Gondolta volna, hogy közel tízmillióba került a Savaria karnevál fény- és hangtechnikája az idén?

Közzétették a karnevál bevételeinek és kiadásainak pontos számait.

Bő két hete írtunk egy összefoglalót 140 ezer látogatója volt az idei Savaria Karneválnak  2017. October 08. 11:58 az idei Savaria Történelmi Karneválról, amiben érdekes adatokat is közzétettünk. Mi is azt hittük, hogy ez a cikk volt az utolsó, ami az idei karneválról szól, de a csütörtöki közgyűlésre készült anyagban újabb adatokat találtunk, ezúttal a karnevál bevételeiről és kiadásairól.

BZ

Röviden: a karnevál némi nyereséget termelt, annak ellenére, hogy az önkormányzat az idén 40 millióval támogatta, ami 20 millióval volt kevesebb, mint az előző években. Pénzzel 11 cég, természetben (munkával, szolgáltatással) 13 cég támogatta az idei eseményeket.

Bevételek

A 40 milliós önkormányzati támogatás mellé ötmilliót nyertek pályázaton, ötmillió 23 ezret adtak össze a szponzorok, 37 488 000 forint volt a saját bevétel és 13 934 221 a visszaigényelhető áfa. Összesen 101 445 221 forint volt a karnevál bevétele.

Kiadások

Ehhez képest 98 384 379 forintba került az egész, ami azt jelenti, hogy 3 060 842 forintos nyereséggel zártak.

A legnagyobb tételt a marketing és a reklám tette ki, ezek 13 722 175 forintba kerültek. A második helyre a köztisztaság került, 10 925 710 forinttal.

A harmadik legdrágább a színpad-, hang- és fénytechnika volt, 9 410 700 forinttal. De meg kell jegyezni, hogy ez három nagyobb és három kisebb színpadot jelent, ráadásul kiváló hangminőséget és látványos fényeket produkáltak. Az is fontos, hogy ezekért ez az ár abszolút nem magas a jelenlegi hazai piacon.

Kiemelhetjük még az egyéb anyagi ráfordításokat (8 096 976 forint) és az áramépítést és áramszolgáltatást (7 530 716 forint). A karnevál személyi költségei (járulékokkal) összesen 2 193 330 forintba kerültek.

A kiadásokat részletesen az alábbi táblázatban lehet megnézni.

Forrás: szombathely.hu

A jövő évi karnevál időpontja is megvan, 2018. augusztus 23-26.

Lapunk összes, az idei karneválról készített cikkéért, galériájáért kattintson ide .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Savaria Karnevál 2017