Átveszi a város a Savaria Szimfonikus Zenekart

A döntés nem született meg olyan egyszerűen, ahogy azt várhattuk. Mintegy 20 millióba kerülhet a megyeszékhelynek az átvétel.

19:30 Köszönjük a figyelmet!

A szünet után rövid ideig még ment az elmélkedés, hogy akkor pontosan merre-meddig, ám a felek végül viszonylag gyorsan a nyílt ülés befejezése mellett döntöttek.

A két legfontosabb határozattal mára mi is megköszönjük a figyelmet: a jövőben 15 százalékkal csökken a Volán szolgáltatása, valamint Szombathely átveszi az 50 esztendős Savaria Szimfonikus Zenekart.

Holnap a közgyűlés utáni sajtótájékoztatókkal folytatjuk, addig is szép estét, jó éjszakát!


19:10 Mérei ajándékozott is, meg nem is

A döntés meghozatala után Mérei Tamás a zenekar hálájának jeleként két ajándékot akart kiosztani a képviselők között. Mint kiderült az egyik egy DVD, amin a zenekar Beethoven Sors című (milyen szimbolikus!) szimfóniáját adja elő, a másik meglepetés pedig egy köszönő levél volt, melyet a szimfonikusok összes dolgozója aláírt.

Czeglédy azonban jelezte, jogilag Mérei nem adhat át semmit. Az igazgató végül nem is ajándékozott.

Illetve mégis, mert miután Puskás polgármester újabb 10 percre berekesztette az ülést, Mérei egyesével adta át a DVD-ket a képviselőknek.

Januári közgyűlés
Puskás többször is 10 perc szünetet rendelt el
Mészáros Zsolt

18:52 Mérei Tamás válaszolt

Vázlatpontokba szedve az alábbi válaszokat adta a szimfonikusok igazgatója:

1. A decemberi bérek a következő év költségvetésében jelennek meg.

2. Január 1-jén, illetve december 31-én lejárt szállítói szerződése nem volt a szimfonikusoknak. (Tehát lejárt tartozása sincs az együttesnek.)

3. A varázsfuvola jegybevétele 15 millió forint volt.

4. A be nem tervezett 36 milliós összeg a társasági adó címkézés, melyet még nem tudtak feltüntetni.

5. Ha csak február 1-jétől veszi át a város az intézményt, akkor nagy gond lesz a zenekar működésében, hiszen január 1-től sem álltak le.

A folytatásban Czeglédy hangsúlyozta: senki nem gondolhatja komolyan, hogy Szombathely úgy veszi át a szimfonikus zenekart, hogy nem tudják, mennyi a le nem járt tartozása a zenekarnak.

Mérei válaszolt: a le nem járt tartozás az anyagban is szereplő 2,2 millió.

A február 1-jei átvételt leszavazták. A közgyűlés az ellenzéki módosító javaslatok elvetése után végül úgy döntött, hogy január 1-től működteti az 50 esztendős Savaria Szimfonikus Zenekart.


18:36 Zsarol a megye?

Gyebrovszki rákérdez: jól érti-e, hogy valamivel több mint 20 millióért adná át a megye a szimfonikus zenekart? Ezek szerint a megye még holtában is zsarolni akarja Szombathelyt?

Marton azt gondolta, hogy ez a napirend nem vitát gerjeszt, hanem mindenki egy történelmi napként éli meg a szimfonikusok átvételét. Ehelyett az ellenzék a kákán is csomót keres.

Januári közgyűlés
Horváth Zoltán és Prugberger Emil
Mészáros Zsolt

Czeglédy szerint január 1-jén még a szilveszterezés fáradalmait pihentük ki, és nem a szimfonikusok ügyén gondolkodtunk, január 18-án viszont a város ne vegyen át január 1-jei kezdettel semmit. A szocialisták azt azonban támogatják, hogy a szimfonikus zenekar ne gazdálkodjon önállóan.

Gyebrovszki ezt követően újfent kiakadt. Felháborítónak tartja a megyei önkormányzat zsarolását. azáry pedig azt mondja, az ellenzéknek nem a városvezetéssel, hanem az előterjesztéssel és a megyével van problémája.

Németh Kálmán megjegyzi: annyit tudott, hogy érkezett egy levél a polgármesternek címezve, amiben az áll: öt napon belül fizessen a város. Az MSZP-SZTKE-frakció csupán annyit szeretne, hogy úgy vegyék át a Savaria Szimfonikus Zenekart, hogy abból később se pénzügyi, se jogi természetű vita ne legyen.


18:12 Vita a szimfonikusok pénzügyeiről

Puskás megemlíti: a Mesebolt Bábszínház ügyében is ugyanez volt a helyzet, tehát a decemberi béreket a város állta.

Lazáry meglepődött azon, hogy Czeglédy nem tudja, a decemberi béreket a következő évi költségvetésbe tervezik be. Az alpolgármester szerint csupán annyi a kérdés, hogy január, avagy február elsejétől vegyék-e át a zenekar működtetését.


17:53 Fizetett-e béreket a megye?

Németh Kálmán rákérdezett: kifizette-e a megye a mintegy 18 millió forint összegben a béreket, és érkezett-e a polgármesterhez ez ügyben levél a megyeházáról. A képviselő ugyanis úgy tudja, hogy érkezett.

Puskás örül, hogy ilyen titoktartó a hivatal, mert mielőtt megtudta volna, hogy levél érkezett a nevére, már ki is szivárgott a hír.

Januári közgyűlés
Takátsné és Horváth Csaba összesúgnak
Mészáros Zsolt

A polgármester aztán felszólítja Ságit, aki éppen a mobilján beszélget. Gyebrovszki nagyot röhög, azt mondja, ne hozzuk zavarba a képviselőt, hadd telefonáljon! Puskás Sági helyett Németh Kálmánnak ad szót.

Sági pillanatokkal később előhozza, hogy az MSZP-SZTKE-frakció két tagját is leverte történelemből. Hurrá! A szocik ezen kellemeset mosolyogtak.

Gyebrovszki szerint a fideszesek nagyon lazán kezelik a 15-20 milliókat, miközben nemrég ugyanennyi pénz megspórolásáért buszjáratokat szüntettek meg. A képviselő úgy látja, mindenki támogatja a szimfonikusok átvételét, ám a zenekarral együtt nem kívánnak magukhoz venni tartozást.

Czeglédy jelzi, hogy a jegybevételek között nem látja a A Varázsfuvola bevételét, ami a szimfonikusok kasszájába folyt be. A frakcióvezető szerint ez körülbelül 12 millió forint. Az anyagban ráadásul 2,2 milliós tavalyról áthozott tartozást is lát. Az ellenzéki politikus elkerülné, hogy a zenekar tartozásait, illetve a be nem tervezett, s a megyei önkormányzat által folyósított béreket a város állja.


17:41 Nem lesz halálos ítélet

Sürgősségi indítványként dönthet a közgyűlés arról, hogy a szimfonikusokat 2012. január 1-től vegye át Szombathely.

Sági úgy kezdi a beszédét, hogy nagy nap ez a mai. Kiderült, a kulturális és sportbizottság reggel 7-kor ülésezett az ügyben. (Nekik biztosan nagy nap, ami régóta tart.)

Sági szerint, ha a város ma nem venné át a zenekar működtetését, akkor kimondaná a szimfonikusok halálos ítéletét. Erre azonban nem kerül sor.

Czeglédy úgy tudja, hogy Mérei Tamás írásba adta: a zenekarnak nincs korábbról tartozása. Viszont a januárban esedékes, decemberi béreket a megyei önkormányzat fizette ki. A frakcióvezető szerint a megye a jövőben kérheti majd ezt a cirka 18 milliós összeget a várostól. Czeglédy ezért javasolja, hogy ne január 1-től, hanem február 1-től vegyék át a zenekart, így nem kellene fizetni a megyének.

Molnár költségvetési szempontból közelíti meg a kérdést. A koncepciót már elfogadták, az alpolgármester nem tudja, hogy kell-e hozzátenni a szimfonikusok működtetéséhez. Ha kell, akkor azt máshonnan muszáj elvenni.

Januári közgyűlés
Molnár a zenekar átvételének költségvetési vonzatairól beszélt
Mészáros Zsolt

Bár vannak ígéretek, de egyelőre nincs biztos forrás, mondja Molnár. Több mint 60 millió forintra lenne szükség. Ezt a kulturális és sportbizottságnak is figyelembe kell vennie.


17:30 Miről is döntenek?

Horváth Attila azt sérelmezi, hogy a hulladékgazdálkodással kapcsolatos előterjesztést az ülés elején kapták meg, majd kiderült, hogy majdnem 300 oldalas anyag szól az ügyről. Így nehéz felelős döntést hozni, véli a képviselő.

Marton azt mondja, az egész történet alapjairól már korábban döntött a közgyűlés. A projektben ráadásul Szombathely a gesztor, vagyis magyar nyelvre fordítva a megyeszékhely végzi a legfontosabb feladatokat. Marton arra kéri az ellenzéket, ha van jobb javaslatuk,akkor mondják.

Czeglédy szerint nincs vita abban, hogy már elfogadták a projekt alapvetéseit, melyekkel akár több évtizedre is rendeződhetnek a hulladékgazdálkodás problémái.

Puskás figyelmeztet: ha nem szavazzák meg a beruházás, akkor nem tudnak előrelépni. Azt kérdi a jegyzőtől, van-e bármiféle törvényességi probléma?

Horváth pontosít: nincs jogi aggálya, csak nem tudja pár óra alatt rendesen átolvasni a 300 oldalas anyagot. Tehát nem a jogász szólt önből, mondja Puskás. Hanem a felelős képviselő, vágja rá Gyebrovszki.


17:08 Puskás mindig kétszer csenget

Kolompját rázza a polgármester, itt az idő a folytatásra. A képviselők azonban csak nem gyülekeznek a teremben. Valahol, valamit lehet, hogy ők is éppen ráznak.

Januári közgyűlés
Puskás becsengetett
Mészáros Zsolt

Megszavazták a járatritkítást, el is tűntek a teremből az érdeklődők, s velük együtt a halk neszezés is.

Egy úriember a szünetben azt elemezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt rendesen megizzasztották az EP friss vitájában. A hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk. Később utánanézünk.

Izzasztásról Szombathelyen szó sincs, Molnár a hulladékgazdálkodás költségvetési vonzatairól érdeklődik. Közben a délután folyamán már harmadszor mondja ki az antagonisztikus szót.

Gyebrovszki arra emlékeztet, hogy a 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő SZOVA Zrt. egyik nyereséges tevékenysége a hulladékszállítás. Ha most ezt is elveszik az amúgy veszteséges cégtől, akkor még nagyobb bajba kerül a SZOVA.

Marton azt mondja, korábban sem került szóba a hulladékszállítás kiszervezése.


16:45 Zűrös szavazás és Mari néni bérlete

Czeglédy a Volán-napirend szavazása előtt ügyrendi kérdésben nyomott gombot. Szót viszont nem kapott. A frakcióvezető ezt sérelmezte is. Hiányolta továbbá, hogy nem szavaztak a Németh Kálmán által világosan megfogalmazott módosító javaslatról.

Gaál Róbert jegyző és Nagy Tibor aljegyző szemöldökét ráncolva egymásra nézett. Úgy tűnik, nem tudják, mi volt a pontos javaslat.

Januári közgyűlés
A jegyző és az aljegyző összeráncolta a szemöldökét
Mészáros Zsolt

Ennek lényege, hogy ha 15 százalékos szolgáltatáscsökkentésről döntenek, akkor a viteldíjat is ugyanennyivel kellene csökkenteni. Czeglédy szerint jogilag is aggályos, hogy novemberben még szavaztak a díjak emeléséről, most pedig kiderül, hogy lefaragják a menetrendet.

Czeglédy kéri, hogy ha most nem is, de februárban újra tárgyaljanak a jegyek és a bérletek áráról.

Marton szerint a viteldíj ügye nincs a napirendi pontok között, ráadásul a vita csupán politikai. Gyakran előfordul ez a közgyűlésen.

Puskás szünet elrendelésével akar rendet tenni. Nem kell, horkan fel mindenki. Mégis lesz pauza. 10 perc.

Gyebrovszki a pihenőidőben indulatosan magyarázza Ságinak és Prugbergernek: Mari néni még abban a hiszemben vette meg a nyugdíjas bérletet, hogy normális szolgáltatásokat vehet igénybe. Most meg lehet, hogy megszüntetik azt a járatot, amivel rendszeresen közlekedik.

A viteldíjak csökkentéséről nem elmélkednek tovább. A vita, most már végleg, lezárva.


16:36 Politikusi válaszok a szakembertől

Papp László részletes válaszai után Puskás azt mondja, a vezérigazgató szakember létére politikushoz méltó válaszokat adott. Majd lezárja a vitát.

Marton összegez. Továbbra is az A változatot ajánlgatja. Akár ideiglenes menetrendként is.

Horváth Attila hozzászól, valamit nem ért. Puskás közben a tollával a mikrofont pöckölgeti.

Szemmel látható, hogy a menetrend ügye komoly érdeklődést vált ki. Egyre többen vagyunk a teremben. Némi hangulatot is érzünk, az eddigi kissé vontatott megnyilvánulások után.

A közgyűlés végül marton javaslatával egyetemben 13 igen, 4 nem és 4 tartózkodással az A jelű tervezetet fogadta el.


16:24 A mikrofonnál Papp László

A Vasi Volán vezérigazgatójához csak úgy záporoztak a kérdések. Papp először azt pontosítja, hogy a javaslat nem a Voláné. A közgyűlés decemberben kérte fel őket, hogy dolgozzanak ki egy A és egy B menetrendtervezetet. Múlt pénteken egyeztettek a két verzióról, ám ott Papp szerint meglehetősen kevés képviselő jelent meg.

A racionalizálást persze végrehajtja a Volán, de ez igencsak fájdalmas lesz. Papp elsorolta, hogy új buszokkal, modern utastájékoztatókkal gazdagodott a Volán. 2011-ben ráadásul az utazási igények nem csökkentek.

Papp az összes képviselőnek felajánlotta, hogy a jövőben is biztosítják a folyamatos egyeztetést. A 2006-os igényfelmérésre reagálva a vezérigazgató arról beszélt, hogy az igények felmérését a Volán munkatársai folyamatosan végzik.

A buszok ára 20 és 40 millió forint között mozog. A jelenlegi állomány alkalmas a város tömegközlekedési igényeinek megoldására. A kisebb buszok beszerzéséhez újabb forrásokra lenne szükség, ám ezekre nincs igazán lehetőség.

Papp szerint az országban működő 24 Volán-társaság közül hátulról a harmadik helyen áll a vasi, tehát Szombathelyen igencsak alacsonyak a társaság működési költségei.


16:11 Szerencsére nem te választottál!

Gyebrovszki újra szót kér. Sági azt mondja, ennél a témánál ez már a harmadik felszólalása lenne. Tudom, hogy neked egy is sok egy napra, mondja neki Gyebrovszki.

Még szerencse, hogy nem te választottál meg,

teszi hozzá a szocialista képviselő.

Czeglédy szerint elképzelhető, hogy a Volán szolgáltatásaiból idén még le lehet nyesni 15 százalékot, a sportkiadásokból 10-et, és el lehet venni az oktatástól újabb 100 milliót. Ebben az esetben viszont 2013 januárjában újra itt toporgunk majd, és arról beszélünk, hogy honnan lehet elvenni, vélekedik az ellenzéki frakcióvezető.

Januári közgyűlés
Czeglédy szerint társadalmi párbeszédre lenne szükség
Mészáros Zsolt

Czeglédy újabb hozzászólásában arról beszélt, hogy a város nagyrészt csak hitelből finanszírozható, ebből kiindulva nem megfelelő megoldás, ha a képviselők kizárólag pénzügyi logikával dolgoznak. A frakcióvezető felvetette, hogy párbeszédet kellene kezdeményezni a városban élőkkel, s megtudni tőlük, hogy számukra mi a fontos.

Puskás úgy reagál, hogy az érdek és a cél közös. Most van egy helyzet, amit meg kell oldani. Ezt követően a polgármester felkérte Papp Lászlót, hogy válaszoljon a feltett kérdések özönére.


16:01 Mennyi a kilométerpénz?

Szép lassan az összes képviselő hozzászól. Most éppen Sági van soron. Mókásat kérdez: melyik van távolabb a vasútállomás-Bogát, vagy a Bogát-vasútállomás vonal. Nem ugyanazon az útvonalon megy a busz, oktatják az ellenzékiek. Mennyi a kilométerpénz? Teszi fel az újabb lényegre törő kérdését Sági.

Molnár arra figyelmeztet, ha most nem sikerül dönteni, akkor akár újabb fél évig változatlan marad a menetrend. Ennek pedig költségvetési vonzatai vannak. Az alpolgármester szerint lehetne vizsgálgatni, hogy mi legyen például a Tesco-buszok sorsa. De most már január van, az idő pedig sürgeti a büdzsé megalkotását.


15:32 A csupasz menetrend kálváriája

Németh Kálmán szerint az MSZP-SZTKE-frakció a novemberi menetrendtervezetet javasolja elfogadásra. Már az is egy eléggé lecsupaszított változat. Tudvalévő, hogy a tömegközlekedés nem kötelező önkormányzati feladat. A legnagyobb probléma az, hogy a döntést nem készítették elő megfelelően. A kérdéssel már a közmeghallgatáson is foglalkozhattak volna, teszi hozzá a képviselő. Németh ráadásul úgy tudja, az A változat elfogadása 30 milliós megtakarítást jelenthet.

Molnár Miklós nem szolgál jó hírekkel. Állítása szerint ugyanis az elkövetkező közgyűléseken is bőven lesznek olyan előterjesztések, melyek lefaragásról, egyes szolgáltatások csökkentéséről szólnak majd. Az alpolgármester hangsúlyozta: ha fenn akarják tartani a tömegközlekedés jelenlegi színvonalát, akkor ahhoz be kellene zárni több városi intézményt.

Gyebrovszki később arról beszélt, hogy az elmúlt másfél évben nem csökkent az utasok száma. A képviselő véleménye az, hogy fiskális szemlélettel akár azt is mondhatná a közgyűlés: nem kell elsőosztályú foci- és kosárcsapat, zárjunk be intézményeket. Ez azonban nem megoldás.

Rettegi egyebek mellett azt hangsúlyozza, hogy sem az A, sem pedig a B verzióval nem elégedett, így tartózkodni fog.

Lendvai Ferenc azt kérdi, mit tett a Volán a költségek csökkentése érdekében. Gondolkodtak-e kisebb buszok, vagy éppen elektromos járművek csatasorba állításán.

Ágh levelet olvas fel, melyben az Újperinten élők a nálunk, a nyugat.hu-n megjelent írás alapján kérik, hogy a peremkerület ne legyen kárvallottja a járatritkításnak.

Takátsné Tenki Mária azt tudakolja, hogy a Volán miért a 2006-os utasszámokkal állt a közgyűlés elé. Na, meg azt is, hogy az önkéntesség éve jegyében miért nem kérték önkéntesek, akár középiskolások segítségét.


15:17 Terítéken a nap egyik fénypontja

Vagyis a Vasi Volán új menetrendje. A társaságot az ülésen nem képviseli senki, Marton némi iróniával meg is köszöni nekik, hogy segítenek a döntés megkönnyítésében...

A Volán által a városvezetés felkérésére kidolgozott A és B menetrend-tervezetek részleteit alábbi írásunkban foglaltuk össze. Megnyirbálják a Volán szombathelyi menetrendjét? 2012. January 11. 18:27

Amíg Marton az érveket sorolta, befutott Papp László, a Volán vezérigazgatója, valamint Derdák Miklós forgalmi üzletág-igazgató. Csodálkoztunk volna, ha nem jönnek el...

Januári közgyűlés
Marton: ironikus köszönetnyilvánítás
Mészáros Zsolt

Szakács a folytatásban arról beszélt, hogy a pénzügyi, gazdasági és jogi bizottság az A változatot, vagyis a kisebb lefaragással járó tervet támogatja.

Korrekciós lehetőséget is beépítenének, melynek értelmében az egyéni választókörzeti képviselők év közben is jelezhetik a felmerülő igényeket.


15:10 Balassa ismerkedhet Wass Alberttel

Czeglédy azzal kezdi az ülést, hogy Balassa Péter szellemi fejlődésének elősegítéséért a szocialista frakció nevében egy Wass Albert-kötettel lepné meg a Jobbik képviselőjét.

Balassa válaszol: látja, hogy szép piros színű az anyag, csak rövidesen nehogy a szociknak kelljen majd a Btk.-t lapozgatniuk.

Puskás rögtön szünet elrendelésével fenyíti meg a képviselőket, akik gyors kuncogás után össze is kapják magukat.


15:07 Száraz időben is csúsznak

A politikusoknak továbbra sem erénye a pontos kezdés. Hiába csengettek a folyosón is, csak percekkel később gyűltek egybe a főszereplők.


14:53 A képviselők nyomtak, mi pofára estünk

Az ebédszünet előtt képviselőink öltönygatyában, az egyetlen hölgy pedig szoknyában gyakorolta az újraélesztés mozzanatait. Hogy mennyire voltak ügyesek a mellkaskompresszióban az alpolgármesterek, vagy tanult-e végre valami jót az ellenzék a városvezetéstől, azt ide kattintva megtudhatják. Bábukon gyakoroltak a szombathelyi képviselők 2012. January 18. 14:45

Mi pedig közgyűlési munkánk történetében először bőven a kezdés előtt érkeztünk. Gondoltuk, kényelmesen elhelyezkedünk, belőjük a technikát, tele pocakkal és friss fejjel várjuk a helyi politikai parádét. Hát, pofára estünk, mert az ülésterem ajtajait bezárták. A bejárat előtt tipródó firkászokon végül egy kedves hölgy, na meg az ajtók kulcsa segített.

A 15 órára meghirdetett kezdés előtt 10 perccel csak az újságírók voltak a teremben. Ezt látva azon morfondíroztunk, hogy a sajtó képviselői jelentik az igazi állandóságot a politikai vetésforgóban...


A hosszúra nyúlt szünet után remélhetőleg újult erővel vágnak bele a munkába a képviselők. Délelőtt elég lagymatag volt a vita Újraélesztik a várost 2012. January 18. 08:56 , aztán délben megtanultak újraéleszteni Bábukon gyakoroltak a szombathelyi képviselők 2012. January 18. 14:45 , szóval változatos a napjuk.

Lesznek azért húzós ügyek is, ezeket már korábban összefoglaltuk Új autóbusz-menetrend lesz Szombathelyen 2012. January 17. 08:11 Ha ide kattintanak Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről September 28. 09:10 , élőképben is nézhetik a közgyűlést..

Nemsokára kezdünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Bábukon gyakoroltak a szombathelyi képviselők

Szájból-szájba lélegezni tanultak a városatyák szerda délután.

Újraélesztik a várost

A Fidesz és az MSZP egyetért, hogy közös a felelősség az adósságért. A képviselők újraélesztést tanultak.

Új autóbusz-menetrend lesz Szombathelyen

Négy verzió közül kell választania a közgyűlésnek, a szerdai ülésen új utcanevekről is döntenek. Előzetesünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet