Lázár János bejelentette: "millenniumi városközpont" épülne Budapesten

5 milliárd euró értékű fejlesztést terveznek 1,3 millió négyzetméteren, új pályaudvarral és a földalatti meghosszabbításával.

Új "millenniumi városközpont" jöhet létre a Rákosrendező pályaudvar területén, mintegy 130 hektáron, amely a modern világvárosok sorába emeli Budapestet - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta, hogy a világ legfontosabb ingatlanfejlesztőivel zajlanak a tárgyalások, a külföldi befektetők mintegy 5 milliárd euró értékű fejlesztést terveznek a jelenleg állami tulajdonban lévő területen.

Az állam vállalta, hogy mintegy 1 milliárd euró értékben hajt végre közösségi közlekedési infrastrukturális beruházást, amelynek része az M1 metró (kisföldalatti) meghosszabbítása és a mintegy négy-öt közösségi közlekedési csomópont fejlesztése - emlékeztetett.

Első körben a terület állapotfelmérésére és szennyezésmentesítésére kerülhet sor, ennek összegét mintegy 20 milliárd forintra becsülte Lázár János.

A kormány várakozása szerint a magánbefektetővel a beruházás részleteit szabályozó államközi szerződésre 2024 második felében kerülhet pont, és a projekt 3-4 év alatt, de legkésőbb az évtized végére be is fejeződhet - mondta.

"Célunk, hogy a Budapest legyen a legerősebb szellemi, gazdasági politikai erőközpont a régióban" - fogalmazott Lázár János.

MTI/Soós Lajos

Kifejtette: bár Budapest az Európai Unió egyik legfejlettebb régiója, az uniós átlagos fejlettségi szint 156 százalékával, a magyar gazdaság fejlődéshez elengedhetetlen a főváros további fejlesztése.

Nem kevesebbre vállalkoznánk, mint az Andrássy út meghosszabbítására. Létrejönne a főváros legfontosabb tengelye, a régi millenniumi városközpont után egy új millenniumi városközpont a MÁV tulajdonában álló rákosrendezői pályaudvar fejlesztésével - mondta.

Ez a 130 hektáros, egybefüggő terület Budapest szívében - a 13. és a 14. kerület határán - illegális hulladéklerakóként működik. A kormány a terület magánbefektetőkkel közös hasznosítására - a kormányzat és a magánbefektetők együttműködésével - tett javaslatot - közölte.

Hozzátette, hogy az elmúlt 30 évben minden kormány keresett valamilyen megoldást a terület rendezésére, de a jelen koncepció talán az eddigi legerősebb terv.

Lázár János a kormányfő elvárasait ismertetve aláhúzta: Budapesten "középszerű dolog nem épülhet", az épített infrastruktúrának illeszkednie kell a budapesti tájszövetbe, és cél az is, hogy minél nagyobb legyen a magyar hozzáadott érték az együttműködésben.

Az új városközpontnak a magánérdek mellett közösségi célokat kell szolgálnia - szögezte le.

Jelezte: a kormány a fővárossal és az érintett kerületekkel is megállapodásra törekszik, és legalább olyan fontos, hogy a projekt a budapestiek számára elfogadható legyen. "Budapest ellen építeni nem lehet, csak Budapesttel" - mondta.

A fejlesztési koncepcióban a mintegy 1,3 millió négyzetméter nagyságú (130 hektár) terület két részre oszlana. Összesen mintegy 900 ezer négyzetméter hasznosítása kezdődhetne meg közösségi, illetve magáncélokra. Ezen belül 600-650 ezer négyzetmétert építene be a külföldi befektető, ez magában foglal irodaépületeket, lakásokat, kereskedelmi ingatlanokat, további 250-350 ezer négyzetméteren Budapest új, legnagyobb és legmodernebb közparkja jönne létre. A vasúti pályák egy részét lefednék, és felette zöld felületet alakítanának ki - ismertette.

Lázár János hangsúlyozta: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy minőségi zöld terület jöjjön létre, és sokkal zöldebb építést vár el, mint bármely korábbi ingatlanfejlesztésnél.

A kötöttpályás közlekedésre pedig a terület maradék része, mintegy 300-350 ezer négyzetméter állna továbbra is rendelkezésre.

A beruházás nagy fejlesztést jelent, új pályaudvart kell építeni, a kisföldalatti vonalát meg kell hosszabbítani - mondta a miniszter. A vasúti infrastruktúra és az autós közlekedés újraszabályozása, kerékpárutak és a zöld felület létesítés összes költségére mintegy 1 milliárd eurót biztosít a magyar kormány.

Megjegyzte: ez az összeg nem tartalmazza a Nyugati pályaudvart és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret összekötő gyorsvasút megépítését, amely a tervek szerint a rákosrendezői pályaudvaron is megállna.

Kérdésre válaszolva Lázár János nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a sajtóban megjelent beruházó áll a projekt mögött, de megfogalmazása szerint a projekt minimális 5 milliárd eurós értéke behatárolja az érintett vállalkozói csoportot.

Hangsúlyozta: nem átlagos, középszerű ingatlanpiaci befektésről van szó; az új befektető a világ egyik legerősebb ingatlanpiaci pontjává tenné Budapestet, amely rengeteg turistát vonzana a fővárosba.

A tárcavezető szerint a világ egyik legjobb, legerősebb és legfontosabb ingatlanfejlesztőivel tárgyal a kormány, olyan befektetőkkel, akik a "semmiből létrehoztak már egy világvárost."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság