A szokásosnál némileg rövidebb volt a csütörtöki közgyűlés
A zavaros ügyek közgyűlése 2013. April 25. 08:48 , és a másnapi sajtótájékoztatók is rövidebbre sikeredtek. Ahogy többen is elmondták, azért, mert a döntések jó része technikai jellegű volt, ezek meg általában nem okoznak nagy vitát. Azért a közgyűlés kaotikus viszonyait jelzi, hogy volt olyan döntés, amit mindenki másként értékelt. Persze, vita volt most is bőven, nézzük, az egyes frakciók mit tartottak fontosnak megemlíteni.
Törvénybe foglalt haszon
Horváth Attila (MSZP-SZTKE) a trafikbotránnyal
Kíméletlenül elbántak a régi trafikosokkal 2013. April 25. 06:59 kezdett. A közgyűlés elején javasolták, hogy vegyék napirendre az ügyet, és beszéljenek róla, már csak azok miatt a családok miatt is, amelyek évtizedek óta ebből éltek, és most elveszítik jövedelemforrásukat. A javaslatot a Fidesz leszavazta, amit Horváth felháborítónak nevezett.
Szerinte egy teljes iparágat nyúlt le a Fidesz, és a saját haverjainak, barátainak adta oda. És szintén felháborító – mondta -, hogy a pályázatok kihirdetése után törvénybe akarják foglalni, hogy a dohánygyárak legalább 10 százalékos árrést biztosítsanak a kereskedőknek. Szóval, először odaadják a piacot a haveroknak, aztán törvénybe foglalják a hasznukat.
Horváth emlékeztetett rá, korábban azt hangoztatták, hogy csökkentett munkaképességűeknek, tartós munkanélkülieknek, gyesről visszaérkező nőknek adják a koncessziókat, de kizárólag fideszesek kaptak, mégpedig húsz évre. Ezért akartak beszélni róla, de a Fidesz nem szavazta meg a napirendre vételét, azzal indokolták, hogy ez nem közgyűlési hatáskor.
Szakács Dávid szerepet játszott?
A képviselő felidézte, hogy az Alaptörvény elfogadása után 30 percig hallgatták Gulyás Gergely országgyűlési képviselőt, pedig az Alaptörvény sem közgyűlési hatáskör. Horváth szerint a dohánykoncesszió az elmúlt időszak legsúlyosabb története.
Elképesztő méretű beszariság – jelentette ki a képviselő, arra utalva, hogy a Fidesz-frakció a Rendezési Terv módosításába rejtette el a Falco-gyár bővítési tervét. Szerinte félnek a lakosságtól, és sunyiban akarták ezt elfogadtatni a közgyűléssel. Érdekesnek nevezete, hogy Szakács Dávid, az érintett városrész képviselője, a pénzügyi, gazdasági és jogi bizottság elnöke azt mondta, ő sem tudott a tervről, és ő is meglepődött rajta. Horváth szerint ez csak színjáték volt.
Hozzátette, lehet, hogy semmi félnivalójuk nincs a lakóknak a bővítéstől, és lehet, hogy teljesen pozitív dologról beszélünk, de akkor is tájékoztatni kell a lakókat a részletekről, és meg kell hallgatni a véleményüket.
Konganak a parkolók
Horváth Attila megemlítette a tervezett kézilabdacsarnokot
Kézilabdacsarnok épül a Haladás-pálya mellett? 2013. April 22. 12:00 is, szerinte mindenféle koncepció nélkül döntöttek a pályázat beadása mellett, még azt sem lehet tudni, kell-e hozzá önerő, és ha igen, mennyi. A részletek helyett gyorsan átnyomták a közgyűlésen a tervet.
Kitért arra is, hogy a városházán dolgozik a frisss.hu két újságírója, akik január óta vannak alkalmazásban, de hiába keresték őket többször is munkaidőben, és a vezetékes telefonon sem érték el őket. Így felmerül a gyanú, hogy az önkormányzat fizeti a honlap újságíróit, ez pedig felveti, hogy bűncselekmény történik. De megvárják a jegyző által megígért választ, addig nem tesznek semmit az ügyben.
A Jobbik sajtótájékoztatója még a szokottaknál is rövidebb volt. Balassa Péter is dohánykoncesszióval kezdett, bejelentette, hogy országos központjuk vizsgálatot kezdeményez az ügyben. Felidézte, hogy felszólalt az új fizetőparkolók miatt, azok ugyanis konganak az ürességtől, miközben a szomszédos utcákban kaotikus állapotok vannak. Hiába szerezték be az új automatákat, nincs plusz bevétel.
Politikai féltékenység?
Szerinte tisztességesebb lenne, ha a városvezetés elismerné, hogy hibázott, és vagy olcsóbb kategóriába sorolnák az új fizetős helyeket, vagy visszaállítanák a régi állapotot. Bejelentette, hogy ennek érdekében levelet ír a polgármesternek.
A kézilabdacsarnokról azt mondta, a városvezetésnek a realitás talaján kellene maradnia, a kézilabda nem egy új csarnoktól fog fejlődni. Érdekesnek nevezte, hogy januárban 300 millióra becsültek egy új műfüves pályát, most egymilliárdra. Ráadásul szerinte felesleges a fedett pálya, a műfüvön télen is lehet játszani, az elképzelés gigantikus és felesleges. Hozzátette, egy focipálya különben sem 5000, hanem 7400 négyzetméteres.
Balassa politikai féltékenységre gyanakszik, azért, mert leszavazták a javaslatát, hogy adjanak egymilliós plusztámogatást az SOS Gyermekfalu 20. születésnapja alkalmából. Az új buszmenetrend
Királyi buszforduló Szombathelyen 2013. April 19. 09:27 kapcsán megemlítette, hogy kidolgoztak egy 50 millióval takarékosabb változatot, de azt leszavazták. És megemlítette még a főtéri csemegebolt eladását, ami szerinte hiba, inkább bérlőt kellene keresni rá.
Kína egy kommunista diktatúra
Horváth Zoltán, az LMP képviselője arról beszélt, hogy kezdeményezte egy oktatási kerekasztal felállítását, de kiderült, hogy hasonló tervei vannak a tankerületnek is, reméli, hogy a kettőt össze lehet dolgozni. Ő is kitért a Falco-gyár bővítésére, szerinte bölcsen határoztak, hogy a végső döntést elhalasztották, mert nagy a lakossági érdeklődés, és a lakók meghallgatása nélkül nem szabad ilyen horderejű ügyben dönteni.
A rövid tájékoztató végén a képviselő megkérte az újságírókat, hogy kövessék az erkélyre, ahol a magyar, az uniós, és a szombathelyi zászló mellett ezekben a napokban kint van a kínai lobogó is, a kínai delegáció látogatása miatt. Emlékeztetett rá, hogy Kína egy kommunista diktatúra, amelyik az elnyomásra épül, és ennek az elnyomásnak a jelképe Tibet kínai megszállása.
Ez ellen tiltakozva egy kis tibeti zászlót tűzött ki a városháza virágágyásába. A kis zászló kb. másfél percig volt látható, mert a hivatal egyik alkalmazottja elvitte.
Gusztustalan ellenzék
A Fidesz sajtótájékoztatóját Szakály Gábor frakcióvezető tartotta, egyedül. Sorolta azokat az ügyeket, amelyekben döntött a közgyűlés, a régi dolgok között említette a kézilabdacsarnokot is. Megemlítette a méhnyakrák elleni védőoltást, amit a 12 éven felüli szombathelyi lányok ezentúl ingyen kapnak meg. Az új menetrendet, ahol változtatás nélkül fogadták el a Volán ajánlatát.
A cigány kisebbségi önkormányzat végleges elhelyezését, ami a cipőgyár Körmendi úti sarkán álló régi italbolt helyiségében lesz, a helyiséget éppen most újítják fel, bő egy hónap múlva beköltözhető. Itt kap helyet a Hárofit egyesület és a Kálvária polgárőrség is. Az önkormányzat régi, Óperint utcai irodájába pedig a LOGO Ifjúsági Szolgálat, az Önkéntes Centrum és a civil információs központ költözik be.
A végén aztán megtette a politikai nyilatkozatokat is. Gusztustalannak nevezte, hogy az ellenzék már elkezdte a kampányt, megemlítette Balassa javaslatát a Gyermekfalu támogatására, amit – szerinte – csak politikai haszonszerzésből tett a képviselő.
Kell a bevétel
Az ülés elején a bölcsődei felújításról folyt vita, Szakály szerint ebből világosan látható, hogy az MSZP bölcsődéket akar bezárni, ha lesz rá lehetősége. Szerinte az, hogy megkérdőjelezték a Százszorszép óvoda fűtéskorszerűsítésének szükségességét, nem más, mint szükségtelen zavarkeltés.
Megjegyezte, érdekes, hogy sem az MSZP, sem a Jobbik nem szavazta meg az új buszmenetrendet, pedig abba beleépítették a korábbi javaslataikat is. És szerinte több olyan dolog volt, amiről nem értette, miért nem szavazták meg, egy magyarázat van, hogy elkezdték a kampányt.
A főtéri csemegebolt értékesítéséről elmondta, hogy végül döntöttek róla, és nyilvános licitet fognak kiírni. Azért kell eladni a boltot, mert a bevételből több beruházás önrészét ki lehet majd fizetni.
Megkérdeztük, hogy lesz-e lakossági fórum a Falco-gyár bővítéséről. Szakály kijelentette, a nyilvánosság követelményének eleget tett a város, hiszen a városháza aulájában hetekig kint voltak a tervek, azokat bárki láthatta. Azt nem tudja, hogy lenne-e értelme egy lakossági fórumnak, de ha szükséges, akkor lesz fórum. A képviselő azt kéri az ellenzéktől, hogy ne hergeljék fel a lakókat.