Amikor megkérte az akkor alakuló LMP Para-Kovács Imrét és engem, hogy egy kamera előtt rappelve népszerűsítsük ezt az új politikai alakzatot, szívesen mondtunk igent. A szocik megbuktak, a libsik szétszéledtek, a horizonton leginkább csak a turulmadár színes szárnyai ragyogtak, amitől nekünk fázik a májunk. Ráadásul az ország legnagyobb hantás legénye, egykori liberális barátunk, ma a keresztény Európa megmentője, éppen hozzálátott a köztársaság lebontásához – nem kérdeztünk az LMP-től semmit, nem foglalkoztunk az akkor még kialakulatlan politikai profiljukkal, körülbelül ismertük a résztvevőket, akiket tiszteltünk, főleg erkölcsi tartásuk miatt. Ezt hívják megelőlegezett bizalomnak, ami nélkül még az élet sem működik.
Gondoljanak csak egy telefonos pizza rendelésre, ahol mindkét fél elhiszi a másikról, hogy jó lesz nekik ez az együttműködés. A pizza tésztára szórt sonkából, sajtból, oregánóból fog állni, ellenértéke meg olyan papír, amit a Magyar Nemzeti Bank garantál. Persze, bennem van a kisördög, hogy egyszer azt mondjam a futárnak, már nem vagyok éhes, vigye vissza a pizzát. Ismerem az LMP-seket, és ha olvassák ezt a cikket, akkor talán belepirulnak majd ebbe a pizzás allegóriába, de attól félek, hogy már nem. Emiatt kicsit emlékeznék tovább, pedig tudom, hogy ezt nem szeretik Magyarországon.
Az LMP-re azért szavaztunk, mert fontos volt bejuttatni a Parlamentbe egy olyan pártot, amely nem lekötelezettje a szociknak, de nem is puncsol a nemzeti-keresztény-turulnak, képes lesz a valódi problémákra, és a mi életünkre koncentrálni. Politikai felfogásmódjuk, szerepvállalásuk, talán, fontos minta lesz mások előtt is.
Most új bekezdést tettem, mert eddig tartott a levegő, amit kifújtam. Legyünk egyszerűek, mint a rock and roll: teljes kudarc következett be, ha az LMP parlamenti munkáját nézzük, vagyis az ő asszisztálásuk mellett született meg az Alaptörvény, lett köztársasági elnök Pali bácsi, lopták el a földet és a magánnyugdíj pénztárakat, tömték ki Simicskát és barátait zsével, csiszolták szép simára a médiát, nem folytatom, aki itt él, tudja miről beszélek (természetesen a Vezér fanatikus gyermekei is tudják, akik soha nem hazudnak, csak most kicsit másként beszélnek, mint anno ifjú korukban. Igazam van, volt KISZ-titkárok?)
Az LMP egyedül csak az utcán volt hatásos, abban az értelemben, hogy legalább képes volt a közbeszédet tematizálni. Ez nem semmi akkor, ha a Fidesz marketingosztálya még mindig messze kiemelkedik a hazai mezőnyből. Az élőláncolásokból meg is próbáltak viccet csinálni, de nekem akkor is jól esett, mert a KÖZGÉP mégsem nevethetett a markába tanúk nélkül, híradóban szerepelt a nevük. Igen, ez az barátaim, gondoltam, még ha a Tisztelt Házban béna kacsák is vagytok, de.
Ez a de fontos szakasza az elmúlt egy, másfél évnek. Beláttuk, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados diktatúráját képtelen lebontani az LMP, ráadásul az ellenzék jobban utálja egymást, mint az ellenfelét, Facebookon elindult a Milla.
Emlékszem rá, mert az első két tömegrendezvényen jómagam voltam a konferanszié. Érdekes érzés volt, hogy minden irányból, mindenféle civil közeledett a színpadhoz, amin Busa Pista, Dopeman rappelt, Bródy énekelt, meg Bárdos Deák Ági lázított. A Milla első üzenete az volt, hogy nem fél, és nem akar úgy élni, ahogy az egyre kopaszodó, de egyre jobban öltözött fiúk szeretnék. Nem volt politikai irányvonalunk, mert másodlagos kérdés volt akkor is, most is, hogy ki miért nem puszilja be az Orbán-rezsimet.
A politikai pártok természetesen nem örültek felhőtlenül a civil kezdeményezésnek, főleg azért, mert eleve kizártuk a pártpolitikai preferenciákat. (Jé, mintha most is ez lenne a probléma, banyeg, pedig már az Együtt 2014-ről beszélek.) A kérdés csak az volt: vajon belátják-e az ellenzéki pártok, hogy hatalmi vágyaiktól függetlenül csak akkor lesz esélyük, ha összefognak? Oké, nonszensz gondolat magyarok között összefogásról beszélni, de hátha a kapa is elsülhet, gondoltuk, nem is alaptalanul.
Szerbiában voltam, amikor olvastam, hogy a Gój motoros perben oly okosan, bátran harcoló ügyvédem, Schiffer András a kongresszusukon megakadályozta pártja együttműködését az Együtt 2014-gyel. Elsápadtam, majd őrjöngtem, összevissza telefonáltam, meg voltam zavarodva. Rémképek gyötörtek, amiben Orbán vidáman nótázik a fővadásszal, és jogosan röhögnek rajtunk, civileken. Nincs remény. Lehet más a politika, de nem az.
Bocs, LMP-és barátaim, de ki nem szarja le a ti politikai jövőképeteket, amikor durva gyalulás történik e kellemes éghajlatú medencében? Tényleg azt hiszitek, hogy a hatalom örökös birtokosai vagytok azáltal, hogy trendi módon negligáljátok a baloldalt? Jó előre mondom, ha a választásokon mégis úgy esik, hogy nem kerültök be a Tisztelt Házba, nem nyitok pezsgőt, talán sajnálni is fogom, de csak annyira, mint az MDF-et.
A helyzet nem lett rosszabb, csak bennem tört össze még valami, amiről már nem is tudtam. Hogy bíztam valakikben, akik elsőre természetes szövetségesnek tűnt ebben a harcban. Persze, az is lehet, hogy mi voltunk majmok az elején a Para-Kováccsal. Semmi baj, még mindig jobb majomnak lenni, mint tetűnek.
