Isztambulban ragadt a magyar úszóválogatott

Széles Sándort már hazaszállították a kazanyi kórházból, de a magyar úszóválogatott csak este érkezik meg Budapestre.

Frissítés: Széles Sándor már itthon van

A Magyar Úszó Szövetség hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kiváló szakember már előző nap este Magyarországra érkezett, részleteket ugyanakkor nem közölt Széles Sándor állapotáról.


Korábban írtuk:

Szombaton olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel mesterét, Széles Sándort kórházba kellett szállítani a kazanyi világbajnokságon, ugyanis olyan rosszul volt, hogy orvosi ellátásra szorult. Nem titok, hogy a tréner korábban alkoholproblémákkal küzdött, de a hírek szerint az utóbbi időben már egy korty szeszes italt sem fogyasztott. Két évvel ezelőtt a barcelonai világbajnokságról küldték haza egészségügyi problémákkal. Széles akkor úgy nyilatkozott, hogy kiújult a gyomorfekélye. Egyelőre nincs egyértelmű hír arról, hogy a súlyos állapotban lévő úszóedző hétvégén miért került kórházba, valamint arról sem, hogy visszaszállították-e már Magyarországra.

Széles Sándor
MTI

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt hallotta, hogy Széles magához tért, és már hazahozták az edzőt, de ezt nem állította biztosan. Továbbá azt is elmondta, hogy a tréner nem volt túlzottan erőtől duzzadó mostanában, de mindenképpen ki akart utazni Kazanyba.

Csurka Gergely, a Magyar Úszószövetség Sajtóbizottságának vezetője azt nem tudta megmondani, hogy Szélest hazahozták-e, de annyit elárult, hogy az úszóválogatott lekéste az isztambuli átszállást, így csak este fog visszaérkezni a csapat Budapestre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál