Ma ünnepelné születésnapját az Aranycsapat kőszegi legendája, Lóránt Gyula

Lóránt rendőr családba született. A szülőket nem sokkal Gyula születése előtt Sárvárról helyezték át Kőszegre.

A mai napon, 1923 feburár 6-án született az Aranycsapat kőszegi legendája Lóránt Gyula. A sportoló hamvait 2011 májusában hozták haza Kőszegre. Akkor így írtuk róla:

Lóránt Gyula Kőszeg egyetlen olimpiai aranyérmes sportolója. Édesapja Lipovics Károly néven Merseváton, édesanyja Pusztacsón született. A rendőr családot 1922-ben Sárvárról helyezték Kőszegre. A szülők három fiú gyermeket neveltek fel, Károly (1921-1973), Gyula (1923-1981) és Imre (1925) egyaránt kedvelte a sportot, leginkább a futball érdekelte őket. Lipovics Károly rendőrőrmester 1928-ban Belügyminisztériumi engedéllyel a maga és családja nevét Lórántra változtatta át.

Hősünk, akit Kőszegen mindenki „Gyukának” becézett, Odonits István és Nagy Gyula barátaival-kortársaival, több sportággal való ismerkedésük után, 1939. őszén bekopogtattak a Kőszegi SE labdarúgó öltözőjének ajtaján. Az első edzőjük Petrákovics Gyula keze alatt rohamosan fejlődtek. Közöttük Gyuka volt foci adottságai mellett a legcélratörőbb és már 1940. nyarán meghívták Siófokra, a fiatal tehetségek edzőtáborába. Ezt követőleg a kőszegi kis csapatból két alkalommal is játszhatott a magyar ifjúsági válogatottban.

Lóránt játékos korában
Nyugat.hu

1942. legelején Szombathelyre, az SZFC NB II-es együtteséhez igazolt át. Szülővárosában a Tanítóképző-Liceum 3 osztályát járta ki, majd a szombathelyi Kereskedelmibe iratkozott át, ahol érettségizett is. Új iskolája foci gárdáját 1942 júniusában, mint csapatkapitány a KISOK bajnokságban, a Szent László Kupa megnyerésére vezette. 1943 nyarán eligazolt a visszacsatolt Nagyváradra, a híres NAC-hoz, mellyel mint első vidéki csapat megnyerték az 1943/44. évi magyar NB I-t. Itt legtöbbször a jobbszél, jobbösszekötő posztján lépett pályára. A háború után az Aradi ITA-val, ahol a jobbhátvéd szerepkört töltötte be, megszerezte a román bajnoki címet is.

Sorsa 1847 nyarán a Bp. Vasasba vitte, ahol rendszeres szereplése mellett, a válogatott mezét hét alkalommal húzhatta magára.

Közben 1949. március 19-én az ÁVH letartóztatja tiltott határátlépési és disszidens magyar csapat szervezésének szándéka miatt. Ezért internáló-táborba zárják 1949. május 17-ig, ahonnét felsőbb sportvezetők segítségével kiszabadul. 1951. szeptemberétől a Bp. Honvéd színeiben láthatjuk viszont és itt három bajnokságot ünnepelhetett. Pályafutása során, összesen 37 esetben vehette magára a magyar válogatott, az „aranycsapat” piros-fehér-zöld szerelését. Ezen világszerte elismert gárda védelmének egyik biztonságát a sziklaszilárd középhátvéd, Lóránt Gyula, társai szerint a „Lóri” jelentette. A mérkőzéseken kitűnt kiemelkedő fejjátékával, jó rugótechnikája mellett helyezkedésével, amikor is mindig az egyszerű, célszerű megoldásokra törekedett. Jellemző, jó tulajdonsága volt, hogy a feladatokra, a mérkőzésekre mindig lelkiismeretesen készült. – 1952-ben a Finnországban rendezett olimpián, sorozatos győzelmekkel (Románia 2:1, Olaszország 3:0, Törökország 7:1, Svédország 6:0 és a döntőben Jugoszlávia 2:0) meneteltek és boldogan vehették át az aranyérmeket. A következő évben Rómában, újból 3:0-ra győzték le a hazaiakat és ezzel Magyarország számára megszerezték az Európa-kupát. És egy újabb óriási siker, amikor 1953. november 25-én a Wembleyben 6:3-ra, a világon elsőként otthonukban verték meg az angolokat és még a budapesti visszavágón is fölényesen 7:1-re diadalmaskodtak a magyar fiúk.

A legendás aranycsapat - Balról az első Lóránt
Nyugat.hu

Az 1954-es svájci VB-n ragyogó sorozat után jutottak a döntőbe, útközben legyőzték Dél-Koreát 9:0-ra, a németeket 8:3-ra, a brazilokat és Uruguay-t egyformán 4:2-re. Sajnos a fináléban alulmaradtak 2:3-ra a németekkel szemben, és „csak” az ezüstérmet vehették át. A világbajnoki trófeáról, a négy év 32 mérkőzésén veretlen, addig a világ legjobbjának tartott magyar gárdában Lóránt Gyula és társai, minden magyar számára szomorúságot okozva, lemaradtak.

Ezen időkben Lóránt Gyulát tekintette a közvélemény, de a szakemberek is a világ legjobb középhátvédjének, „kullancsának”.

Edzőnek készült és a TF-n elvégezte az edzőképzőt, ami után az első jelentősebb csapata a Bp. Honvéd volt. 1963. december 26-án Németországba távozott, a híres kölni tréneriskolán szerzett oklevelet. Az évek során a Bundesliga tíz együttesénél is működött, köztük a leghíresebb a Frankfurt (vele 22 mérkőzésen át veretlenek maradtak) és a Bayern München. Lóránt Gyula a következetes, mindig szókimondó, igen kemény, sokat követelő és szigorú edző nem volt közkedvelt a játékosok, de a vezetők körében sem. Németországban nevéhez fűződik a területvédelem, a Raumdeckung bevezetése.

Lóránt edzőként
Nyugat.hu

Közben 1975/76-ban görög bajnoki címet szerzett a PAOK Szaloniki csapatával, ahová négy év múlva, 1980 őszén visszatért.

A halál 1981. május 31-én, a görög PAOK Szaloniki kispadján érte utol szívroham következtében. Ott halt meg, ahol az életét élte, ott ahol eljutott a sikerek legmagasabb csúcsaira, ahol világhírre tett szert, a labdarúgó pályán. Németországban, Endingen am Kaiserstuhl-ban temették el, mivel itt teremtett otthont a maga és családja számára. Lóránt Gyula sohasem feledkezett meg kőszegi gyökereiről, amíg Budapesten élt, gyakran hazalátogatott. A legemlékezetesebb alkalom, 1952. augusztus 28-án, amikor alig három héttel az olimpiai arany megnyerése után eljött szülővárosába, hogy megossza a kőszegiekkel a siker örömét és hogy felejthetetlen élményt nyújtson beszámolójával a hallgatóinak. Halála előtt szinte napra pontosan egy évvel, útban Görögország felé még betért Kőszegre és egy kellemes estét töltött volt KSE társai körében. Másnap az utódok edzésére is kilátogatott, buzdítva őket a foci, a kőszegi foci szeretetére is.

A magyar sporttársadalom, valamint a szülővárosa is mindig arra törekedett, hogy tisztelettel adózzon Lóránt Gyula emléke előtt, azt megőrizve példaképül állítsák a fiatalok elé.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport