21 óra 00 perc
Aztán hirtelen vége. Nem is volt olyan hosszú. Ez persze kényszeredett vicc akar lenni...
20 óra 55 perc
Létrehozzák a két ad hoc bizottságot, a Fidesz javaslatára a közgyűlési arányoknak megfelelően.
20 óra 50 perc
A Fidesz vissza akarja hívni a Városfejlesztési Kft. felügyelőbizottságából Gyebrovszkit. A képviselő azt mondja, többször is késve értesítették, és volt, amikor késtek a többiek.
A polgármester javasolja, állítson össze ügyrendet a felügyelőbizottság. Szakály Gábor szerint egy most induló cégnél természetes a váratlan ülés.
20 óra 25 perc
15 perc szünet a Czeglédy Csaba által javasolt két ad hoc bizottság összeállítása miatt.
20 óra 20 perc
Szakács Dávid beterjeszti a délutáni bizottsági ülésen már elhangzottakat, a polgármester öt napon belül adja át a szakértőkkel kapcsolatos dokumentumokat.
Ipkovich azt mondja, rendben van, de nem szsvaztat róla.
20 óra 10 perc
Négy napirendi pont két perc alatt. Ez igen.
20 óra 05 perc
Közben az Oladi Sportliget Kft-vel megkötött szerződésről tárgyalnak, Szakács Dávid a rendkívüli felmondás lehetőségét emlegeti. Végül csak módosították a szerződést.
19 óra 55 perc
Gyimesi József vidámságot csempészett a terembe, amikor kijelentette, nem mondana rosszat arról, akit ismer. A képviselők percekig derültek ezen.
19 óra 40 perc
A parkfenntartásnál először nem volt hozzászólás, de meg sem szavazták. A folyosóról futott be Marton Zsolt, aki gyorsan javaslatot tett, arra, hogy pár hónapos előkészítés után önkormányzati cégre bízzák. Ebben magánvállalkozók beszállítóként részt vegyenek. De össze lehetne vonni a temetkezési szolgáltatással. (A parkfenntartást évek óta a Prenor Kft. és a Bokor Kft. végzi. Sz. J.) Marton szerint júniusig előlehet készíteni egy új cég alapítását.
A polgármester azt mondja, mindkét terület jól működik, ezért van benne egy kis félsz.
Júniusban térnek vissza a témára.
19 óra 25 perc
közeleg az este, beindultak a képviselők. Vita nélkül mennek át a napirendi pontok.
19 óra 05 perc
Arról vitatkoznak, hogyan vásárolja meg a város a MÁV ingatlanokat. Czeglédy arra hívja fel a figyelmet, hogy korábban megegyeztek a 630 milliós vételárban, csak közgyűlési döntés nem volt róla. Évek alatt jutottak el ide a MÁV-val, ha olcsóbban is megy, akkor akár a költségvetésből meg lehetne venni. A döntés már a következő testületé lesz, de vannak olyan hírek, hogy befektetői csoportok érdeklődnek az ingatlanok után.
Most úgy tűnik, azt is megvizsgálják, hogyan szerezte meg a cirkuszteret annak idején a MÁV. Meg is szavazzák.
A végén arról döntenek, hogy a SZOVA vizsgálódik.
18 óra 45 perc
Némi szakmaizás után úgy döntött a közgyűlés, hogy májusban döntenek a terület, illetve a buszpályaudvar beruházási tervének értékesítésére.
Következik a MÁV ingatlanok (Haladás pálya, cirkusztér stb.) adásvételének tárgyalása. A SZOVA javasolja, hogy bízzák meg az előkészítéssel. Szabó Gábor arra emlékeztet, tavaly már 12 milliót költöttek erre.
18 óra 20 perc
Szóba kerül a közeli MÁV-rendelő is, ott is kevés a parkolóhely. Soós József (független) azt javasolja, a város adja bérbe a parkolót, így a költségek nem a SZOVÁ-t terhelik.
18 óra 20 perc
Megtudjuk, hogy a vasútállomás mellé korábban tervezett buszpályaudvar helyén két hét múlva 27 parkolót alakítanak ki, és dolgoznak egy nagyobb, 270 vagy 400 férőhelyes parkoló kialakításán. De ehhez még további számítások kellenek. Később visszahozzák az ügyet a közgyűlés elé.
18 óra 15 perc
Revans, Czeglédyt arról kérdezi Lazáry Viktort, hogy a Nyugat Rádió fizet-e reklámdíjat a stadionban elhelyezett reklámért. Czeglédy azt mondja, a rádió ügyvezetője és a Haladás VSE egyezett meg erről.
18 óra 10 perc
Czeglédy a Sportszolgáltató által tett feljelentés után érdeklődött Több ügyben is sáros lehet a szombathelyi roma vezető 2010. March 24. 13:03 , a polgármester megerősítette, hogy a cég erről tájékoztatta.
18 óra 00 perc
Gyebrovszki János (MSZP) szerint nem az igazgatóról van szó, a gazdasági beszámolóhoz tartozó kérdéseket tettek fel. Czeglédy hozzáteszi, nem csak a Savaria Rehab-Team végez jó munkát, hanem a Pálos Károly Családsegítő Szolgálat is. De az igazgató asszony asszisztált a Családsegítő beolvasztásához, ehhez megszüntetéséhez.
Molnár Miklós hangsúlyozza, egy ad hoc bizottság vizsgálja az ügyet, az intézmény összevonás pedig júniusban kerül a közgyűlés elé.
17 óra 50 perc
Czeglédy Csaba gratulál a Savaria Rehab-Team ügyvezetőjének, hogy asszisztált két szociális intézmény összevonásához. Aztán rátér a bérlakás felújítási vitára Adóforintokból vállalkozói haszon? 2010. March 10. 07:24 . Kérdezi, hogyan győződött meg arról, hogy az Oregon Kft-é volt a legjobb ajánlat.
Horváth Olga azt mondja, az Oregon kereste meg őket, mint fővállalkozó. De más fővállalkozókkal is dolgoztak már. De szívesen áll mindenféle vizsgálat elé.
Készült arra, hogy a tisztességét, becsületét megkérdőjelezik. Bűne, hogy 130 embernek munkát adott és százmilliós bevételt szerzett a cégnek. Czeglédy alpolgármester kérdésére elmondta, hogy a munkák során képeztek garanciaalapot.
Marton Zsolt kijelentette, ha politikai vitát akarnak folytatni, akkor politikai ellenfelet keressenek és ne egy szakember intézményvezetőt. Hangsúlyozta, ez méltatlan Horváth Olga munkájához.
17 óra 45 perc
Negyedóra szünet után folytatódik a közgyűlés. Nehéz behívni a terembe a képviselőket, láthatóan megviselte őket a költségvetési szavazás.
17 óra 15 perc
Szavazás a költségvetésről. Előtte még Ipkovich ötmilliós polgármesteri keretet kér a költségvetésből.
Czeglédy alpolgármester javaslataira szavaznak. 500 milliós állami támogatási keretre vonatkozó javaslatát leszavazták. A folyószámla hitelkeretet felemelték 2,5 milliárdra. Nem kapott többséget a plusz 180 millió az oktatásra, a Csicsergő Bölcsőde plusz 25 milliója, és a sport, a szociális ágazat sem a plusz pénzt.
Mint ahogyan egyik módosító indítványt sem szavazták meg, maradt a pénzügyi és gazdasági bizottság (PGB) eredeti javaslata Felszállt a füst! Megszorítana az "új többség" Szombathelyen 2010. April 23. 13:46 .
Eladnak egy Opel Vectrát, de nem tudni, mennyiért.
A PGB három, szervezeti átalakítást célzó javaslatát nem akarja feltenni szavazásra a polgármester, előtte jogi kontrollt akar kérni, de meggyőzték.
Így a jobboldali többség megszavazta a polgármesteri hivatal létszámcsökkentését és az alpolgármesteri státusok megszüntetését, de a polgármester bejelentette, a végrehajtás előtt törvényi kontroll alá vetik a két döntést.
16 óra 45 perc
Marton Zsolt: vannak pozitívumok is a tervezetben. Például az intézményfelújításokra, útfelújításokra, szolgáltatások bővítésére. Tehát még ebben a helyzetben is képes az önkormányzat fejlesztésekre.
A frakcióvezető elnézést kér az ágazatoktól, hogy ilyen megszorításokra kényszerül a költségvetésben.
16 óra 20 perc
Horváth Zsolt szerint adósságcsapdába került a város az elmúlt években, erre jön a Bajnai-csomag hatása, így szükséghelyzetben van a város. Ezt meg kell oldani, de az ötmilliárdos kötvénykibocsátás hazárdjáték.
A Fidesz és a Pro Savaria javaslata a város teherbírásának határát jelenti, de ezt kell elfogadni. Ha lesz forrás, lehet még módosítani.
Czeglédy Csaba szerint viszont jogszabályt sért az oktatásból tervezett elvonás, ha pedagógusokat kell elbocsátani, nem lehet megtartani a tanórákat. De problémás az is, hogy 700 milliós kölcsönre számítanak a SZOVÁ-tól. Helyette javasolja, hogy állítsák vissza a folyószámlahitel keretet a régi szintre.
A Falco és a Haladás bajnokságának pedig a fele eltelik az eredeti üzleti tervek szerint, így kevés lesz a támogatásuk. Plusz a Csicsergő bölcsődének is többlettámogatás kell a felújításhoz, mintegy 25 milliót.
16 óra 15 perc
A polgármester elmondja, korábban javaslatot tett, vegyenek fel minimális hitelt, és fagyasszanak le akkora összeget, amivel a következő évet el lehet kezdeni. nem támogatták.
16 óra 00 perc
Ipkovich kijelenti, nem szokott belekotyogni közgazdasági dolgokba, de a joghoz ért. A polgármestert külön választják a választópolgárok, így mandátuma nem kötődik a testületéhez. A törvény együttműködési kötelezettséget ír elő, ami vagy működik, vagy nem. Hogy mit fog megszavazni, azt meg hadd döntse el saját maga, erre nincs szüksége kioktatásra.
Hiányolja, hogy a tervezetben nincs perköltség, mert a pénzügyi és gazdasági bizottság tevékenysége során több perbe futottak már bele. Példaként említi a SZOVA által indított pert az Unihall ellen. Januárban aztán elálltak a pertől, de ehhez az Aréna üzemeltetője csak akkor járul hozzá, ha rendezik a költségeit. Ami 27 millió forint. Felteszi a kérdést, miből fogják ezt kifizetni, és folytatják-e ezt a gyakorlatot?
15 óra 55 perc
Molnár Miklós szerint lehetetlen állapotok alakultak ki az elmúlt nyolc évben, ami csak úgy tartható fenn, ha 5 - 10 vagy 20 milliárdos hitelt vesz fel a város. De a 3,6 milliárd is minden idők legnagyobb hitelfelvétele, így 15 milliárdos lesz a hitelállomány. Így háborúba megy a következő önkormányzat. Ha 5 milliárdot vennének fel, akkor pedig csődbe megy. De ezt a polgármester nem akarja tudomásul venni.
Szerinte elkezdtek ellenzéki szerepet játszani, mert olyan nincs, hogy az ellenzék nyújt be költségvetést. Ez a helyzet van Szombathelyen. Ez a történet nem működhet tovább, hogyan fogják végrehajtani? Mindent kifogásolnak, ami a városvezetés létét fenyegeti.
Tavaly el lehetett volna kerülni mindezt, ha nem akadályozzák meg a közgyűlés feloszlatását. Ha nem szavazza meg a költségvetést, nem lesz erkölcsi alapja, hogy polgármester maradjon.15 óra 45 perc
Ipkovich azt mondja, a módosítások néhány pontja nem törvényes. Prugberger Emil (Pro Savaria) szerint rossz irányba megy a vita. De kezelni kell a hitelállományt, ami nyilván megszorításokkal jár.
A vita azért folytatódik, a kritikák mellett mindenki a szakterületének akar további pénzeket kiharcolni.
15 óra 30 perc
Ipkovich megint optimista, örüljünk, az új kormány adót csökkent és az ebből származó bevételekkel kisegíti az önkormányzatokat. Czeglédy Csaba is jósol, azt mondja, ha ezt a költségvetést fogadják el, akkor júniusban iskolánként 8-10 pedagógust kell elbocsátani. Bejelenti, ha Marton Zsolt és Molnár Miklós lemond a tiszteletdíjáról, ezt ő is megteszi.
Németh Kálmán alpolgármester (SZDSZ) arra emlékeztet, hogy korábban hasonló mértékű megszorításokat nem volt hajlandó támogatni a jobboldal. Hozzáteszi, így április végén nem lehet végrehajtani ezt a módosítást. Januárban még meg lehetett volna csinálni.
De - mivel szorít az idő - hajlandó némi módosítással elfogadni a tervezetet.15 óra 20 perc
Balhé, Marton Zsolt és Varga Tamás szólalkozott össze. Rendre kell utasítani a képviselőket, a polgármester szünettel fenyegetőzik.
15 óra 10 perc
Fordult a kocka, csak az MSZP-sek akarnak hozzászólni. Nemény szerint félelem, irracionalitás és kisstílűség jellemzi a jobboldal javaslatait. Mert inkább vállalják a törvénytelenséget, csak hogy megfeleljenek a központi akaratnak.
Javasolja, hogy a 185 millióra tervezett színháztámogatást emeljék meg 10 millióval, mert így többet kapnak az államtól is. Felveti, hogy valószínűleg pótköltségvetésre lesz szükség.
De a baloldali képviselők most sorra szedik szét a költségvetést, emlékeztetve a Fidesz választási ígéreteire.
14 óra 55 perc
Czeglédy bejelenti, hisznek a Fidesz ígéreteinek és annak, hogy több forrást kap a város, mert új állami költségvetést készítenek. Ezért plusz 500 milliós állami normatíva betervezését javasolja, amit az ágazatokhoz lehetne besorolni. Pld. oktatásra plusz 180 millió, sportra plusz 80 millió.
Marton közbeszólogat, hogy komolytalan a hozzászólás, az alpolgármester szerint nem lehet ennyi pénzt elvonni az oktatásból.
Sági József (Fidesz) felolvassa az előző ciklus vasi MSZP-s országgyűlési képviselőinek neveit, kijelenti, ők a felelősek a helyzetért.
Javasolja - többek között -, hogy 25 milliót kapjon a SaFó az idén, és ezért kéthetente jelenjen meg a városi újság.
14 óra 50 perc
Idáig is eljutottunk, kezdődik a költségvetés tárgyalása. Molnár Miklós azt fejtegeti, hogy a módosítások Felszállt a füst! Megszorítana az "új többség" Szombathelyen 2010. April 23. 13:46 súlyosak, de így a következő közgyűlés nem feltartott kézzel kezdi a munkáját.
Hozzáteszi, a bizottságok elfogadták, a pénzügyi bizottság további, kisebb módosításokat javasol. Szűnjön meg két alpolgármesteri státusz, adjanak el autókat, ne fizessenek brüsszeli költségtérítést a polgármesternek.
14 óra 45 perc
A tavalyi gazdálkodás zárszámadását tárgyalják. Ami érdekes: 80 milliárd forint a város vagyona. A beszámolót egyébként egyhangúlag fogadtál el.
14 óra 40 perc
Czeglédy szerint egyértelmű, hogy a polgármester ellen irányul a vizsgálat. A pénzeket a hivatal fizette ki, senki nem állította, hogy jogszerűtlenül.
Nemény András kijelenti, körül kellene nézni a többi nyugat-dunántúli városban is. Szakács Dávid javasolja, a közgyűlés határozzon meg majd határidőt. Hárman (Fidesz) megszavazzák, ketten nem.
14 óra 35 perc
Szakács Dávid hangsúlyozza, ha cirkusznak tekinti, nem muszáj bejönni. De törvény írja elő a közérdekű adatok nyilvánosságát. De ez a bizottság nem inkvizíció. Azt kell megvizsgálni, szükségesek és indokoltak voltak-e a kifizetések.
Marton Zsolt azt mondja, a polgármester saját hatáskörében kötött szerződéseket, és ehhez forrást teremtett a költségvetési módosításokkal. Így egyértelmű a személyes felelőssége.
14 óra 25 perc
Czeglédy Csaba emlékeztet rá, hogy öt perce alakult meg a bizottság. Ha nem ragaszkodtak volna a tévéközvetítéshez, korábban is ülésezhettek volna. Kijelenti, nem a polgármester állította össze a sajtóhoz eljutott anyagokat, a hivatalban vannak az információk a kifizetésekről.
Úgy véli, cirkuszról van szó, ha a szakértők eljönnek, azzal lesz baj, amit mondanak, ha nem jönnek el, az lesz a baj. Végül a jobboldal megállapítja, hogy munka nélkül fizettek ki pénzeket. A közgyűlés határozta meg a feladatokat, a szakértők között ismert szombathelyi emberek vannak. Legalább adnak munkát a sajtónak.
14 óra 20 perc
Marton Zsolt azt mondja, célszerű egyszer szakértői listát kérni, mert amilyen listákat ismernek, azokban eltérés van. Akár szúrópróbaszerűen, akár minden szerződést vizsgálni lehet, sőt, a szakértőket is meg lehet hívni.
Kijelenti, százmilliót meghaladó nagyságrendről beszélnek.
Molnár Miklós meg van döbbenve, úgy véli, nonszensz, hogy nem sikerült összegyűjteni az anyagot. Nem lehet azzal indokolni, hogy átépítés van a hivatalban. Szerinte is először látni kell a listát, aztán lehet tematikát összeállítani.
14 óra 15 perc
Szakács Dávid: A kért dokumentumokat időben nem kapta meg a polgármestertől, mert leterhelt a hivatal. Javaslatot tett a közgyűlésnek, utasítsák a polgármestert, adja át a dokumentumokat, hogy elkezdhessék az érdemi munkát.
Feiszt György szerint nagy volumenű munka lesz, több évnyi anyagokat kell átnézni. Levéltárosként tudja, hogy öt napon belül nehéz ezt rendelkezésre bocsátani. Megoldhatatlan feladat, szabjanak időszakokat, határidőket.
Szakács Dávid: Nem csak öt nap volt erre. Április 8-án döntöttek a bizottság létrehozásáról. Kétszer is írt a polgármesternek. Egy hónap alatt meg lehetett volna tenni, csak akkor nem, ha akadályozni akarja a munkát.
Nemény András úgy véli, először meg kell alakulnia a bizottságnak, ez van most. Határozzanak meg zsinórmértéket, milyen módszerrel vizsgálódnak. nem akarják visszatartani az adatokat, de meg kell nézni, minden adat közérdekű-e.14 óra 10 perc
Kezdődik. Jelen vannak: Szakács Dávid elnök, Marton Zsolt, Molnár Miklós, Feiszt György, Oroszvári Péter, Nemény András, Czeglédy Csaba.
14 óra 00 perc
Egyelőre szinte üres a nagyterem, pedig elvileg itt kezdődik a szakértőket vizsgáló bizottsági ülés. Azon tanakodnak, ki hova üljön és hogyan is menjen az egész. Családias a hangulat. Mi is kíváncsiak vagyunk.
12 óra 40 perc
Pontosítunk, két bizottsági ülés kezdődik délután kettőkor. Vagy csak egy. A magyarázat: a nagyteremben a polgármesteri keretből kifizetett szakértői díjak jogosságát vizsgáló bizottság ülésezik, amelynek a felállításáról a legutóbbi ülésen Szombathely elbukta a 250 milliós pályázatot 2010. April 08. 13:15 döntöttek.
Közben a közbeszerzési bizottságnak is van megtárgyalnivalója, de a két grémium tagjai között átfedések vannak, így az is lehet, hogy a közbeszerzési bizottság később ülésezik. Meglátjuk.
Tudósításunkat két órakor folytatjuk a szakértői vizsgálatot végző bizottság üléséről.
11 óra 55 perc
Ebédszünet kettőig, akkor bizottsági ülések, fél háromkor folytatás.
11 óra 40 perc
Szakály Gábor szerint be kellene fejezni a kádári nosztalgiát, és a költségvetéssel kellene foglalkozni. Nemény András csatlakozott hozzá, mondván, ha akarják, lehet majd nosztalgiázó közgyűlést is tartani.
Molnár Miklós (Pro Savaria) kijelenti, ezzel a polgármester ugyanazt csinálja, mint nyolc éve, nem dolgozik, hanem nosztalgiázik.
Szavazás a két közgyűlés közti beszámolóról.
11 óra 35 perc
Gyimesi múltat idéz, 18 ügyvéd volt Szombathelyen a rendszerváltás előtt, egyharmaduk volt MSZMP-tag. Ő akkor pártonkívüli volt, később csak a Fidesznek volt tagja, de annak idején valóban nyomás volt az ügyvédeken a párt részéről.
1985-ben a hivatalos jelölttel szemben indult el a tanácsi választásokon, és be is jutott a városi tanácsba. A tanács akkor 65 fős volt, és nem sok értelmes dolgot csinált.
11 óra 30 perc
Szabó Gábor alpolgármester (MDF) egy tajvani cég érdeklődéséről számol be, a cég Szlovákiából akar egy üzemet áttelepíteni Szombathelyre, 140-150 embert foglalkoztatnának. A tárgyalások zajlanak. De komoly gond a városban, hogy kevés a közművesített, ipartelepítésre alkalmas terület.
11 óra 25 perc
Czeglédy Csaba kifogásolja, hogy Takátsné korábban Holokauszt ünnepről beszélt, egyébként - az ügyvédi munkaközösség szerint - annak idején Takátsné még akkor is meg akarta ünnepelni november 7-ét, amikor ez már senkinek nem tetszett.
11 óra 20 perc
Takátsné Tenki Mária szerint az ő feladata annak idején a párt kontrollja volt, és az ügyvédeket képviselte, mint ügyvédjelölt. Így tett Gyimesi József is, aki később a Fidesz országgyűlési képviselője volt.
Egyébként pedig Ipkovich az ő férjétől kérdezte anno, miért nem kedvelik a pártját.
11 óra 10 perc
Szakály Gábor (Fidesz), a szociális bizottság elnöke szerint a sajtóból úgy tűnik, mintha a polgármester intézkedett volna, de ez nem így van. A probléma már régen felmerült, a városvezetés nem lépett, a szociális ágazat igen.
A társadalom erősödő igénye szerint rendészeti eszközökkel kell kezelni a problémát, de a rendőrök szerint ez nehéz. Helyi rendeletet kellene alkotni, akár városőrséget felállítani, bővíteni a köztéri kamerarendszert.
10 óra 55 perc
Gyimesi József (ESZE) szerint Szombathely általában negatív hírekkel kerül az országos médiába, példaként említette a kéregető hajléktalanok ügyét Terror alatt a szombathelyi koldusok? - Videóbeszámoló 2010. April 28. 09:57 . Kérdezi, van-e jogi szabályozás arra, hogy fel lehessen lépni az erőszakos koldusok ellen.
A polgármester azt mondja, Szombathelynek erős a szociális hálója, ezek az emberek nem akarjál azt igénybe venni. Úgy vélte, kétélű a dolog.
Hollósi Gábor, Szombathely rendőrkapitánya szerint is. A városban csupán 20-25 főről van szó, akik nem hajléktalanok, hanem bűnözők. A hajléktalanság ugyanis szociális kategória, az erőszakos kéregetés viszont bűnügyi.
Azt javasolja, mindenki tegyen feljelentést, akit zaklatnak. A kéregetők egyébként nem szorulnak rá az adományokra, ők ezt az életformát választották.
10 óra 45 perc
Harangozó Bertalan (KDNP) szerint morális rendetlenség van a városban, ennek jele a pelikán szobor megrongálása Újra lefejezték a szombathelyi pelikánt 2010. April 13. 13:15 is. A bűnmegelőzési bizottság igyekszik megelőzni a garázdaságot, de lehet, hogy új alapokra kell helyezni a társadalom működését, helyre kell állítani a morális rendet.
10 óra 35 perc
Némi polémia alakult ki a választói akaratról. Ki is ül a helyén a választók akaratából? Takátsné Tenki Mária (Fidesz) szerint a demokrata lemond, ha nem érzi a támogatást. A polgármester arra figyelmeztet, hogy őt is megválasztották, mégpedig négy évre.
Tarján Jenő (Fidesz) azon csodálkozik, hogy vannak, akik a
múlt embereit
támogatják.Takátsné Tenki Mária kifogásolja, hogy a polgármester nem vett részt egy beruházóval folytatott tárgyaláson. Felszólítja, adjon erre választ. Azt mondja, ha Ipkovich nem érzi, hogy ez a legnagyobb gond, akkor le kell mondania, mert ő is a múlt emberei közé tartozik
A polgármester emlékezteti Takátsné Tenki Máriát, hogy ő párttitkár volt a rendszerváltás előtt. Úgy véli, vannak olyan határok, amit nem kellene átlépni.
Ipkovich kijelenti, hogy szorgalmazzák a kedvezmények adását a befektetőknek, a mai ülésen is lesz erre vonatkozó napirendi pont.
10 óra 25 perc
Visszatértünk a
normál
menetrendhez. Oroszvári Péter (MSZP) azt mondja,úgy hírlik
, hogy a városházával szemközti menzát az Apeh bezáratta. Kérdezi, hogy a bérlő fizeti-e a bérleti díjat. A polgármester kéri a jegyzőt, nézzen utána.Czeglédy Csaba visszatér Lazáry korábbi hozzászólásához, aki az aluljáró rendjét kifogásolta. Az alpolgármester szerint nem a közterület felügyelők létszámát kell akkor csökkenteni, ez szerepel a költségvetési tervezetben.
Különben meg a rendőri létszámbővítés érdekében lobbizzanak Pintér Sándornál, aki a belügyi tárca várományosa.
10 óra 15 perc
Lazáry Viktor (Fidesz) szerint a tehetetlenség, lobbiképtelenség jellemezte az elmúlt nyolc évet. Úgy véli, Ipkovichnak törvénymódosításokat kellett volna kezdeményezni, hogy lerövidüljön az útépítés előkészítési ideje.
Ipkovich szerint partizánmódszerekkel, bozótharccal kell küzdeni az útpénzekért, mert Vas megye túl kicsi. Kevés a 11 képviselő a parlamentben.
10 óra 5 perc
Szakács Dávid (Fidesz) lapunkat reklámozza, a főoldal alján lévő visszaszámlálást említi, a határidő április 30-án jár le, és sehol a négysávos 86-os. Így most új visszaszámlálás kezdődik, hogy meddig lesz még polgármester Ipkovich - mondja a képviselő.
A polgármester megint csak az előkészítés hiányáról beszél. Azt mondja, a Szeleste és Csorna közötti 40 km-es szakasznál befejeződött a környezetvédelmi előkészítés, és jövőre elkezdődhet a munka.
9 óra 50 perc
Sági József (Fidesz) vet véget a békés hangulatnak, megígérve, hogy lesz feszültség a 86-os útnál és a színháznál. Előbbinél balesetek vannak, utóbbinál nem jön az állami támogatás. A polgármester pedig ígérgetett, de nem teljesített.
9 óra 45 perc
Puskás Tivadar országgyűlési képviselő szerint jól dolgoztak együtt a 86-os érdekében. Köszöni a választók támogatását, és érzi az ezzel járó felelősséget. Azt ígéri, igyekeznek sokkal jobban dolgozni, mint a baloldal, és az ország mellett a város is felvirágozzák.
Céloz arra, hogy ha a városvezetés a kormányzópárthoz fog tartozni, sokkal jobb eredményeket érhetnek el. "Munkát és böcsületet" - fejezi be a szokott módon.
9 óra 35 perc
Úgy tűnik, le is ragadunk ennél a témánál, többen is hozzá akarnak szólni. Nemény András (MSZP) a Fidesz kampányígéretére emlékeztet, miszerint Szombathely több forráshoz jut majd. Várjuk - jelentette ki.
Czeglédy is a beígért új, állami költségvetést emlegeti.A 86-os útról azt mondja, 2006-ban három hónapig kellett egyeztetni, amíg bekerült a gyorsforgalmi utak közé. Egy államtitkár pld. azt mondta, erre autó sem jár.
Viszont akkor még csak a Szombathely és Szeleste közti szakasz volt megtervezve, a tervekkel ment el az idő. Amiért a rendszerváltás utáni minden kormány felelős.
9 óra 25 perc
Ahogyan várható volt, előkerült az országgyűlési választások eredménye Részletes választási eredmények Vas megyéből 2010. April 12. 10:29 . Marton Zsolt gratulál minden mandátumot szerzett képviselőnek és a választópolgároknak, utóbbiaknak főleg az egyértelmű felhatalmazást a kormányalakítására.
Aztán ígéretet tesz: néhány napon belül szombathelyi lezáratlan ügyek kerülnek napirendre. Pld. a színház szerződése, amit az előző kormány nem írt alá, és így a színház támogatása nem került be az állami költségvetése. Ezért lehet, hogy még a városi költségvetést is módosítani kell.
Aztán: sikertelen miniszteri biztos volt Ipkovich György, hiszen nem sikerült kiépíteni a 86-os utat. De majd a Fidesz-KDNP befejezi. Szombathely gyümölcsöző, szép jövő elé néz - fejezte be,
A polgármester örül, hogy folytatni akarják az elkezdett munkát. De megjegyzi, ha kellő előkészítés lett volna, előbbre járna az útépítés. Oda is csíp egyet, ebben a ciklusban sokkal több gyorsforgalmi út épült a megyében, mint az Orbán-kormány idején.
9 óra 20 perc
Czeglédy Csaba alpolgármester (MSZP) ismét elővette a két eseti bizottság ügyét, vizsgáltatná a 8 millió alatti szerződéseket és a Savaria Rehab-Team lakásfelújítási ügyét Adóforintokból vállalkozói haszon? 2010. March 10. 07:24 .
Valószínűleg a háttérben közben megegyeztek, egyhangúlag elfogadták a javaslatot.
9 óra 10 perc
Kiderült, valóban tárgyalják a közgyűlést, Marton Zsolt (Fidesz) javasolta, hogy a pénzügyi és gazdasági bizottság módosítását Felszállt a füst! Megszorítana az "új többség" Szombathelyen 2010. April 23. 13:46 vegyék napirendre. A polgármester beleegyezett.
Több napirendi módosítás is történik, a Fidesz le-, a városvezetés felvételre javasol ügyeket. Egyébként teljes a létszám.
Gyimesi József (ESZE) közben a tanácsnoki rendszer felülvizsgálatát kéri.
Néhány perc múlva elkezdődik a szombathelyi közgyűlés áprilisi ülése. Emlékeztetünk rá, hogy márciusban és április elején hetente volt rendkívüli közgyűlés Szombathely elbukta a 250 milliós pályázatot 2010. April 08. 13:15 , a városvezetés hetente terjesztette be a költségvetés tervezetét, amit eredetileg március 21-ig el kellett volna fogadni.
A jobboldali többség azonban folyamatosan leszavazta a napirendre vételt, mondván, előkészítetlen a tervezet, és majd április 20-án, egy újabb rendkívüli ülésen hajlandóak azt megtárgyalni. Április 20-án azonban nem volt közgyűlés, úgy tűnik, ebben konszenzus volt, hiszen a városvezetés nem küldött ki meghívót, a jobboldal pedig nem hiányolta az ülést.
Április 23-án aztán – a pénügyi és gazdasági bizottság ülése után – a városvezetés sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra Felszállt a füst! Megszorítana az "új többség" Szombathelyen 2010. April 23. 13:46 a jobboldal költségvetési terveit, amelyek az eredeti elképzelésnél nagyobb megszorításokat, viszont kisebb összegű hitelfelvételt tartalmaznak.
A mai ülés ebédszünete várhatóan hosszabb lesz a megszokottnál, mert délután két órakor ülésezik az a vizsgálóbizottság Szombathely elbukta a 250 milliós pályázatot 2010. April 08. 13:15 , amely a polgármesteri keretből kifizetett szakértői díjak jogszerűsűgét vizsgálja.
Rövidesen okosabbak leszünk, már gyülekeznek a képviselők, igyekszünk percről-percre beszámolni az eseményekről.