A Magyar Kupa vasi rangadóján két piros lap is villant; az osztálykülönbség ellenére a Celldömölk jutott tovább.
Vasi rangadóval indult a labdarúgó Magyar Kupa: az első fordulóban a Celldömölki VSE a Sárvár FC-t fogadta.
A vasi derbi magabiztos hazai sikert hozott: a megyei I. osztályú Celldömölk a 2-0-s első félidő után végül 3-0-ra győzte le NB III-as ellenfelét. A mérkőzésen két piros lapot is kiosztott a játékvezető: a sárvári Potyi Gábor a 37., Fritz Dávid pedig a 87. percben mehetett idő előtt zuhanyozni.
A nap másik vasi érdekeltségű mérkőzésén a Körmend sima vereséget szenvedett a Gyirmóttól: a 2-0-s első játékrészt követően 5-0 lett a vége.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!