Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Blikknek elmondta: "A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen lopás és vesztegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozók 2015. szeptember 22-én a büntetőeljárás kapcsán egy 54 éves férfit és 49 éves mocsai nőt, valamint egy 39 éves táti lakost otthonukban elfogtak és előállítottak a főkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették őket. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi és egy nő a közműszolgáltatók mérőeszközeit kikerülve vették igénybe a szolgáltatásokat. A házkutatás és a kihallgatások jelenleg folyamatban vannak."
A Népszabadság korábban azt írta, hogy a zenész mocsai birtokán, telephelyén, illetve a hozzá köthető tatai Boglárka Apartmanparkban illegális áram-, gáz- és vízvételezés nyomaira bukkantak.
forrás: blikk.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!