Az Alba Fehérvár már a bronzéremért, az Egis Körmend az egyenlítésért lépett pályára a harmadik helyért folytatott párharc második mérkőzésén. Elhunyt törzsszurkolójára emlékezett a hazai együttes és a szurkolótábor a találkozó előtt.
Keller Ákos gyors találatára Ferencz a már-már szokásos triplájával válaszolt. Az első percekben Davis húzta a hazaiak szekerét, ez azonban a vezetéshez nem volt elég: Simpson és Keller Ákos is bekezdett, így hat perc elteltével már öttel is vezetett az Alba. Gyors körmendi fordításnak tapsolhattak a hazaiak: Bán két triplája és Davis közelije után, 23-20-nál már Dzunics-mester kért időt. Remek hazai hajrá zárta az első tíz percet: 30-24-ről folytatódott a meccs.
Ferencz triplájával már egy híján tíz volt közte, azonban ennél jobban nem tudott eltávolodni a Körmend az öt légiósával kapaszkodó Albától. Feljebb jött a Fehérvár, újabb öt perc elteltével már csak három volt közte. A Körmendet ez nem zavarta meg, Davis kettesével hat lett a differencia – Mohammed azonban szintén távolról volt eredményes, majd megint, így villámgyorsan elolvadt a hazai fór (44-44). Mohammed újabb triplája zárta az első félidőt: 47-44-es Alba-előnnyel ért véget a játékrész.
Eladott körmendi bedobásból Lóránt növelte a vendégek előnyét, Davis hármasa gyorsan érkezett rá, de Harris is jegyzett egy triplát. Jobban kezdett az Alba, már a tízpontos vezetésért is támadhatott, amit Lóránt Péter kosarával el is ért (52-62). Ledolgozott néhány pontot hátrányából a Körmend, de Németh eladott labdája után triplával büntetett az Alba, majd egy ziccer is a helyére került Horton révén. Lóránt is egy hármast tett helyre, 70-59-re vezetett az Alba, a negyed végéig pedig tovább nőtt a különbség: 61-77-ről indult az utolsó tízperces etap.
Jól kezdett a Körmend, de csak minimálisan tudott faragni hátrányából, állandósult a tíz pont körüli különbség. Oroszi hárompontosával „már csak” hét volt közte, de erre is jött egy Alba-kosár – másodpercekkel a vége előtt Harris állította vissza a tízpontos különbséget, s végül 95-83-as sikerrel szerezték meg a bronzérmet a vendégek.