Shaw nélkül folytatja a Körmend

Már csak egy légiós maradt a piros-feketéknél.

Egy idegenlégióssal folytatja a Lami-Véd Körmend együttese. Az információt közleményben juttatta el szerkesztőségünkhöz a klub vezetősége.

Szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy a csapat székesfehérvári mérkőzését követően ismét megbeszélést tartottunk a keret tagjaival. A legutóbbi két találkozón nyilvánvalóvá vált, hogy az együttes gödörben van, ami miatt mindenképpen változtatásra van szükség.

A klub vezetése úgy döntött, hogy Matthew Shaw április 7-én lejárt szerződését nem hosszabbítja meg. Bár a másik idegenlégiós, Kyle Austin teljesítményével sem vagyunk elégedettek, szakmai okokból ő még a keret tagja marad. Egyrészt, mert több poszton használható játékos, másrészt pedig vele hosszabb távon is számolunk, amennyiben a folytatásban megfelelő teljesítményt mutat.

Ugyanakkor a hátralévő mérkőzések a magyar játékosok számára is lehetőséget jelentenek arra, hogy bizonyítsák: A következő szezonban is számíthatunk rájuk és méltók arra, hogy a Körmend mezét viseljék.

A korábban bejelentett felfüggesztett pénzbüntetést a klub vezetése életbe lépteti, így az edző és a játékosok nem kapják meg a fizetésük egy részét. Fontosnak tartjuk kijelenteni, hogy a csapat teljesítményének visszaesése nem vezethető vissza anyagi okokra. A fizetéseket időben rendezzük és a szállítóinkkal is tartjuk a megállapodásainkban vállaltakat.

A most bejelentett intézkedéseket azért hoztuk meg, hogy a csapat újra olyan teljesítményt és hozzáállást mutasson, ami méltó a körmendi kosárlabdázás fél évszázadához.

Zsebe Ferenc
ügyvezető

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport