Közel 400 ezer forinttal emelték a szombathelyi polgármester és alpolgármesterek illetményét

Nemény András bruttó havi bére így átlépi a 3 millió forintot. Az emelést törvény írja elő.

Bruttó 3 003 100 forint lesz július 1-től Nemény Andrásnak, Szombathely polgármesterének a havi illetménye, erről a csütörtöki közgyűlésen döntöttek a városi képviselők.

Tavaly emelték a duplájára az illetményeket

A polgármesterek és az alpolgármesterek illetményét központilag, törvényben határozzák meg, így az önkormányzatoknak nincs mérlegelési joguk sem. A rendszer 2021 óta így működik, és az Országgyűlés az év végén emelte meg A Fidesz 1,3 millióra emelné Nemény András szombathelyi polgármester illetményét 2021. December 09. 13:49 kötelezően 30 százalékkal a polgármesterek (és velük együtt az alpolgármesterek) illetményét.

Szombathely polgármestere akkor azt kérte a képviselőktől, hogy ne szavazzák meg számára az emelést. Így is tettek, azonban a kormányhivatal felszólította Kormányhivatal: Akkor is meg kell emelni a szombathelyi polgármester fizetését, ha nem kéri 2022. May 22. 07:31 a szombathelyi önkormányzatot, hogy tartsák be törvényt. Nemény András és három alpolgármestere akkor kijelentette, az emelés összegét jótékony célokra fordítják.

Azóta többször is emelték a városvezetők illetményét, legutóbb tavaly decemberben, amikor duplájára nőtt Duplájára emelik a szombathelyi polgármester és az alpolgármesterek fizetését 2024. December 20. 11:32 a szombathelyi polgármester és az alpolgármesterek fizetése.

Megint új szabályok érvényesek

A legújabb, tavaly év végén hozott szabályok szerint a polgármesterek illetményét az előző évi nemzetgazdasági átlagkereset alapján kell kiszámolni. A nemzetgazdasági átlagkeresetet a KSH közli, és az új illetmény az adott év július 1-től érvényes a következő év június 30-ig.

A tavalyi átlagkereset 667 365 forint volt, megyejogú városok esetében ennek négy és félszeresére kell emelni a polgármester illetményét.

Így Nemény András 2025. július 1. és 2026. június 30. között havonta bruttó 3 003 100 forint illetményre jogosult.

Az alpolgármesterek a polgármesteri illetmény 90 százalékát kapják. Ezek szerint a három szombathelyi alpolgármester (Horváth Attila, Horváth Soma és László Győző) havonta bruttó 2 702 800 forint illetményre jogosult.

A városvezetők költségtérítést is kapnak, Nemény András havi bruttó 450 465 forintot, az alpolgármesterek fejenként havi bruttó 405 420 forintot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet