Kötelező röviden – Simán verte a Debrecent a Körmend

A tavaly még a megyei első osztályban vitézkedő Factum Sport Debrecen volt szerda este a MJUS-Fortress Körmend csapatának ellenfele. A papírforma nem borult, kicsit gyengébb első félidő után a Körmend bedarálta a cívisvárosiakat.

Ezen a találkozón jubilált Ferencz Csaba, a játékos ugyanis 250-edszer lépett pályára élvonalbeli találkozón. A klub a bemutatáskor köszöntötte a kosarast, a körmendi B-közép pedig az első negyed után adott hangot egyik kedvencük köszöntésének.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A meccset Dies zsákolása kezdte, aztán Pék Dávid hintett egy triplát. A kezdeti hajtás viszont gyorsan alább hagyott. Edzőmeccs légkör uralkodott a körmendi arénában. A kissé langyos hangulat rányomta bélyegét a csapatok játékára is. Az első negyed derekán aztán egy hangyányit el tudott lépni a Körmend. A hazaiakon érezni lehetett, hogy teljes biztonságban vannak a győzelmüket illetően, nem is nagyon hajtottak az első félidőben. A csekély vezetés ellenére, már az első negyed végére színmagyar csapattal állt fel a Körmend.

A második tíz percben is hasonlóan egyformán estek a kosarak. A Factum folyamatosan partiban tudott lenni. Végül a Dies zsákolása után beállt hét pontos különbség kényszerítette időkérésre a vendégeket. Hiába próbálta meg rendezni a sorokat Ráthonyi Tamás, Bell kosarával tíz pont fölé kúszott a Körmend előnye.

A félidő után egy teljesen más felfogású Körmend lépett pályára. A hazaiak az első perc után 20 pontra duzzasztották a két együttes közti különbséget. A Körmend szinte bedarálta az egyre inkább fáradni látszó Factumot. Bell és Moore pedig már a látványnak is adott, zsákolásokkal szórakoztatták a publikumot.

Körmend-Debrecen 2010.12.22.
Végül könnyen oldották meg a körmendiek a karácsony előtti utolsó feladatot
Tóth Ákos

Az utolsó etapban már parádéztak a hazaiak. A zsákoló showhoz idő közben Hegedűs is csatlakozott. A meccs vége felé pedig Sömenek is pályára léphetett, így Sabáli Balázs minden játékosának lehetőséget adott.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Nehezen tudtunk ráhangolódni a mérkőzésre. A harmadik negyedben aztán már sikerült felvenni a ritmust, és komolyan venni a találkozót. Szerettük volna kiszolgálni a közönségünket, ami a második félidei látványosabb játékkal sikerült. Mindenkinek játéklehetőséget tudtunk adni, ez örvendetes. Jön egy kis pihenő, mindenkinek boldog karácsonyt kívánok.

Rátonyi Tamás, a Factum edzője: Tudjuk, hogy hol a helyünk. Megfogyatkozva érkeztünk Körmendre, amíg bírtuk erővel, addig helyt álltunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport