Míg két évtizeddel ezelőtt lámpással kellett keresni olyan személyautót Magyarországon, amelynek automata váltója volt, ma már egyre többen választanak ilyen modellt. Olyanok is átnyergelnek erre a kényelmesebb megoldásra, akik korábban lenézve beszéltek róla.
És úgy tűnik, egyre jobban felperegnek az események.
Az Autopro.hu szakportál most egyenesen arról ír, hogy
a manuális sebességváltók napjai meg vannak számlálva.
A Mercedes-Benz például már korábban bejelentette, a 2023-as modelljeiben megszűnik a kézi sebességváltó.
A többi gyártó ilyen szándékáról egyelőre nem tudni, de a német autógyártó óriás lépése nagyon erős jelzésértékű.
A lap idéz egy szakértőt is, aki szerint ma már az automata váltók nagyon pontosak, gyorsabban kapcsolnak, mint a kéziek és a fogyasztási többlet is egyre kevesebb.
Ráadásul jönnek az elektromos autók, amelyekben végképp nem lesz szükség manuális sebváltóra.
Ugyanakkor az is biztos, hogy sokan nehezen barátkoznak meg a gondolattal, hogy elbúcsúzzanak a kézi váltástól, amely a szabadság és a sportosság érzetét adta, és eddig elválaszthatatlannak tűnt az autóvezetés örömétől.