Mit üzen a lopós köztársasági elnök Magyarországnak?

Az LMP flashmobot hívott össze a Parlamenthez, és nem fukarkodtak a kemény szavakkal.

Kedd este hét óra előtt nem sokkal a Kossuth téren felcsendül a Dr. Bubó című, egykor népszerű magyar rajzfilmsorozat főcímdala, aminek egyik sorát írta át kicsit az LMP: "csak úgy doktor úr ő, ahogyan én orvos." Ezt a nevet adták villámrendezvényüknek a Facebookon, amire ugyan csak 150-200 ember jött el, az üzenetek, amik elhangzottak, így sem szűkölködtek a kemény jelzőkben.

LMP-tüntetés Schmitt Pál lemondásáért
Bálint Gergely beszél
Unger András

Bálint Gergely LMP-s aktivista kezdő szónokként ironikusan Orbán Viktor szavait idézte, aki februárban nyilatkozott úgy: az elmúlt évtizedben sokszor nevezhettük országunkat következmények nélküli országnak, amiben sokmillióan dolgoznak keményen, törekedve a becsületes életre, de a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni. Azonban ha Orbánnak ezek a saját gondolatai lettek volna, akkor nem történhetett volna meg az, ami ma megtörtént (a politikus itt alighanem arra gondolt, hogy a Fidesz a bizottsági jelentés ellenére lezártnak tekinti a Schmitt-ügyet).

"Ezt az országot bepalizták"

Ez hangzott még e Bálint Gergely szájából, majd két "igazi" doktor járult a mikrofonhoz. Dr. Erős Gábor a következő szavakkal lépett a nem túl nagy, de annál érdeklődőbb publikum elé, kezében a doktori fisszertációjával:

ez hat és fél éves kutatómunka eredménye, 661 oldal, 1842 lábjegyzet, minden hivatkozott szöveg idézőjelben szerepel, merthogy ez így szokás, és csak így fogadható el.

Van egy rövid változata is, ami csak 37 oldal, de már ez is nyolcszor olyan hosszú, mint Schmitt Pál saját szövege a doktorijából.

LMP-tüntetés Schmitt Pál lemondásáért
Egy igazi doktor
Unger András

Utána dr. Széll Bernadett következett, aki hét alatt írta meg a dolgozatát, eközben két gyereket szült - szerinte ez egy valós teljesítmény, ezért innentől kezdve maximálisan visszautasítja azt, hogy Magyarország köztársasági elnöke fogja magát, és lopott holmikkal ékeskedjen.

Eddig nevettünk Schmitten, de ez már nem vicces

Ez nem az ő disszertációja, ellenben a mi szégyenünk, valamint a teljes tudományos közösség arculcsapása. Ráadásul nagyon rossz üzenete van az egésznek, egyáltalán, mit üzen ez az ember a gyermekeinknek,

mit üzen a lopós köztársasági elnök Magyarországnak?

- tette még fel a költői kérdést. Szerinte másfél éve nevetünk az államfőn, de ez már nem vicc, ez egy nagyon komoly etikai vétség, amiért nincs helye a közszereplők körében.

LMP-tüntetés Schmitt Pál lemondásáért
Vajon elhallatszott-e a sípszó a Sándor palotáig?
Unger András

Végül még Bálint Gergely vette magához a szót, hogy megskandáltassa az összegyűlteket Schmitt Pál lemondásáért, illetve hogy repüljön el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Elkészült a jelentés: Schmitt Pál plágiumot követett el

A Semmelweis Egyetem nem kommentálta, csak egy három oldalas kivonatot közölt a tényfeltáró bizottság jelentéséből. A kérdés az: marad-e ezek után pozíciójában a köztársasági elnök.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet