Együtt megelőzik a Fideszt az ellenzéki pártok

Pedig a Fidesz erősödött is az elmúlt egy évben.

Négy nappal az önkormányzati választások után készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet, a Népszava megbízásából. Az eredmények szerint Az önkormányzati választási kampány és a szavazás a Momentum és a Demokratikus Koalíció (DK) erősödését hozta, a többi ellenzéki párt stagnál.

A pártok népszerűségi listáját az összes megkérdezett körében változatlanul magasan a Fidesz-KDNP vezeti 29 százalékkal, de az ellenzékkel - teljes összefogás esetén - már többen, 32 százalék szimpatizál.

Az augusztusi adatokkal összehasonlítva a kormánypártok 1 százalékot vesztettek, az ellenzéki pártok közt az MSZP-Párbeszéd szövetség változatlanul 7 százalékon áll, a Jobbik egy százalékkal visszalépett és 6 százalékos a támogatottsága, míg az LMP tábora a nyár végi adathoz hasonlóan 1 százalékos, csakúgy mint a Kétfarkú Kutyapárté és a Mi Hazánk Mozgalomé.

A Demokratikus Koalíciót - az augusztushoz hasonlóan - a választókorú lakosság 8 százaléka támogatja, míg a Momentum a májusi 4, majd az augusztusi 7 százalék után szintén 8 százalékon áll.

A biztos pártválasztók körében teljesen kiegyenlített lett a Fidesz-KDNP és az ellenzék küzdelme, a Publicus friss mérése azt mutatja, hogy 50-50 százalék jut a két oldalnak. A Fidesz ebben a körben októberben 50 százalékon állt, míg a DK-t és a Momentumot 12-12 százalék, az MSZP-Párbeszédet és a Jobbikot pedig 10-10 százalék támogatta. Az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 2-2 százalékot szerezne egy most vasárnapi voksoláson.

Forrás: Népszava

A Publicus Intézet azt is megvizsgálta, hogy alakult a pártok támogatottsága tavaly november óta. Az önkormányzati választás eredményének fényében kissé meglepő, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága ez alatt az idő alatt 25-ről 29 százalékra nőtt. Az MSZP egy éve még 8 százalékos volt, 1 százalékot vesztett, a Jobbik kettőt, 8-ról ment le 6 százalékra, a DK viszont 2-ről küzdötte fel magát 8 százalékra, a Momentum pedig az 1 százalékról dobbantott egy nagyot a mostani 8 százalékig.

A kutatás azt is mutatja, hogy a lakosság közélet iránti érdeklődése erősödött az utóbbi hónapokban, a tavaly novemberi 49 százaléknál most 10 százalékkal kevesebben bizonytalanok a pártválasztásukat illetően.

Módszertan

A kérdőíves vizsgálatot 2019. október 17 – 22 között a Publicus Intézet készítette az ország felnőtt népességét reprezentáló 1001 fő telefonos megkérdezésével, a Publicus Omnibusz részeként. A mintavételből eredő torzulások a KSH Népszámlálás 2016 adatain alapuló súlyozással korrigáltak. A felmérésbe bevont személyek nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai lakosság hasonló ismérvek szerinti összetételét.

Az adott mintanagyság mellett a vizsgálatból nyert adatokról 95 százalékos biztonsággal állítható, hogy legfeljebb +/-3,1 százalékponttal térnek el attól, amit az összes 18 éves vagy idősebb magyar lakos megkérdezésével kaptunk volna. Ez a mintahiba azonban nagyobb akkor, ha egy megoszlást nem a kérdezettek összességére, hanem annak kisebb alcsoportjára adunk meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet