A Fitt-Box Ökölvívó Egyesület fiatal versenyzője az április 22-i Utánpótlás Magyar Kupa után rögtön Zágrábba utazott a junior ökölvívó válogatott tagjaként, ahol horvát-magyar csapattalálkozó keretein belül lépett szorítóba.
Fitt-Box Ökölvívó Egyesület
A találkozó első napján egy horvát ökölvívóval csapott össze. Rafael egy percig sem kímélte ellenfelét, ennek eredményeként egyhangú pontozással győzedelmeskedett.
A második napon egy szerb ökölvívóval kellett megküzdenie. Ez sem jelentett túl nagy gondot számára, egyértelműen jobb volt, mint vetélytársa, így újabb egyhangú győzelmet tudhat maga mögött.
A elmúlt egy hétben Rafael öt mérkőzést bokszolt és ebből mind az ötöt megnyerte. Remek úton halad felkészülése a hamarosan megrendezésre kerülő Junior Európa-Bajnokságra.
Fitt-Box Ökölvívó Egyesület
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!