Látványosan épül a szombathelyi KFC, még az idén megnyílhat

Múlt héten írtuk Hoppá! Már keresik a dolgozókat a szombathelyi KFC-be, egy hónap múlva pedig kész lehet az épület is 2018. November 07. 13:56 , hogy már munkatársakat keres Szombathely új gyorsétterme.

A KFC (Kentucky Fried Chicken) a Zanati út végén, a Tesco szomszédságában nyílik.

Informális forrásból úgy értesültünk, hogy a nemzetközi lánc legújabb egysége még idén megnyílhat.

Most így áll az épület
Józing Antal

Ez nem az építőkön múlik, akik egyetlen hét alatt Hoppá! Már keresik a dolgozókat a szombathelyi KFC-be, egy hónap múlva pedig kész lehet az épület is 2018. November 07. 13:56 látványosan előre haladtak a munkálatokban.

Már az is látszik, hogy a szombathelyi KFC-nek autós, azaz drive-in része is lesz.

Ha megnyílik, azt jelenti, hogy a legnagyobb amerikai gyorséttermi láncok közül már három is megvetette a lábát a vasi megyeszékhelyen.

Józing Antal

Messze a legelső a McDonald’s volt, amely már 22 éve működik a Fő téren (2009-ben egy komolyabb ráncfelvarrást kapott).

A Burger King 2016-ban érkezett, és szintén a Zanati út mellé költözött, a körforgalom túlsó oldalára.

A Worldatlas szerint világ legnagyobb gyorséttermi lánca jelenleg a Subway, több mint 44 ezer üzlettel a világon. Második a McDonald’s (kb.37 ezer), harmadik a Starbucks (25 ezer), ezt követi a KFC (20 ezer) és a Burger King (15 ezer).

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság