A közösségi oldal augusztus 7-én egy kisebb változtatást hajtott végre a Facebook ki-, illetve bejelentkezési képernyőjén - hívta fel a figyelmet a hvg.hu. A regisztrációs résznél ugyanis egy új szöveg jelent meg az eddigi "Facebook is and will remain free", azaz, "A Facebook ingyenes, és az is marad" helyett. Mégpedig az, hogy "It's quick and easy", vagyis "Gyors és egyszerű". Ez pedig annyit jelent, hogy a
Facebook most már nem állítja magáról, hogy ingyenes marad.
A lap felhívja a figyelmet, hogy a változtatásra még augusztus 7-én reggel 6 és 7 óra között került sor, de azóta már a magyarországi felületről is eltűnt az ingyenességre vonatkozó szöveg. A fizetőssé válás kérdése egyébként nem is olyan régen merült fel: Zuckerberg jobbkeze szerint is volt idő, amikor azon elmélkedtek, akár pénzt is kérhetnének az oldal használatáért.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!