Nagyot hasalt a Körmend

Az ASE egy másik dimenzióban játszott.

A hétközi meccsek diszkrét bájával megpecsételt hangulattól övezve várták a szurkolók, hogy elkezdődjön a Körmend és az ASE összecsapása a körmendi sportcsarnokban. A lelátók elég foghíjasak voltak, a pályán pedig a kupa-hétvégétől kissé megfáradt paksi együttes és a több, mint egy hete tétmeccsre váró hazaiak melegítettek. A két gárda nem is olyan régen találkozott egymással. Az alapszakasz utolsó meccsén, épp az ASE ellen aratott győzelemmel – és persze a többi eredmény alakulásának is köszönhetően – harcolta ki a biztos play-off részvételt a vasi piros-fekete együttes.

A találkozó mindössze az első negyed derekáig volt egál. Már itt is kitűnt, hogy Shaw-n kívül ma nem sokan lesznek a körmendi csapatból veszélyesek a palánkra. Nem úgy a Paksnál, ahol aki labdát kapott, szinte mindenki betalált. Ráadásul a 6. perctől a vendégek egy ritmusváltással a külső dobásokra hozták rendre a támadásokat, amiben pedig nem tudtak hibázni. Az első 10 perc után 17 pontos fórral várta a folytatást az ASE.

Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE
Vojvoda ismét az ASE egyik legjobbja volt
Vágvölgyi Bálint

Mindössze egy-két pillanatig hitte el a hazai együttes a folytatásban, hogy tud faragni a különbségen. A publikum is rázendített, ám a csak percekkel korábban játékba kapcsolódó Körtélyesi lelohasztotta a körmendi arcokról a mosolyt. Egymás utáni két triplája kijózanító volt. A Paks 28 pontos előnyt szorgoskodott össze a nagyszünetig.

Mintha nem is lett volna hátrányban a körmendi együttes, a hazai szurkolók úgy köszöntötték őket a nagyszünet után. És bár ők látszólag nem foglalkoztak a különbséggel, a jegyzőkönyvvezetők csak beírták Tóth Ádám újabb kosarát, amivel már 30 pontra hízott az ASE előnye. Azok, akik eddig még hittek a csodában és a Körmend feltámadásában, itt már beletörődtek az elkerülhetetlenbe, a vasiak sorsa megpecsételődött.

Az utolsó 10 perc aztán inkább sikerült komikusra, mint sportpályán megszokottra. A publikum előbb füttyszóval jelezte az egyes szituációkban, hogy a játékvezetői síp bizony néma maradt, majd pedig a játékvezetők egyes jó ítéleténél a közönség tapsban és ujjongásban tört ki.

Lami-Véd Körmend - Atomerőmű SE
A körmendiek leginkább csak keresték a labdát
Vágvölgyi Bálint

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Paksnak, abszolút megérdemelten nyertek. Kicsit értetlenül állok a történtek előtt. Mert az egy dolog, hogy az utóbbi időben kicsit kevés lehetőségünk volt arra, hogy 5-5-ben edzünk, de az elfogadhatatlan számomra, hogy a csapatban nincs elegendő tűz és agresszivitás. Teljesen erőtlenek voltunk, mind támadásban, mind védekezésben. Főképp az első negyedben, ahol gyakorlatilag a mérkőzés már el is dőlt. Próbáltam több variációt a védekezésbe belevinni és úgy látom, hogy ez ennek a csapatnak sok. Több dologra nem tud egyszerre összpontosítani, ez most tanulópénz, hogy legközelebb ilyent nem vállalhatok be. Teljesen súlytalanok voltunk, mindenféle agresszivitás nélkül játszottunk.

Schmidt Béla, az ASE edzője: Nagyon örülök neki, hogy a csapat morálisan így állt hozzá a meccshez, mint legutóbb a kupamérkőzéseken. Főleg védekezésben teljesítettünk kimagaslót és azt mondom, hogy a támadással is elégedettek lehetünk. Főképp ez eredményezte a magabiztos győzelmet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport