Csoda Győrben: 556-ból 556 közbeszerzést nyert meg egy cég

De három cégnek is nagyon mennek itt a közbeszerzések, alig tudnak hibázni.

Az Átlátszó megtalálta az ország igazi tenderbajnok cégeit, és azt a várost is, ahol ezek hihetetlen teljesítményt nyújtanak a közbeszerzési pályázatokon.

A budapesti Korrupciókutató Központ nemrég hozott nyilvánosságra pár érdekességet a magyarországi közbeszerzésekről, többek között azt is, hogy van egy fideszes vezetésű város, ahol 3 cég szinte minden közbeszerzést megnyert, amin indult, ráadásul verseny nélkül.

Az Átlátszó.hu oknyomozó oldal egy közbeszerzési szakértő segítségével kiderítette, hogy melyik városról és melyik cégekről van szó.

A közbeszerzési csoda Győrben történt, a három tenderbajnok cég pedig a STRABAG Általános Építő Kft., a KIFÜ-KAR Zrt. és a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft.

A KIFÜ-KAR Zrt. összesen 556-szor indult győri közbeszerzésen, és 556-szor nyert is. A cégnek a STRABAG-gal is vannak kapcsolatai, többségi tulajdonosai a Belfry Holding GmbH és a Themis Magántőkealap. A Themis Magántőkealap a Szijjártó Péter külügyminisztert jachtoztató üzletember, Szíjj László érdekeltsége.

A Strabag Általános Építő Kft. 556 szerződést KIFÜ-KAR Zrt.-vel közösen kötött meg, de a győri önkormányzattal további 42 szerződést kötöttek 2011 óta, így összesen 598 darab nyertes tenderük van.

Az osztrák tulajdonú cég már a szocialista kormányok alatt is közkedvelt volt, a Fidesz pedig hasonlóan bőkezűen bánik a cégcsoporttal a hatalomra kerülése óta.

A VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. 297 alkalommal nyert közbeszerzést Győrben. A cég alvállalkozóként segítette az akkor Tiborcz István, a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozó Elios Kft.-t a települések kivilágításában Közpénzből fizetik ki az Elios lámpafelújításait, csak ne vizsgálódjon az EU csalásellenes hivatala 2019. February 13. 19:53 .

A cég ezután számos állami közbeszerzést nyert el, és országos jelentőségűvé nőtte ki magát. Tulajdonosa, Gasztonyi László pedig megtalálható a leggazdagabb magyarok százas listáján.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet