A torna, a súlyemelés és az atlétika különös egyvelege a crossfit, amiből idén már harmadszor szerveztek versenyt Körmenden. A korábban inkább csak a vasi mezőnynek szóló megmérettetésre idén már az ország keleti részéből, sőt még Ausztriából is érkeztek.
A versenyt férfi és női kategóriában, valamint open és RX mezőnyben rendezték meg. A nap végén pedig csapatversenyre is sor került, ahol a nap legidősebb versenyzője, a 61 éves Marika néni is dresszt húzott. Marika néni évek óta edz, és most már magabiztosan birkózik meg a 16 kilós kettlebellel is. Sőt, a 60 kilós súlyt is derekasan tartotta társával, addig amíg a csapat harmadik tagja nem végzett az adott feladattal.
A versenyzők egyébként nem csak az idővel, a súlyokkal vagy éppen saját testsúlyukkal küzdöttek meg, hanem a 30 fokos hőség is rendesen igénybe vette a szervezetüket. A feladatok között egyébként különböző fogású súlyemelések, húzódzkodás, burpee, dobozra ugrás, evezés, ugrálókötelezés és medicinlabda dobás is volt.
Végeredmény
Férfi, open
1. Keszte Csaba, CrossfitWatt Győr
2. Nagy Bálint, Cutler Gym Kaposvár
3. Nagy Márk, Fitnessaréna
Nő, open
1.Szerencse Mónika, Wodom Tata
2.Vigh Judit, Wodstock
3.Bucsai Veronika, Thor Gym Zugló
Férfi, RX:
1.Horváth Zoltán, ZTE Súlyemelő Club
2.Kaj Richárd, Zalaegerszeg
3.Plesó Tamás, Thor Gym Budapest
Nő, RX:
1.Böjti Anita, Zalaegerszeg
2.Geszti Szilvia, Crossfit Trafo
3.Hegyi Tímea, BBros
Csapatverseny:
1.Galaxy
2.Impulzus CF
3. Elite-Fit
További részletes eredményekért klikk ide.