Idén lesz tizenöt éve, hogy Magyarországon kialakult a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a NER. Orbán Viktor még illiberális demokráciának nevezte azt az új államot, amelyet létrehozott, de mások egyéb nevet adtak neki: Magyar Bálint “posztkommunista maffiaállamnak”, míg az EP Megszavazta az EP: Magyarország nem teljes értékű demokrácia 2022. September 15. 13:01 “választási autokráciának” nevezte az Orbán-rendszert.
Ami közös az utóbbi kettő meghatározásban, hogy egyik sem tartja teljes, zárt autokráciának Magyarországot, de ugyanúgy teljesen egészséges demokráciának sem. Ilyen, úgynevezett hibrid rezsimek léteztek és léteznek a világ más pontjain is, és a történelem során többük megbukott békés úton.
Ha igaza van a közvéleménykutatóknak, akkor Magyar Péternek és a Tisza Pártnak reális esélye van megnyerni a választásokat. Ha pedig a történelemből indulunk ki, akkor van esélyük arra is, hogy lebontsák a mostani rendszert. De hogy legyen némi elképzelésünk arról, mi áll egy potenciális Tisza-kormány előtt, nézzük meg, hogyan buktak meg a “külföldi NER-ek.”
Mexikó: az “intézményes forradalom” felfalja saját gyermekeit
Nehogy azt higgyük, hogy Orbán Viktor elmúlt 15 évével nem lehet felvenni a versenyt. Az USA déli szomszédjában ugyanis 1929 és 2000 között egy párt irányította az országot, a paradoxonnak hangzó Intézményes Forradalmi Párt (PRI).
A pártot a mexikói forradalom után alapították 1929-ben katonai vezetők és ideológiáját tekintve egy gyűjtőpárt, ami a társadalom minél nagyobb részét szeretné megszólítani, így a párt az évtizedek során átlépett a baloldalról a jobboldalra. Az 1930-as években folytatott egyházellenes és szocialista politikát felváltotta a katolikus egyházhoz való dörgölőzés és a kapitalizmus. Ott sem szólt többé a "térdre, csuhások."
Ugyan a mexikói berendezkedés a mostani magyar rendszerrel szemben jóval diktatórikusabb volt, legalábbis eredetileg, mégis sok a hasonlóság a kettő között.
Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író egy - még a PRI-kormányok alatt - rendezett beszélgetésen kijelentette, hogy a “tökéletes diktatúra” nem a Szovjetunióban, nem Kubában és nem a kommunista országokban, hanem Mexikóban van. A szerző a Magyar Narancsnak úgy nyilatkozott 2017-ben, hogy “egyfajta puha diktatúra volt, mélységesen korrupt, puha diktatúra.”
A “puha” módszerekbe nemcsak a média, hanem az értelmiség leuralása is beletartozott. Vargas Llosa a fenti interjúban azt mondta, nem attól tartott, hogy a kijelentése után meghurcolja a kormány, hanem épp ellekezőleg, kitünteti.
“A kormány lefizette az értelmiséget. De nem azért, hogy a dicshimnuszukat zengjék, hanem azért, hogy legyen saját ellenzékük. Diszkrét, jól nevelt ellenzék, amire a kormány mutogathatott, hogy íme, demokrácia van nálunk.”
Röviden, a PRI megalkotott magának egy házi ellenzéket. Idehaza ma is vitatkozunk arról, hogy mennyire a rendszer részei az ellenzéki pártok, illetve bizonyos közszereplők, és pár szervezetről 2024-ben már bátran kijelenthetjük, hogy csupán biodíszlet, legyen az az irreleváns Munkáspárt vagy a parlamenti frakcióval már nem rendelkező LMP.
Na de hogyan ért véget a PRI egyeduralma? Egyrészt, a párt balszárnya kilépett és új szervezetet alapított (Demokratikus Forradalom Pártja, PRD), ami az 1988-as választáson a fő ellenzéki kihívóvá nőtte ki magát. A romló gazdasági helyzet és a társadalmi egyenlőtlenség pedig az új párt malmára hajtotta a vizet.
Bár ez ismerősen hangzik, mégsem ez volt a PRI-rendszer vége. A 88-as és a 94-es választást a párt megnyerte, viszont 2000-ben, közel 80 év egyeduralom után a jobboldali PAN (Nemzeti Akció Párt) jelöltje, Vicente Fox megverte állampárti kihívóját. Magyarul a jobboldali vezetést egy másik jobboldali mozgalom váltotta le.
Dominikai Köztársaság: a folyamatosan puhuló diktátor esete
A Dominikai Köztársaságot a a huszadik század közepén egy véreskezű fasiszta diktátor, Rafael Trujillo irányította. Meggyilkolása után az egyik utóda Joaquín Balaguer alelnök lett, aki két év után megbukott.
Az ország turbulens 20. századi történelméről könyveket lehetne írni, de a zanzásított változat az, hogy Balaguer a demokratikus kísérlet után visszatért a hatalomba és 12 évig véres diktátorként irányította az országot. A növekvő infláció miatt viszont az ellenzék nyerte az 1978-as választásokat, amit a vezér csak hazai és nemzetközi nyomásra volt hajlandó elismerni.
Balaguer 1982-ben szintén kikapott, viszont 86-ban visszatért, ami részben a kormány népszerűtlen megszorításainak volt köszönhető. Ezúttal mérsékeltebben kormányzott, bár még mindig egy illiberális rezsimet vezetett.
Ebben az időszakban a kormány nagy infrastruktúra-beruházásokat indított, az ezekre kiírt közbeszerzéseket pedig egészen véletlenül mindig Balaguer emberei nyerték meg.
Az elnök 90 évesen, vaksága ellenére is elindult 94-ben, amit kisebb választási csalás segítségével megnyert, viszont ellenzéki nyomásra bejelentette, hogy 96-ban új választásokat fognak tartani, amin ő nem indul.
Az ország erős emberét az életkora és az ellenzéki nyomás buktatta meg. Hiába folytatott rasszista kampányt színesbőrű ellenfele ellen, a kormány elvesztette a napirend uralását és Balaguernek be kellett látnia, hogy eljött a vég.
Lengyelország: mérsékeltebb tekintélyelvűség, radikális politika
A Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormányok 2023-ig a Fidesz fontos külföldi szövetségesei voltak, így nem meglepő, hogy sok a hasonlóság a két párt között.
Külpolitikában euroszkeptikus, gazdaságpolitikában populista, társadalmi kérdésekben pedig erősen keresztény-konzervatív beállítottságúak. Magyar szövetségeseikhez hasonlóan leuralták a közmédiát és nekiestek a legfelsőbb bíróságnak is.
A PiS a Fidesszel szemben viszont az első három pont tekintetében radikálisabb volt. A párt gazdasági nézeteit gyakran jellemezték baloldaliként, egyes politikai elemzők még szocialistának is nevezték, míg a Fidesz intézkedései nem ütötték meg ezt a küszöböt. Bár szociális kérdésekben mindkét párt konzervatív, a PiS egyik fő mantrája az abortuszellenesség volt.
Míg a Fidesz ritkán hozzá elő ezt a témát, addig a Jog és Igazságosság egyik fő kampányüzente a lengyel abortusztörvény további szigorítása volt, mely Európában eleve a legszigorúbbak közé tartozott.
Viszont a PiS sem a gazdaságot, sem a médiát nem tudta olyan szinten leuralni, mint a Fidesz. A választási törvények szintén nem lejtenek olyan szinten a kormánypárt felé, mint Magyarországon.
2023-ban bár a PiS lett a legnagyobb párt a parlamentben, az ellenzéki pártok kerültek többségbe, így ők alakítottak kormányt.
A Notes from Poland című hírportál többek között az alábbi szempontokat sorolja fel, melyek a PiS bukásához vezettek:
A fő ellenzéki erő a Donald Tusk altal vezetett liberális-konzervatív Polgári Koalíció (KO) lett, ami a mai napig vezeti az országot. A KO korábban gazdasági kérdésekben neoliberális, piacpárti politikát folytatott.
2023-ra viszont nyitottabb lett a jóléti intézkedésekre, és fő kampányüzentévé tette a bevándorlásellenességet. Azaz a fő ellenzéki erő kicsit olyan lett, mint a kormánypárt mérsékeltebb kiadása. Magyar Péter és a Tisza szintén populista jóléti ígéretekkel kampányol, miközben többek között amiatt támadja a kormányt, hogy szabadon engedte az embercsempészeket.
Végül is, mi a közös az előbbi három “NER” bukásában? Bár mindhárom rendszernek megvoltak a maga sajátosságai, a vesztükhöz hozzájárult a romló gazdasági helyzet, az erősödő és kompetens ellenzék, valamint az, hogy egy hosszú kormányzás után nehezen lehet már másokat okolni az ország bajai miatt. Meglátjuk, hogy 2026-ban hasonló sorsra jut-e a Fidesz, vagy sikerül-e megtartania a hatalmát.