Körvonalazódik, mennyi lesz jövőre a garantált bérminimum

Januártól a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik.

A bérköltségek mérséklése érdekében a kormány 4 százalékos munkáltatói járulékcsökkentést javasol, és megfontolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak jövőre is a helyi iparűzési adó felét kelljen csak befizetniük – közölte.

Más országokban nem jellemző a minimálbérhez és a garantált bérminimumhoz hasonló kettős rendszer – hívta fel a figyelmet Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója, és megjegyezte, tíz év múlva Magyarországon sem biztos, hogy lesz ilyen.

Azt is elmondta, nemzetközi összehasonlításban a magyar minimálbér a gazdaság fejlettségéhez viszonyítva és vásárlóerő-paritáson számítva is alacsony, és megjegyezte, hogy a 2016-os helyzettel szemben a minimálbér-emelésének nincs torlasztó hatása – nem okoz bértorlódást -, szemben a garantált bérminimummal. A keresők 8 százalékának bejelentett jövedelme a minimálbérnek megfelelő – mondta.

A minimálbér és a garantált bérminimum 20 százalékos emelése együttesen már 2-2,5 millió embert érint.

A szakember a munkáltatói járulék 4 százalékpontnál nagyobb csökkentését nem nagyon látja megvalósíthatónak, az iparűzési adó mérséklését sokkal célzottabb eszköznek tartja. A kormány versenyképességi okokból elvetette a kereset nagyságától, a vállalkozás méretétől vagy tevékenységi körétől függő differenciált munkaadói járulékcsökkentésre tett javaslatokat – mondta Nagy Márton.

Az adóék az elmúlt években fokozatosan 48-50- százalékról 43 százalékra csökkent, a tervezett 4 százalékpontos munkáltatói járulékcsökkentést követően pedig 40 százalék lesz. Ez azonban nemzetközi összehasonlításban még mindig magas: az uniós átlag 39 százalék, a lengyel érték pedig csupán 33 százalék – hangsúlyozta a szakember.

Nagy Márton felhívta a figyelmet arra, az árazásnak a bérköltség változása csak egy eleme, az energiaárak emelkedésének szektoroktól függően lényegesen nagyobb hatása lehet.

(MTI- Piac és Profit)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság