Elkezdte a felkészülést a 2012/2013-as bajnoki idényre a körmendi kosárlabda csapat. Ahogy arról beszámoltunk már, a csapat jövője sokáig kérdéses volt, hiszen a korábbi tulajdonos Szabó-Forrai Zsolt elhagyta a csapatot, 150 milliós adósságot hagyva maga mögött.
A tavalyi gárdából Eilingsfled János, Cseh György, Dejan Maldenovics és Németh István távozott. Érkezett azonban egy körmendi nevelésű játékos Kutasi Gergely és a mai edzésen ott volt a szintén helyi gyökerekkel rendelkező Kocsis Tamás. Az edzői poszton is történt változás. Még a nyár elején arról szóltak a hírek, hogy Nenon Ascserics lesz a körmendi szakmai munka irányítója. Ám a közben beütött anyagi krach miatt Ascsericcsel szerződést bontottak a körmendi vezetők. A karmesteri pálcát így most a korábbi másodedző Hencsey Tamás kapta meg.
A csapat állapotfelméréssel és konditermi edzésekkel valamint futással kezdte meg az alapozást.
Ami pedig a felkészülési menetrendet illeti. Eddig két fix időpont van, a körmendi edzőmeccseket illetően. Szeptember 13-15 között rendezik meg a soproni Krasznai Kupát, ahol a Körmend is a résztvevő csapatok között van. A két napos Mogyoróssy Szilárd emléktornát pedig szeptember 21-én és 23-én tartják.