2x1 sávon is szuper lett az M80-as út, csak vannak, akik nem tudják használni

A hétvégén oda-vissza kipróbáltuk a Körmend és Szentgotthárd közti új gyorsforgalmit.

Amikor már néhány perce az új M80-ason (lánykori nevén M8-as) tolom a gázt a Körmendet elkerülő szakaszon, azt veszem észre, hogy vigyorra görbül a szám.

Pedig éppen csak elhagytam az M86-os Körmend felőli végén kialakított új körforgalmat, itt lehet rákanyarodni az október 21-én átadott Átadták az M80-as új gyorsforgalmi Vasszentmihály és Rábafüzes közti szakaszát 2021. June 03. 14:15 új gyorsforgalmira. Maga a körforgalom inkább ellipszis, de ez nem baj, ami viszont nagyon pozitív, minden oldalról erdő veszi körül, így még hangulatos is.

110-zel suhanok az új úton, közben próbálom kitalálni, merre járok éppen, de Körmendből alig látszik valami, bármennyit is tekintgetek balra. Alig két perc, és rájövök, most hagytam el azt a kijáratot, ahol a régi úton, a "kertek alatt" lehet elkanyarodni Felsőberkifalu, Harasztifalu, Nagykölked, vagyis Ják irányába.

Az M80-as autóút
TM/Nyugat.hu

Ha az új útnak az az egyetlen érdeme lenne, hogy ki tudjuk kerülni Körmendet és a körmendi Rákóczi út lámpákkal zsúfolt, átvezető szakaszát, már az is elég lenne. Valószínűleg ennek az autósok mellett a körmendiek örülnek a leginkább.

A gyorsforgalmin valóban vannak néha értelmetlennek tűnő sebességkorlátozások, útszűkületre figyelmeztető táblák, erről nemrég videóban számoltunk be. Az M80-as eddig átadott szakasza útszűkülettel, sebességkorlátozással, előzési tilalommal 2021. October 21. 12:14

Amikor a tervezés során kiderült, hogy az új gyorsforgalmi csak 2x1 sávos lesz, ennek sokan nem örültek, mi sem. Valóban furcsa, hogy 110 km/órás sebességgel lehet hajtani egy 2x1 sávos úton, de a tapasztalatink nem voltak rosszak.

Igaz, vasárnap délután jártam arra, nem volt hétköznapi forgalom, de a mindenszentek miatt viszonylag sokan ültek kocsiba. Tapasztalataim szerint ehhez a forgalomhoz elég a 2x1 sáv, de hamarosan megnézzük majd a hétköznapi csúcsban is.

Az út nagy részén egyébként kint van az "Előzni tilos" tábla, ezt a vastag, pirossal húzott záróvonallal is nyomatékosították.

A piros záróvonal sok szakaszon ott van
TM/Nyugat.hu

Persze, előzni is lehet, sokszor szükség is van rá. Ahogyan láttam, sokan vannak, akik nem tudják, hogy ez egy gyorsforgalmi út. Olyan szigorúan tartják a 90-es tempót, mintha a kilométeróra mutatója oda lenne ragasztva.

Így aztán idővel többen is feltorlódnak mögöttük, de nem zavartatják magukat. Igaz, nincs kint az út elején a 110-es tábla, legalábbis az M80-as egyik végén sem láttam, de az autóút tábla kint van. Autóúton pedig 110 km/óra a megengedett sebesség, ha nincs sebességkorlátozás.

A felhajtónál ott az autóút tábla
TM/Nyugat.hu

Egyébként nagyon gyorsan, kevesebb, mint 15 perc alatt végigrobogtam az új szakaszon, Rábafüzesnél azonban még ideiglenes az állapot.

Az út láthatóan készen van az országhatárig, de Rábafüzes magasságában le kell térnünk róla, és egy bekötőúton a régi rábafüzesi elkerülőre kell ráhajtani, az egyik benzinkút mellett. A régi elkerülő vezet a határátkelőhöz, illetve innen lehet felhajtani egy lámpás kereszteződés legyűrése után a Szentgotthárd felé vezető bekötőútra. Éppúgy, mint az M80-as előtt.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) egyetlen anyagában sem indokolta meg, miért nem lett kész az utolsó párszáz méter, ami azért elég komoly szépséghiba.

Az M80-as autóút
TM/Nyugat.hu

Mindent összevetve, nagy öröm, hogy elkészült az M80-as ezen szakasza, nem csak az autósoknak, hanem a körmendieknek, csákánydoroszlóiaknak, rátótiaknak, vasszentmihályiaknak, rönökieknek, jakabháziaknak, rábafüzesieknek, szóval mindenkinek, aki a régi 8-as út mellett lakik.

Hogy a 2x1 sáv tényleg elég-e erre a szakaszra, az viszonylag gyorsan kiderül majd, és az is, hogy megtanulják-e használni az autósok.

Az új út egyébként bő három év alatt készült el, a kivitelező a Duna Aszfalt Kft. – Mészáros és Mészáros Kft. alkotta konzorcium volt, és nettó 62 milliárd forintba került. Hogy ez utóbbi sok vagy kevés, azt én nem tudom eldönteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos