Mint ismert, több mint 110 főtisztet, tábornokot mentett fel a miniszter januárban, gyakorlatilag ezzel lefejezve a vezérkart. Többeket hazarendeltek fontos NATO-beosztásukból, a Honvédelmi Minisztérium több főosztályvezetőjét leváltották. A kormányrendelet alapján bárki szolgálati viszonya megszüntethető, aki elmúlt 45 éves, és legalább 25 évet szolgált.
Az elbocsátások miatt kihívás lesz a behívás, azaz a február 13-án országos szinten elindított toborzás, hiszen vélhetően nehezebb lesz egy fiatalt úgy a katonai pályára csábítani, hogy nem lehet biztos abban, 45 éves kora után nem teszik lapátra. Gondot jelenthet az is, hogy hiány lesz a taktikai szinten nélkülözhetetlen tisztekből (hadnagy, főhadnagy, százados), mert a tisztképzési kvótákon nem emeltek, így a hirtelen fiatalítással járó tömeges előléptetések miatt kevesebben lesznek a tényleges harctéri vezetéssel megbízottak. Ezt tetézi az az adminisztráció, miszerint az alakulatparancsnokoknak pontozniuk kell a beosztottjaikat, írta meg a 24.hu.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azzal indokolta az elbocsájtásokat, hogy túl széles a vezetői réteg a hadseregben, miközben alig tudják feltölteni a meglévő 8-10 ezer üres pozíciót.
Harangozó Tamás MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére - Miként többszörözik meg a Magyar Honvédség létszámát, avagy a sorkatonaság visszaállítását készítik elő? - reagálva Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közölte:
Mindent megtesz azért, hogy vonzóvá tegye a fiatalok számára a haza szolgálatát, és arra törekszik, hogy a magyar haderőt a lehető legfelkészültebb állapotba hozza a lehető legrövidebb időn belül. A kormány napirendjén továbbra sem szerepel a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása.
Tehát továbbra sem lesz kötelező a sorkatonai szolgálat.