Ma reggel lezárták Szombathelyen a Rumi úti vasúti átjárót, javítják a burkolatot

A lezárást hiába hirdették meg korábban, rengeteg autó, sőt busz is behajt a lezárt utcába.

Hétfő reggel fél kilenckor teljes szélességében lezárták a Szombathelyi, Rumi úti vasúti átjárót, a Szombathely-Szőlősi vasúti megállóhely mellett.

Forrás: Facebook / Tóth Kálmán

Az átjáró burkolatát javítja a Gysev, pontosabban cserélik az aszfaltozást. A szabályok értelmében a sínek középvonalától mindkét irányba nyolc-nyolc méter szakaszon a vasúttársaság feladata az út karbantartása.

Tóth Kálmán, a körzet városi képviselője lapunknak azt mondta, az aszfalt felmarása után kiderült, hogy az átjáró északi, város felőli oldalán sokkal jobb minőségű az aszfalt, ezért "eltolták" a felújítást. Az északi oldalon csak két méter, a délin viszont 14 méter hosszon újítják fel a burkolatot.

Forrás: Facebook / Tóth Kálmán

A lezárást már másfél héttel ezelőtt bejelentették, viszont sokan nem veszik figyelembe, sok autós, sőt buszsofőr is behajt az utcába, ahol kénytelenek megfordulni.

Az átjáró október 26. kedd este 20 óráig lesz zárva.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet