A Kozma utcai börtönben tört ki lázadás, három rab T alakba rendezte az ágyaikat, így torlaszolták az utat, miután az őrök rendre utasították őket - írja a Blikk.
A börtönőrök betörték a cella ajtajának kémlelőnyílását, könnygázt dobtak be a szobába, miközben társaik leszerelték az ajtópántokat. A rabok közül ketten még ekkor sem adták fel: a beszivárgó gáz ellenére megpróbálták megütni az őröket.
A lázongó rabok alaposan meghosszabbították maguknak a börtönben töltött időt, ugyanis az ügyészség kettejüket, mint többszörös visszaesőt, erőszakos fogolyzendülésben részvétellel, harmadik társukat, mint visszaesőt, fogolyzendüléssel vádolnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!