Ma tankoljon, holnaptól jóval drágább lesz az üzemanyag

Az újév első napjától 20 forinttal kell többet fizetni a kutakon.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Két részletben kapjuk meg a brutális januári üzemanyag-áremelést 2023. December 29. 08:41 két részletben hajtja végre a Mol a kötelező jövedékiadó-emelést. Így holnaptól, vagyis január 1-től 20, január közepétől pedig további 21 forinttal kerül majd többe egy liter üzemanyag.

A 444 az emelkedések kapcsán azt írta, "egyelőre nem tudni, hogy a többi hálózaton, illetve a független kutakon hogyan változnak az árak, de az biztos, hogy a mostani literenként 570 forintos benzin- és 593 forintos dízelátlagárral számolva 7,2 százalékos benzináremelkedést és a dízel 6,9 százalékos drágulását jelenti a teljes adóemelés. A 20 forintos áremelés pedig 3,3-3,5 százalékot".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság