A GfK piackutató cég friss összefoglalója szerint az egy főre jutó nemzeti vásárlóerő Magyarországon a tavalyi 4949 eurót meghaladva idén 5239 euró (azaz 1,6 millió forint, ami havi szinten 134 ezer forint). Egy európai lakos ugyanakkor egy évben átlagosan 13 636 euró elméletileg elkölthető jövedelemből él, ez 4,2 százalékkal több az egy évvel ezelőtti 13 112 eurónál.
A vásárlóerő az adózás után egy főre jutó, rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti. Ez alapján a kontinensen mi állunk a 31. helyen a negyvenkét ország között.
Gazdag megyék, szegény megyék, csökkenő különbségek
A hazai adatok szerint az országon belüli, a leggazdagabb és a legszegényebb megye közötti különbség mérséklődött, mert a fővárosi index csökkent, a sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéé viszont nőtt. A budapestiek a magyar átlag 127,2 százalékát költhetik el a tavalyi 128,6 százalék után, Szabolcs-Szatmár-Bereg lakói a hazai átlag 74,1 százalékából gazdálkodhatnak az előző évi 73,2 százalék helyett.
A GfK szerint ez a tendencia jellemző a vásárlóerő szempontjából kettészakadt ország két felére is, a módosabb északnyugati megyék vásárlóerejének országos átlagtól való eltérése mérséklődött, míg a legszegényebb keleti megyék indexe jellemzően nőtt.
Liechtensteinben dől a lé a pénztárcákból
Az évente elkészített tanulmány szerint Európában a lakosság által elméletileg elkölthető jövedelem mértéke országonként és régiónként jelentős különbségeket mutat. Dél- és Kelet-Európa országaiban a lakosság vásárlóereje a gazdasági válság ellenére valamennyit nőtt, de még így is komoly lemaradást tükröz Nyugat- és Észak-Európa országaihoz képest. Olyan nagyok az eltérések, hogy gyakorlatilag nincs "középmezőny" - közölte a GfK.
Európa tíz legtehetősebb országa - Liechtenstein, Svájc, Norvégia, Luxemburg, Dánia, Nagy-Britannia, Ausztria, Németország, Izland, Svédország - az európai átlag mintegy másfélszeresét költheti el egy évben. A leggazdagabb Liechtensteinben ez az arány az európai átlag négy és félszerese.
Az Európa lakosságának 40 százalékát adó négy legnépesebb ország - Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország - a kontinens vásárlóerejének 60 százaléka fölött rendelkezik. A 42-ből 26 ország él az európai átlag alatti összegből.
És akik a sor végén spórolnak
Európa sereghajtói változatlanul Moldova és Ukrajna, az idén legszegényebb Ukrajnában az átlagosan elkölthető jövedelem 978 euró, míg Moldovában 1214 euró.
Szép dolog a számmisztika, ezért most olvasóinkat arra kérjük, szavazzanak név nélkül, anonim módon (nem, még mi sem tudjuk visszakeresni, ki mire voksolt): mennyit bírnak fejenként költeni egy hónapban adózás után, mennyi pénzük maradt az ÉLETRE? Itt a virtuális szavazóurna, tessenek megtenni tétjeiket: