Kővári Attila sápadtan, kisfiús hajjal, jó néhány kilóval karcsúbban ül velünk szemben, szinte eltűnik egy hatalmas bőrfotelben. Arról akarjuk kérdezni, mi is történt vele, igazak-e a városban keringő pletykák, hogy úgy hozták vissza az életbe, és hogy amputálni kellett a lábát. Mégis kínosan feszengünk, hogyan is lehet ilyenre rákérdezni. Aztán magától indul a beszélgetés, Kővári elmeséli a vele történteket.
- Szüretre készültünk a családdal, zoknis lábbal ráléptem egy facsavarra, felszakadt a talpamon a bőr. Mivel a korábbi tüdőembóliám miatt vérhígítót szedek, a vérzés nem akart elállni. Ráléptem egy steril mull-lapra, amitől véraláfutás keletkezett a talpamon, ami aztán elfertőződött. Az orvos kezelte, de hiába, csak nem gyógyult a lábam.
A szokásos kéthavi esedékes kontrollvizsgálaton, a kardiológián lett rosszul:
- Onnan el sem engedtek, azonnal felvettek az osztályra, ahonnan a professzor úr többször is átküldött a sebészetre. Ott nem vették észre a veszélyt. Fokozatosan feketedett el a talpam és a lábujjam. Mire sikerült elintézni, hogy átszállítsanak Sopronba – kértem, hogy ott műtsenek – jócskán súlyosbodott a helyzet. Napok teltek el. Sopronban aztán sorozatban műtéteken estem át, megpróbáltak minél többet megmenteni a lábamból, de sajnos térd fölötti csonkolásig jutottam el.
Összesen négy csonkolásom volt. Mindegyik után bíztam, talán most végre jó lesz, aztán a vérmérgezés haladt tovább. Négyszer átélni ugyanazt, négy gerincérzéstelenítéssel… A végén már életmentő műtét volt, annyira rossz állapotba kerültem. Utólag mondták, ha két nappal később kerülök Sopronba, akkor végem van.
Négyszer átélni ugyanazt, reménykedni, aztán újra és újra csalódni
Belegondolni is nehéz, nemhogy átélni, Kővári sem viselte könnyen:
- Hatalmas megrázkódtatás volt ez nekem, emberileg és pszichikailag is, bár most már jobban vagyok. Kerettel, mankóval tudok mozogni, sajnos pont a jó lábam ment el. Egy sportsérülés miatt ugyanis a bal lábam eddig sem bírta nagyon a terhelést.
Így ülve nem sok látszik, hiszen pár hete ideiglenes művégtagot kapott, most ezzel tanul járni. De az egyik legnagyobb kérdés a család életében – ahogy valószínűleg sok sorstársánál is – mennyire tud majd eztán teljes életet élni? Igaz, a technika már sok mindent tud, az igazán jó műlábak viszont nagyon drágák, ráadásul háromévente cserélni kell. Vajon ki tudja fizetni érte az ötmillió forintot?Az viszont nagyon jól esik Kővárinak, hogy az elmúlt hónapokban százával kapta a telefonokat, pártársaktól és a választóktól, hogy visszavárják:
- Nincs olyan szombathelyi politikai erő, akinek a képviselője ne látogatott volna meg a Szombathelytől több mint hetven kilométerre lévő kórházakban. Több ízben eljöttek hozzám a képviselőtársak és a polgármester is.
Párttársai is teljes mellszélességgel kiálltak mellette. Ezért történt az, hogy bár többen felvetették: vissza kellene adnia mandátumát, hiszen a betegsége miatt hónapokig egy képviselővel kevesebbel dolgoztak a szocialisták - meg félő az is, hogyan tudja majd eztán végezni a munkáját - úgy döntött, nem adja fel: képviselő marad.
Ők voltak a Stromfeld első lakói
Aztán mi mással folytatódhat a beszélgetés, mint
szerelmével
, a Stromfelddel. Ezer szállal kötődik ehhez a kertvárosi jellegű, városszéli körzethez. És nem csupán azért, mert történetesen tizenkét éven át itt volt helyi képviselő:- Gyakorlatilag mi voltunk az első lakók is. Először a közeli lakótömbben kaptunk egy lakást. Akkoriban hívtak Sopronba, a GySEV-hez, mivel speciális a szakmám, és mérnökként napi munkakapcsolatban voltam velük, jól tudtunk együtt dolgozni. Ott a Lővérekben adtak volna egy három szobás szolgálati lakást, de a családdal úgy határoztunk, maradunk. Aztán hirtelen meghaltak anyósomék, mi pedig itt a Stromfelden belevágtunk egy építkezésbe. ’89 karácsonyán a Jézuska már ide jött.
Hozzáteszi, azért is nagyon szerethető ez a térség, mert erre a lakótelepre mindig friss levegő jön, a széljárás ugyanis észak-nyugati. Ráadásul ebben, a Zanati úttól egészen a Minerva lakótelepig tartó körzetben született:
- Harminc évig laktam az Éhen Gyula téren. Itt jártam általános iskolába is, első és egyetlen munkahelyem is e körzetben volt.
A háborús gyerekek nagy terhe
A gimnáziumi évek is szóba kerülnek, a Nagy Lajosban végzett:
- Rendkívül jó csapat, jó kis osztály volt, de ma már csak 16-an élünk az érettségizett 32-ből.
Mi viselte meg ezt a generációt? – kérdezzük. A képviselő szerint ennek oka nem lehet más, minthogy: - Háborús gyerekek voltunk, többségünk a bombázások idején, az éhínség kellős közepén fogant, és a háború végén született.
Édesanyámék mesélték, napról-napra élték az életüket, alig volt élelem, melaszt ettek. Pedig édesapám vasutas volt, akkoriban – nem úgy, mint később - üldözöttnek sem számított. Ugyanis egyenesági leszármazottja volt a híres premontrei szerzetesnek, Laky Demeter családjának. Mélyen vallásos ember volt.
Édesapja nem erőltette rá világnézetét, rábízta a döntést:
- Ragaszkodott ahhoz, hogy amikor kialakul a szemléletem, akkor válasszak. Bérmálkoztam is, de amikor egy gyerekcsíny miatt igazságtalanul nagyon elvert egy pap, megharagudtam arra a közegre. Ehhez még hozzájött később néhány személyes tapasztalatom, amely aztán nem tett a továbbiakban templomba járó emberré. Igaz ateista sem lettem.
Ugyanakkor a mélyen vallásos édesapja a harmincas évek derekán már tagja volt a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak is, személyes barátságban és munkakapcsolatban volt Kéthly Annával. Akivel a pécsi egyetemi évei alatt ismerkedett meg.
Nem szégyelli, KISZ-es vezető volt
Politikusi múltja azonban korábban, nem pusztán a Stromfeld lakótelep ügyes-bajos dolgainak intézésével kezdődött. Nem akarja titkolni, hogy az úgynevezett átkosban közel 15 évig a KISZ tömeg- és vezetőképzését irányította. A mérnöki pályája mellett párhuzamosan végezte ezt a munkát. Igaz, társadalmi mellékállásban, még munkaidő kedvezmény sem járt érte.
’89 után aztán nyolc évig nem foglakozott a politikával:
- Viszont itt a lakótelepen sokan engem kerestek meg ügyes-bajos dolgaikkal. Próbáltam segíteni. Sokan ismeretek a KISZ-es évekből is, hiszen nyaranta 200-300 fiatal fordult meg azokban a táborokban, amelyek tematikáját döntően én állítottam össze.
A rendszerváltás után már párttagságát sem újította meg.
- Egy térdsérülés miatt nyolc hónapig voltam betegállományban. Ez az időszak átfedésben volt a rendszerváltással.
Ráadásul ’85-ben - ahogy mondja - a legnagyobb ellenállása ellenére pártitkárrá választották. Az irányító pártbizottsággal sem volt felhőtlen a kapcsolata, de a környezete kérésére és nyomására végül elfogadta:
- Akkoriban már kezdett puhulni a rendszer, azért választottak ki, mert az ifjúsági mozgalomban rendkívül sikeres voltam. Tagja voltam aztán annak a reformköri csapatnak, akik a párton belül kezdték lebontani a rendszert. Ezt akkoriban a környezetemben és munkahelyemen, a MÁV-nál dolgozó kemény bolsevikok nem vették jó néven. Olyan három évem volt, hogy ráment az egészségem.
Részletesen meséli, hogy milyen mindennapos konfliktusai voltak a gazdasági és mozgalmi vezetőkkel. Koholt ügyek miatt sorra kapta a munkahelyi fegyelmiket, igaztalan vádakkal, de fogást nem találtak rajta. Pártfegyelmit is indítottak ellene, de az visszahullott az őt bemártani szándékozók fejére. Akik persze azóta mélyen jobboldalinak és ős antikommunistának vallják magukat, holott előtte a rendszer feltétel nélküli kiszolgálói voltak.
A szívére vette a dolgokat – korábban is volt, hogy hónapokig kórházba kényszerült
Azt mondja, a rendszerváltás előtti meghurcoltatásokra szó szerint ráment az egészsége. Hihetetlen, de 260/140-es vérnyomása lett.
- Valahogy aztán a cégnél – ahol az életemet leéltem – nem találtam a helyem. Akik addig a legnagyobb bolsevikok voltak, olyan hirtelen lettek MDF-esek. Akkor indították el a rokkantosításomat, mellette azonban – mivel volt egy jó szakmám, és mérnök-tanári végzettségem - elmentem a Puskás Tivadar szakközépiskolába óraadónak, elektronika és automatika tantárgyakat tanítottam.
A betegségek pedig végigkísérték. Az elmúlt öt évben is volt, hogy hónapokig kórházba kényszerült.
- Négy éve volt, amikor orbáncot kaptam. Nagyon lázas voltam. Nekem, akinek soha 37 fölé nem ment a testhőmérséklete, most 40 fokot mértek. Emlékszem, a közbeszerzési bizottsági ülésére így is muszáj volt bemennem, mert 760 családot érintő beruházás volt készülőben. Ha nem vagyok jelen, a határozatképtelenség miatt a közbeszerzési eljárás meghiúsult volna, mivel az önkormányzat kicsúszott volna a határidőből. Új eljárást kellett volna indítani, és az azévi befejezés is meghiúsult volna. Így hát mentő jött értem, és amíg megszavaztuk az ügyet, ők lent megvártak a Városházán, majd elvittek a kórházba.
Ott a kórházban, pár nappal később tüdőembóliát kapott.
- Egy órán át dögönyöztek, annyira alacsony volt a vérnyomásom, az orvosok attól féltek, hogy Wagner András sorsára jutok.
A volt polgármester két hónappal előtte ugyanebben a betegségben halt meg.Négy hét után hazajöhettem volna, de pechemre a szobatársam szegény, a jelenlétemben vérzett el, és halt meg szörnyűséges módon. Akkora trauma volt, hogy utána két hétig nem jött rendbe a szívritmusom.
47 szavazattal elvesztette a körzetét
Aztán megtörtént a mostani választáson, amire a szocialisták egyáltalán nem számítottak. Ez volt az első alkalom, hogy nem nyert a körzetében. Nehezen élte meg ezt is. Azóta is gondolkodik rajta, keresi az indokokat:
- Bejártam az egész körzetet, rengeteg emberrel beszélgettem. Eddig minden ciklusban 1100 szavazat körül kaptam, most közel háromszázzal kevesebbet. Annak ellenére, hogy a körzet átalakítása után 1000 fővel nőtt a szavazásra jogosultak száma. A jobboldali jelöltek az előző ciklusokban 800 körül kaptak szavazatot, ezúttal sem voksoltak rájuk többen.
A választási vereségének több okát is látja:
- Lehet, valamit én is elhibáztam, de a politikai háttér sem nekünk kedvezett. A második, ami nagyon sokat nyomott a latban, hogy átszervezték a körzeteket. Elvettek tőlem három olyan utcát, amit tökéletesen felújítottunk az előző ciklusban. Viszont például a D telep környékén, bár azt is teljes felújítottuk, ugyanannyi szavazatot kaptam, mint a fideszes jelölttársam.
Az eddigi gyakorlattal szemben több szavazókörben áttették a szavazás helyét máshová, erre azonban a választók közül többen nem figyeltek oda, és automatikusan a régi helyszínekre mentek el:- Amikor megtudták, hogy másutt adhatják le voksaikat, feladták, és nem mentek tovább, főként az idősebbek. Végül szép őszi idő is volt, sokan annyira biztosra vették, hogy nyerek, hogy haza se jöttek a szüretről.
Riválisa, Molnár Miklós mindössze 47 szavazattal kapott többet.
- Olyan valaki vert meg, aki nem is körzetben él, hanem Oladon. Tizenkét évet, úgy érzem, tisztességgel végigdolgoztam, de ez a demokrácia következménye, amit el kell fogadni. Ugyanakkor, ha Miklós igényli segítségemet, készséggel felajánlom az elkövetkezendő időszakban.
Nem volt egy perc nyugalma…
Tizenkét éven át volt a lakásbizottság elnöke, kopasz képviselőként került bele:
- Még Szabó Gábor polgármestersége alatt testálták rám ezt a feladatot. Ezt volt egyetlen bizottsági elnöki hely, amit a szocialisták akkor ellenzékiként megkaptak. Olyan helyzetbe kényszerültem, hogy muszáj volt elvállalnom, mert ha én nem vállalom, akkor elveszítettük volna ezt a posztot is.
Nem volt könnyű a bizottsági munka, a mostani választások előtt ezért is kötöttem ki, ha indulok is, és nyernénk, lakásbizottsági elnök már nem leszek.
Miért?
- Nem volt hétvégém, folyton kerestek, telefonáltak a lakásigénylők. Ami rámzúdult, az a sok elkeseredett emberi sors… Aztán nemegyszer megfenyegettek, nem csak engem, a családomat is. Ezért is kellett megszüntetnünk a vonalas telefonunkat még 1999-ben. Amikor a tüdőembólia után felépültem, a fogadóórámon 102-en álltak sorba. Akkor történt, hogy bejött hozzám a soron következő, és az ujja végéből csöpögött a vér. Valaki beleharapott a karjába, mert összevesztek a sorrenden. Ekkor vezettük be a fogadóórámon a sorszámot.
Nem tartja jónak az önkormányzati lakások pályáztatását
Az új városvezetés, tán épp ezért, nem sokkal a győzelem után új kiutalási rendszert alkotott, pályázati rendszert vezettek be. Megszüntetve az önálló lakásbizottságot is:
- Meg is mondták, hogy az új városvezetés ilyenfajta kommunikációt nem vállal fel.
Az új rendszerben Kővári szerint a pontozás most arra jó, hogy nem szociális alapon lehet bérlakáshoz jutni. És nem kell az emberek problémáival közvetlenül szembesülni, ahogy ő tette. Azok azonban, akik tényleg nehéz helyzetben élnek, alacsony jövedelmük, vagy elvesztett munkahelyük miatt, ők reménytelenül pályáznak, velük mi lesz? – kérdezi, majd hozzáteszi:- Korábban is felmerült már a pontrendszer, nagy vitáink voltak már ezzel kapcsolatban. Jó pár évvel ezelőtt, a Szent Márton utcában, az újonnan épült 15 önkormányzati lakást pályázat útján értékesítettük. Egy hétig olvastuk a beérkezett anyagokat, annyi pályázó volt. Volt olyan lakás, amelyre 150-en tartottak volna igényt, és akadt olyan is, aki az összes lakásra beadta az anyagát.
Viszont ő is megszavazta, amikor az előző ciklusban a piaci viszonyokhoz igazították a lakbéreket, ma már nem biztos, hogy megtenné:
- Akkor jöttem ki a kórházból… Lemodellezték nekem, hogy csak azok fizetnek majd többet, akiknek magasabb a jövedelmük. Ez így igaz is volt. Valamilyen formában növelni kellett a SZOVA bevételét, mert nem tudtak kellő felújítási alapot képezni (jelenleg is, közel 200 lakás vár felújításra). Sokan azt mondják, a lakbéremelés következménye lett, hogy beállt a krach, ez azonban így nem igaz.
Ugyanis több olyan bérlő nem tudott vagy nem akart lakbért fizetni, aki egy kétszobás összkomfortos lakásért az ötvenezer forintos lakbér helyett csak tízezer forintra volt kötelezve. Azzal sem értek egyet, hogy fűnyíróelv-szerűen húsz százalékkal csökkentették a lakbéreket, mert így a támogatottak egy vagy kétezer forinttal fizetnek kevesebbet, a jó anyagi körülmények élők pedig tízezerrel.
"A Széll Kálmán terv a nehéz helyzetben lévő emberek megszorító csomagja"
Annak ellenére, ami az elmúlt hónapokban vele történt, igyekszik a napi politikában naprakész maradni:
- Állandóan az interneten lógok, napilapokat és újságokat olvasok. Szociálisan érzékeny emberként azonban, ami manapság a nagypolitikában zajlik, a szociális rendszer agyon-nyirbálása, mélyen felháborít. Érthetetlen számomra, hogy a nagypolitika teljesen érzéketlennek mutatkozik a hátrányos helyzetűekkel és a nyugdíjasokkal szemben. Tény, hogy jócskán voltak és vannak segélylesők, de a nehéz helyzetűek többsége szívesen dolgozna, ha lenne hol és mit. A Széll Kálmán tervről pedig csak annyit mondanék, én nehezen élem meg ezt az elnevezést, mert megyénk méltán nagy tiszteletben tartott volt pénzügyminisztere és miniszterelnöke nevét viseli egy ilyen sokak számára negatív fejleményeket eredményező megszorító csomag. Szívesen belátnám idővel, hogy evvel a véleményemmel tévedtem.
Végül csak fel kell tennünk a kérdést: Ennyi átélt betegség, idegeskedés után, amikor a legfőbb feladata, hogy újra megtanuljon, járni, miért nem vonul vissza? Épp mindazért, amit elmondott, érkezik a válasz. Csak azért sem nem adja fel, és ha egészsége is engedi, 2014-ben újra megpróbálja, és elindul a választásokon. Egy biztos, a március végi városi közgyűlésen szeretne már ott lenni.
Kifelé indulunk, a háziasszony kikísér bennünket. Nézzük a szűk lépcsőházat – nehéz lesz itt majd a férjnek felmenni az emeletre, most a földszinti nappali a hálószobája is. A fürdőszobát is át kell alakítani, és újra gondolni az élet apró, fontossá vált dolgait. És ami a fő, nem szabad elkeseredni. Mi pedig megköszönjük a narancslevet és azt, hogy mindenről mesélt.
