Kormos Bálint Szombathelyen született 1992-ben és iskolás éveit is itt töltötte. A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója volt, ezután Budapestre költözött és széles érdeklődési körének köszönhetően a tudományokba és művészetekbe is belekóstolt. Kanyargós úton végül a fémművesség mellett kötött ki, ami iránt mindig intenzív érdeklődést mutatott.
A Bringológia-kiállítás keretein belül az Iparművészeti Múzeum pályázatot hirdetett KerékpART címmel. Bálint és csapattársai megalkották az AltituDO nevű társasjátékot, amellyel első helyezést értek el saját kategóriájukban, amit a múzeum meg is vásárolt a gyűjteményébe.
Ott voltunk a díjátadón és együtt osztoztunk a csapat örömében.
Bálint elmesélte eddigi pályafutásának történetét:
Mióta érdekelnek a művészetek?
Kisgyerekkorom óta mindig szívesen matattam valamivel, szerettem rajzolni, farigcsálni és ezek hobbiként végigkísérték iskolás éveimet. Masszi Ferenctől tanultam rajzolni, ő mutatott nekem grafikai fogásokat. Különösen élveztem a mélynyomási technikákat, rengeteg jó emlékem van a nyári táboraiban eltöltött időkről. Gimnázium alatt lehetőségem volt rajzszakkörön részt venni, majd rajzfakultációt felvenni. Dióhéjban ezek voltak művészi pályám kezdő lépései.
Miért pont a fémművesség?
Szerencsém volt sokat utazni családom révén és képes voltam már kiskoromban is múzeumokban, szüleimtől lemaradva órákat tölteni egy-egy páncélokat vagy ékszereket tartalmazó vitrin előtt. Gyerekfejjel teljesen elvarázsolt, hogy hogyan képes valaki fémből ilyen csodákat alkotni. Emlékszem, gimiben tanáraink bosszúságára a hátsó padban láncinget fűztünk egy barátommal. Teljesen elmerültünk benne, élveztük, hogy egyesével hajlítjuk meg a szemeket a lánchoz.
Úgy tudom, érdekel a hagyományos, skandináv kovácsművesség. Mesélj erről egy kicsit.
Egy nyári munka során középkori vásárokat jártam körbe a skandináv régióban, ahol meglepően nagyszámú kovácsmester dolgozik és él meg a mesterségéből. Barátságot kötöttem egy Mikko nevű finn kováccsal és feleségével Nooraval, aki szintén kovács! Megmutatták műhelyüket, meséltek a hagyományokról, kinti oktatásról. Kérdeztem őket magyarországi útjukról. Tanulmányaik befejezése után itthoni mestereket látogattak meg, dolgoztak velük, tanultak tőlük, ahogy ez régen is szokás volt.
Ennek az élménynek a hatására, hazaérve kipróbáltam a hagyományos tűzi kovácsolást a gyakorlatban is egy zalaszentgróti mesternél, Csiszár Tibornál, aki nagyon segítőkésznek bizonyult. És mint kiderült, Mikkóék nála is jártak! Kicsi a világ. Az időhiány és a távolság miatt döntöttem úgy, hogy egy kis műhelyt alakítok ki otthon, ahol gyakorolhatok.
A Práter utcai Budapesti Komplex SzC Kézművesipari Szakgimnáziumba jársz ötvös-fémműves szakra. Mit nyújt neked ez az iskola?
Az ötvösség nem csak művészeti ág, hanem szakma is. Igen gyorsan akadályokba ütközünk, ha nincs meg a megfelelő technikai tudásunk, legyen bármilyen jó a megvalósítani kívánt ötlet. A Práter nagyon jól felszerelt műhellyel és kiváló szakmai tudású tanárokkal büszkélkedhet, így kézenfekvő volt, hogy az alapokat itt sajátítsam el. Kellemes csalódásként ért, hogy az iskola egyre inkább hajlik a művészi megközelítés felé és bekerült a tantervbe a szabadkézi és ékszerrajz, valamint a tervezési órák.
Több kitérő után kötöttem ki itt végül. Érettségi után tájépítésznek tanultam, majd gépészmérnöknek. Ezután elvégeztem egy ékszerbecsüs tanfolyamot. Sok hasznos tudást és tapasztalatot hozott az így eltöltött idő és végül megtaláltam, amit igazán szeretek és ez a kétkezi alkotómunka. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz ritka, ha valaki azzal foglalkozhat, amiben tényleg örömét leli.
Nagy természetbarát hírében állsz. Gyakran jársz az erdőbe inspirálódni?
Amilyen gyakran csak tehetem, hiszen megnyugtat, ha kiszabadulhatok a város zajából és segít gondolkodni, ott vagyok igazán önmagam. Teljesen feltöltődve térek vissza egy-egy túrából. Sokszor megragadják a figyelmemet természeti formák, amelyeket aztán felhasználok a tervezés folyamán. A világ gyorsulásával egyre távolabb kerül a természet az embertől, de érdemes észben tartani, hogy sosem szakadhatunk el tőle teljesen.
Izgalmas a társasjáték mind kinézetre, mind a szabályok alapján. Mi volt az alapötlet?
A pályázati kiírás szerencsére elég nagy szabadságot hagyott nekünk. A beadandó munka lehetett térinstalláció vagy használati tárgy is. A másik megkötés az volt, hogy tartalmazzon legalább 50 százalékban biciklialkatrészt.
A használati tárgy jelentését bontogatva jutottunk el a társasjáték ötletéig. Kedves volt nekünk a gondolat, hogy egy olyan tárgy születik, ami emberi kapcsolatépítésről szól, interakcióra késztet és mi a társasozás lényege, ha nem ez? A játékmenet a biciklitől kölcsönzött forgómozgáson alapszik és ez a játék lelke is.
Az egész projekt számomra legfelemelőbb része maga az alapanyagok beszerzése volt. Sorra jártuk a szervizeket, biciklis boltokat és a jóindulat és kedvesség, amit megtapasztaltunk, meglepett minket. Számtalan használt és új alkatrészt kaptunk. Érdekes látványt nyújthattunk Alexával és Nikivel a villamoson, talpig megrakva olajos vashulladékkal, hátamon keresztbe egy biciklivázzal.
AltituDO. Egyszerű és nagyszerű, egyben ötletes. Miért így neveztétek el?
Ezt rövidre tudom fogni: az altitudo latinul magasságot jelent. Jól kifejezi a játék felépítését, a szinteken való közlekedést és célját is: „Érd el a tornyot!”. A DO kiemelése a „Pörgesd meg!”, „Forgasd!”, „Lépj!” cselekvéseket, magát a társasjáték lényét hivatott kihangsúlyozni.
