Lemondott a brit belügyminiszter

Nem sokkal azután, hogy kiderült, Liz Truss lesz a miniszterelnök.

Lemondott hétfőn Priti Patel brit belügyminiszter.

Patel nem sokkal azután jelentette be döntését, hogy ismertették a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét, és kiderült Liz Truss az Egyesült Királyság új miniszterelnöke 2022. September 05. 14:32 , hogy a távozó Boris Johnson miniszterelnököt Liz Truss eddigi külügyminiszter követi a pártvezetői és a kormányfői tisztségben.

Truss várhatóan kedden alakítja meg kormányát, miután formálisan átveszi miniszterelnöki megbízatását II. Erzsébet királynőtől.

(MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek