Az idei bajnokság újoncához, a tavaly önként B csoportos szereplést vállaló kecskeméti együtteshez látogatott az Inkognito Fashion Körmend BC. A vasi együttes elég sűrű hetet tudhatott maga mögött, hiszen szerdán még Moszkvában a Triumph vendégeként játszottak.
A Kecskemét nagyon jól kezdte a találkozót. 10-0-val nyitottak a házigazdák, amire Hencsey edzőnek nem volt más választása, mint az időkérés. A folytatásra kezdett magára találni a Körmend. Ám ekkor még a találkozó elején összeszedett hátrány soknak bizonyult. A kecskeméti előny ledolgozására egészen a második 10 percig várni kellett.
Ekkor aztán Ferencz triplagyártásba kezdett. Az ő és Rakocsevics pontjainak köszönhetően csökkent a vendégek hátránya. A Kecskemét a kezdeti nagy lendületből visszavett, a hazaiak láthatóan megtorpantak. A Körmend azonban csak felzárkózni tudott. A félidőre Fears eladott labdájából tudott pontot gyártani Djeraszimovics, így pedig egy pontos előnnyel mehetett pihenni az Ivkovics-legénység.
A második félidő igazi birkózást hozott. Hol a Kecskemét, hol pedig a Körmend tudott egy-két pontos előnyt összekaparni. Ferenczre most már jobban figyeltek a hazaiak, így ő kevesebbszer tudott érvényesülni.
Az utolsó negyed igazai horror showt hozott. A Körmend figyelmetlenségekből hagyott teret a KTE-nek. Az utolsó támadásban még három pontos hátránya volt a körmendieknek. Ekkor aztán a pályára küldött Kusnyernél beragadt a labda, Djeraszimovics levédekezte a honosított amerikait, így a végeredménynek a Kecskemét örülhetett.
Sztojan Ivkovics, a KTE szakmai igazgatója: Küzdelmes, sportszerű, jó meccs volt, ahol a végén egy labda döntött. Wittmann és Djeraszimovics extra teljesítményt nyújtott, ma ezért nyertünk. A Körmend a magyar bajnokság mellett a nemzetközi porondon is szerepel, ez elég sok energiájukat emészti fel, kis szerencsére is szükségük van a jó szerepléshez. Rendkívül örülök annak, hogy mindkét csapatot sok szurkoló biztatta, családok járnak ki a meccsekre, társadalmi esemény lett egy kecskeméti bajnoki.
Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Kecskemétnek. Nagyon kiélezett meccs volt az elejétől a végéig. Nem volt nagy különbség, hol egyik, hol másik csapat vezetett. Tipikus „végjátékos” meccs volt, sajnos a végén nem tudtunk összpontosítani.