Lázár-Csányi 2:1, félidőben

Sokáig azt hittem, a nyár nagy uborka-sztorija az, hogy Szabó Zsófi szerelmes a főnökébe. Illetve fordítva, úgy talán még igaz is. Mindegy, mert a Csányi-Lázár párbaj minden szilikoncsöcsöt és punavillantást lelökött a nyitó oldalakról.

Amikor Csányi meglehetősen nehezen hihető érveléssel kivette a pénzét az OTP-ből, visszaszólt az őt lepolipozó Lázár Jánosnak, hogy ez a tehetséges fiatalember szépen elintézte a trafikügyet is. Az ügy azért a legnagyobb uborka a fán, mert eddig nem volt példa arra lojális oldalon, hogy valaki beszóljon. A trafikmutyiban meg az a csodálatos, hogy igaz, és mégsem bukott bele a kormány.

Csányi nem tett mást, mint Jupp Heynckest-féle technikát alkalmazta gyalázásban, ami messze a legeurópaibb stílus. Dicsérünk valakit olyasmiért, ami kétes értékű. Amikor a tévéstúdióban megkérdezték a Bayern Münchennel minden létező kupát megnyert, majd kirúgott edzőt, - mi a véleménye az utódjáról, Guardioláról - mondta, hogy tehetséges, jól öltözött fiatalembernek tartja. A témát nem folytatták a stúdióban, csak röhögtek egy darabig.

Csányi Sándor az ország első számú uzsorása! – Lázár-féle lövés azért tekinthető dumdum golyónak, mert abszolút kompakt egy szalagcímmel. Még azt is el tudom képzelni a szakmailag felkészült fiúkról, akiknek apja Lázár, hogy kiszámolták a karaktereket. Nem tudom, de ennél rövidebben beszólni, már majdnem lehetetlen, illetve az argó határát súrolja. A buzi bankár, vagy a mocskos uzsorás ezért nem jó.

szarvas.tumblr.com
szarvas.tumblr.com

A beszólásban az első számúság még nem sértő, de az uzsorás szó mindenképp. Egy törvényesen bejegyzett magyar bank elnök-vezérigazgatóját uzsorásnak titulálni, hát, nem tudom… nem hiszem, hogy van olyan bíróság Magyarországon, amely megengedné az ilyen szintű jópofiságot. Az uzsorás, ugyanis, bűncselekményeken keresztül szerzi a vagyonát. Lázárék tudták ezt, de azt is, ha bepereli Csányi Sándor Lázárt ezért a dumáért, végképp nevetségessé válik. Kisbuta Dörmi mackóvá. Ezt hívják karaktergyilkosságnak, amiben a magyar politika éppúgy világbajnok, mint a Benedek-féle csapatunk vízilabdában.

Ezt onnan tudni, mert teli pofával röhögve provokálták Lázárék az audiális teret, (lift és annak környezete), hogy „ezért biztos beperel”. Freud, ha élne, és szakértőnek kérnék fel e szópárbajban, elszólásnak mondaná, ami a vágyteljesítő álmodozás körébe tartozik. De tévedne, mert a szakértelem bolsevik trükk. Vagyis nem lesz per, akire kilőtték a golyót, mindenképp a földre kerül. Vagy lenyeli az uzsorás szót… és akkor igaznak fogja tartani a zemberek zöme, vagy nem, de akkor nevetségesebb lesz, mint Fekete Pákó egy balatoni szörfdeszkán.

A szappanopera szabályai szerint tudjuk, hogy Szabó Zsófin, bocs, Csányi Sándoron a sor, hogy elővegye még a nagyapja fészerében elrejtett második világháborús katyusát, amit magyar mérnökök fejlesztettek tovább, és visszalőjjön hetven ballisztikus rakétával.

Vagy a csendes kést választja? Nem a golyó vagy a kés, hanem a vér habzása a lényeg, vagyis a karaktergyilkosságban már csak zombik küzdenek tovább. 463 rész garantált, egészen a választásokig, amikor megígérik a népnek, ezentúl minden máshogy lesz, a 464 rész már az utolsó.

Lázár nem támad fel, hanem visszavonul a családja körébe. Hát nem ott volt? - kiált fel a plazma-függő a foteljében. A kérdés jogos, de ötezer forintos szint, hisz ez most nem az a család, amit a külföldi filmekben maffiának fordítanak. Ők a rokonok.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény