Szeptember 25-én megkapta a szombathelyi önkormányzat a Miniszterelnökség támogatói okiratát az új közszolgálató telephely megvalósításához - derül ki a csütörtöki közgyűlésre benyújtott előterjesztésből. A lényeg, hogy a Sárdi éri úton új közszolgáltató telephelyet építenek, itt új helyet kapnak az önkormányzati közszolgáltató cégek, elsősorban a SZOVA.
A tervet már korábban kidolgozták, és beépítették a Modern Városok programba, amiről még 2015 novemberében írtak alá megállapodást a kormánnyal. A most kiadott támogatói oklevél szerint az idén 120 millió, jövőre egymilliárd 380 millió forintot kap erre a város.
Szó lesz Czeglédy vagyonáról is
Többek között ezt a tervet is jóváhagyja várhatóan a szombathelyi közgyűlés csütörtökön. A nyilvános napirenden 19 napirendi pont van, zárt ülésen öt ügyet tárgyalnak, persze, ezek a számok még változhatnak. A zárt ülésen egyébként szóba kerül a Styl megmentése Mi lesz veled, Styl? Miért hagyták, hogy így legyen? 2017. May 26. 16:24 , valamint a Czeglédy Csaba vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárás, amit Balassa Péter képviselő (Jobbik) kezdeményezett Vagyonnyilatkozati eljárást indítottak Czeglédy Csaba ellen 2017. September 12. 18:54 .
A nyilvános ülés fontosabb ügyeiről már írtunk. Így a plakátokra tervezett reklámadóról Vége a szombathelyi plakátháborúnak? Megadóztatnák a szabadtéri reklámokat 2017. October 23. 13:11 , a Sportliget felújításáról Évi 40 millióba kerül majd a felújított Sportliget a szombathelyi önkormányzatnak 2017. October 24. 07:43 és a Savaria karnevál költségvetési beszámolójáról
Gondolta volna, hogy közel tízmillióba került a Savaria karnevál fény- és hangtechnikája az idén? 2017. October 24. 17:35 is.
De szó lesz még a Gothard-kastély felújításáról, a Vásárcsarnok felújítás alatti működéséről, a bárányhimlő elleni védőoltásról, a városháza felújításáról. És még néhány kisebb jelentőségű ügyről.
A közgyűléen t9rténtekről a szokásos módon számolunk be, percről percre tudósítással és élőképes közvetítéssel is. Az ülés október 26-án, csütörtökön reggel 9-kor kezdődik.