Az egyik leghúzósabb ügy az óvodában, és az általános iskola első 3 osztályában zajló ingyenes angol és német nyelvoktatás megszüntetése. A közgyűlés még 2007-ben hozta meg erről szóló rendeletét, a szombathelyi gyerekek a 2009/2010-es tanévtől kezdve ingyen vehettek részt a nyelvoktatásban, a nem szombathelyieknek tandíjat kellett fizetniük.
Eladják a Szentlélek patikát
Az előterjesztés szerint ezt most megszünteti a közgyűlés. Indoklásuk, hogy az óvodai nyelvoktatás nem kötelező önkormányzati feladat, az idén még 40 milliót kellene beletenni, jövőre 30 milliót, 2013-ban 42 milliót, 2014-ben pedig 52 milliót. Szóval, ennyi a megtakarítás, ha megszüntetik a programot, amelyet az előző városvezetés azért indított, hogy a szombathelyi gyerekek lépéselőnyben legyenek későbbi tanulmányaiknál.
Persze, más ügyeket is tárgyalnak. Például támogatási igényt nyújtanak be a kormányhoz a város magas adósságállománya miatt, meghallgatnak sok beszámolót, döntenek arról, mire használják fel a színház építéséhez kapott központi támogatásból megmaradt összeget. Ami 6,6 millió forint, a tervek szerint technikai eszközöket vásárolnak belőle a színház számára.
Döntenek az Art Cafe bérleti szerződésével kapcsolatos vitában Bíróság elé kerül az Art Cafe-ügy 2011. June 15. 12:19 is, valószínűleg bíróság elé viszik az ügyet.
Élőben közvetítünk
Meghirdetik eladásra a főtéri, korábban Szentlélek patikaként működött ingatlant. A patika tavaly év elején zárt be Bezárt a 274 éves gyógyszertár Szombathelyen 2010. January 21. 07:33 , aztán újranyitott a volt Centrum áruház földszintjén Ipari stílusúvá vált a műemlék gyógyszertár Szombathelyen 2010. May 21. 09:05 , más névvel és más hangulattal. A régi helyiség bútorzata védett, és nem is szabad onnan elszállítani, ezért csak korlátozottan forgalomképes az ingatlan. Egy értékbecslés eredménye miatt 60 milliót kér érte a város.
Az ülés vége felé döntenek a polgármesteri hivatal létszámleépítéséről, kilenc fő esetén van lehetőség az előrehozott öregségi nyugdíjba vonulásra. A hivatalt egyébként átszervezik, több osztályt összevonnak, és egy újat is alapítanak.
A közgyűlés csütörtök reggel 9-kor kezdődik a városháza nagytermében, természetesen percről-percre beszámolunk róla. És, mivel szeptembertől a városi tévé nem közvetíti a közgyűlést, mi megtesszük, csütörtökön próbaadást láthatnak itt, nálunk.