Szövetség (OVÁK) pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Petícióban fordultak a kormányhoz egy komplex fejlesztési csomag kidolgozása érdekében.

Szerintük a felhalmozódott problémák már a biztonságos ivóvízellátást és szennyvízelvezetést veszélyeztetik.

Bonyhádi Zoltán

Kecskés Károly, az OVÁK koordinációs szóvivője, aki egyben a Fővárosi Vízművek Zrt. munkahelyi szakszervezetének elnöke, kijelentette: fejlesztésre szorul a víziközműrendszer, amihez kormányzati intézkedések szükségesek.

Elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök közreműködését kérik abban, hogy a kormány lehetőségeihez mérten tárgyaljon olyan fejlesztési csomagról, amely megoldást jelentene az önkormányzati tulajdonban lévő víziközmű szolgáltatók működési nehézségeinek megoldására, a szükséges és jelentős béremelésre, a munkaerő megtartására, valamint a szolgáltatások biztonságos üzemeltetési feltételeinek hosszú távú biztosítására.

A sajtótájékoztatót követően a szövetség képviselői átadták az erről szóló petíciót a Miniszterelnökség képviselőinek a Karmelita kolostornál.

Mi a baj és mit kellene tenni?

A szövetség szerint a közművezeték-adó azonnali felfüggesztése, valamint a változatlan fogyasztói ár mellett az áfa mértékének azonnali csökkentése érdemi előrelépést tenne lehetővé az ágazatban elmaradt bérfejlesztések terén és segítené a hálózati rekonstrukciókat is. Számításaik szerint a közművezeték-adó felfüggesztése 14 milliárd forint, míg az áfakulcs 18 százalékra mérséklése 23 milliárd forint forrást jelenthetne.

Kecskés Károly kiemelte, hogy az ágazatot sújtja a munkaerő-állomány elöregedése, amelyet a bérek emelésének elmaradása okoz. Hozzátette, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt. adatai alapján 2022-re 10 százalékkal, míg 2027-re 25 százalékkal kevesebb munkavállaló lesz, mint amennyi a megfelelő víziközmű ellátáshoz szükséges lenne. Jelentős problémának nevezte a vízvezeték hálózat és a víziközművek állapotát, amely a forráshiány miatt szintén elöregedett. Mindemellett több víziközmű vállalat a csőd közelében van.

A Vasivíz egyik telepén
Bonyhádi Zoltán

Az elnök szerint a problémákat több tényező okozza: 2012-ben befagyasztották a víz- és csatornadíjat, majd 2013-ban 10 százalékkal csökkentették a díjakat, aminek következtében a bevételek a 2009-es szintre estek vissza, míg a költségek jelenleg 2020-as áron vannak. Tíz év alatt jelentősen emelkedtek a bérek, az anyagdíjak, az energiadíjak. 2013-ban bevezették a közművezeték-adót, és az energiahivatalnak felügyeleti díjat is kell fizetniük a szolgáltatóknak - sorolta.

Meglebegtettek további lépéseket

Kitért arra is, hogy ha a petíció benyújtását követően nem történik változás, akkor márciusban több szakszervezet bevonásával érdekeik érvényesítésére közösen lépnek majd fel.

Az OVÁK-ot tavaly novemberben alapították, tagjai a BÁCSVÍZ Zrt. szakszervezete, a Fővárosi Vízművek munkahelyi szakszervezete, a VASIVÍZ munkahelyi szakszervezete, az Autonóm Területi Szakszervezet, valamint a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000), és a Víz-SZEM szakszervezete. A szövetség célja, hogy a benne tömörült érdekvédelmi szervezetek a vízügyi ágazat és munkavállalói érdekében együttműködjenek helyi, regionális és országos szinten.

A víziközmű ágazatnak 20 ezer dolgozója van, a szakszervezetek pedig közel 3500-4000 munkavállalót képviselnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság