„Magyarországon nem változott semmi 20 év alatt” - Négy ausztriai magyar munkavállaló története a 114 ezerből

Minden eddiginél több, 114 ezer magyar dolgozik Ausztriában. Néhányan elmesélték, miért és hogyan kezdtek el dolgozni a határon túl, miben látják a különbségeket.

Élénk szalmai és olvasói érdeklődést váltott ki október 19-én megjelent írásunk Évtizedekig hűséges alkalmazottak mondanak fel egyik napról a másikra Vas megyében, hogy Ausztriába menjenek dolgozni 2022. October 19. 07:10 , amely az osztrák munkaerőpiac nyugat-dunántúli régióra gyakorolt hatását járta körül.

Megszólaltak benne gazdasági szakemberek, cégvezetők, munkajoggal foglalkozók, emellett számtalan háttérbeszélgetést is folytattunk.

Természetesen beszéltünk Ausztriában dolgozó magyarokkal is, de első körben őket szándékosan hagytuk az árnyékban, mert tudtuk, hogy erre a témára majd később visszatérünk.

A legújabb statisztikák szerint minden korábbinál több, 115 ezer magyar dolgozik már Ausztriában, és azt gyanítjuk, ha teljes képet szeretnénk kapni, 115 ezer interjút kellene készítenünk, merthogy mindenkinek egyedi a története.

Mi most megelégszünk néggyel, amelyek kiragadott példák, de valamennyire mégiscsak túlmutatnak önmagukon.

István, aki elment, hazajött, és közben sok mindent látott

„Kár ezt szépíteni, a pénzből él mindenki. Nem mindegy, milyen életkörkörülmények között élsz. Hogy anyagilag meg tudod-e teremteni magadnak vagy a családodnak azt, amire vágysz” – kezdi történetét egy általános igazsággal István, majd beavat a részletekbe is.

Valamikor az ezredforduló idején Szombathelyen egy középiskolában tanulta ki a pék-cukrász mesterséget, amelyben egyetlen percet sem dolgozott, de az itt szerzett tudást és tapasztalatot mégis sok helyen tudta hasznosítani a következő két évtizedben. Először egy állatorvos mellett dolgozott mint asszisztens, majd egy lángossütőben vállalt munkát. Közben megismerkedett egy lánnyal – azóta is élete párja -, aki karriert akart építeni, így Budapestre költözött. István követte. A fővárosban különböző munkákat végzett, kiszállított, majd letette a nehézgépkezelői vizsgát, de közbejött a 2008-as válság. Párja elvesztette a munkáját, egy ismerőse segített munkát találnia Ausztriában. István fél év múlva követte.

A vendéglátásban helyezkedett el Salzburg közelében. Hatalmas vendégforgalmat bonyolított le a hegyek között elhelyezkedő négycsillagos relax hotel, talán e miatt is 80 százalékban mirelit ételeket használtak. Cukrász végzettsége miatt ő elsősorban az édességekért volt felelős. Német tudása ekkor még minimális volt (előtte angolt és franciát tanult), de mivel bedobták a mélyvízbe, kénytelen volt ezt is, mint ahogy mást is, nagyon gyorsan megtanulni. A szállodában saját szobája volt, a napi munkaidő két részből állt, volt egy délelőtti és egy esti része. 1300 euró körüli összeget keresett nettóban, ami 12 évvel ezelőtt szép pénznek számított, ráadásul kiadása gyakorlatilag nem volt, hiszen a szállást és az ételt ingyen kapta.

„Sokan akár egy évtizedig is csinálják ezt, és tényleg komoly pénzeket halmoznak fel meg, csak éppen nem éltek” – mondja István, aki a síszezon lefutása után egy másik állást talált magának a környéken, és sikerült végre egy albérletbe költöznie a párjával. Pizzát sütött néhány hónapig, majd a szomszédos faluban dolgozott egy konyhán, négy hosszú évig. Mosogatóként kezdte, de szép lassan lépkedett előre a munkahelyi ranglétrán, a végén rábízták a desszertek és saláták elkészítését is. Bár az osztrák vendéglátóhelyek zsúfolva vannak magyar alkalmazottakkal, itt rajta kívül csak osztrákok dolgoztak, aminek utólag is örül.

„Ha túl sok magyar dolgozik együtt, ott mindig problémák vannak. Féltékenyek egymásra, megy a túrás-fúrás, amit az osztrákok munkaadók nagyon nem szeretnek. De ez csak egy kis adalék” – mondja István, majd folytatja a történetét.

Egy volt kollégája egy másik éttermet nyitott a közelben, és oda hívta el a jó munkaerőnek tartott Istvánt, aki igent mondott az ajánlatra. De ez a munka csak egy évig tartott, merthogy időközben megszületett a gyermekük, és a párja nagyon nehezen viselte, hogy egész nap egyedül van a babával, segítség nélkül, egy mégiscsak idegen környezetben. „Akármit csinálsz, hiába erőlködsz, posztolsz németül vicceseket a Facebookra, te ott mindig külföldi leszel.”

Akkor még nem voltak ennyire elszállva az ingatlanárak, így a félretett pénzükből vásároltak egy családi házat egy Szombathelyhez közeli faluban, István innen ingázott vissza újabb négy évig Hartbergbe. Itt szintén konyhai kisegítőként kezdte, aztán itt is sikerült előrébb lépnie, a végén már volt, hogy az egész műszak rá volt bízva. A burgenlandi német nyelv nagyon más, mint a salzburgi, és az életforma is különbözik, de szeretett itt dolgozni. Régi, bejáratott étterem volt ez, ahol jól főztek, így sok volt vendég és a pénz. Hartberg 50 kilométerre fekszik Szombathelytől, ami még mindig kevesebb, mint amit sok magyar ingázó megtesz naponta, de azért mégiscsak idő és energia. A magyar határhoz közel a fizetések is alacsonyabbak, mint Ausztria túlsó felén, de István szerint összességében még így is megérte. 2020 februárjában váltott a valamivel közelebbi Oberwartba, de épphogy elkezdett dolgozni, megérkezett a koronavírus járvány és minden bezárt.

Egy szombathelyi cégnél talált állást, ahol részben számítógéppel dolgozik, részben fizikai munkát végez. A pénzt most jobban be kell osztani, lassabban megy a ház felújítása, mint korábban, viszont az jó, hogy a hétvége szabad és jobban be tud segíteni a gyermeknevelésbe.

„De már nézegetem a közeli osztrák állásokat” – mondja István, aki úgy érzi, hogy itthon lassabban és nehezebben jut előre, mint szeretné, majd afféle zárszóként hozzáteszi: „Magyarországon nem változott semmi 20 év alatt”.

Helga saját praxist tervez Ausztriában

Helga előre tervező típus. Amikor Zalaegerszegen, a pécsi egyetem kihelyezett karán gyógytornásznak tanult, már tudta, hogy egyszer majd külföldön dolgozik. Ahogy ő fogalmaz: „Tisztában voltam a hazai viszonyokkal.” A diploma után a rákészülő szakaszt a két és fél év Hévíz jelentette. Itt egy nagy és ismert szállodában dolgozott, 140 ezer forintos fizetésért, ami már 2016-ban sem volt egy nagy összeg. Ekkor már célirányosan járt továbbképzésekre, tanulta a nyelvet, szerezte be az igazolásokat, honosította Bécsben a diplomáját.

Döntését megerősítették a magyar munkahelyén szerzett tapasztalatok, és ez alatt nem csak a fizetést kell érteni. Azt mondja, egyenetlen és igazságtalan volt a munkatársak terhelése, közvetlen főnöke rosszul kezelt helyzetet, így maga a munkahelyi légkör is meglehetősen rossz volt. Amikor felvetette a problémát, általában az a válasz érkezett, hogy örüljön, hogy van munkahelye. Szóval csak idő kérdése volt, hogy – a többi kollégájához hasonlóan - mikor vált.

A váltás három évvel ezelőtt érkezett el, amikor munkát talált egy alsó-ausztriai szállodában, ahova Szombathelyről napi szinten ingázik. Ez egy úgynevezett kúrahotel, ami gyakorlatilag ismeretlen Magyarországon.

A vendégek zöme azért van itt, mert az osztrák társadalombiztosítás fedezi a több heti ittlétet, némi jelképes önrész ellenében. Az egyéni kezelések mellett csoportos terápiák is vannak, ami mindig színesíti egy gyógytornász munkáját – tudtuk meg.

Az igazi nagy különbség nem is annyira a munka jellegében mutatkozott meg, hanem – mármint a fizetésen kívül – a dolgozókhoz való hozzáállásban – mondja Helga.

„Kisebb konfliktusok persze itt is vannak, de nyitottak és mindent meg lehet beszélni. Ha megcsinálom tisztességesen a munkámat, akkor békén hagynak” - mondja Helga, aki most már három és fél éve dolgozik a szállodában, jobban kiismeri magát az ottani viszonyrendszerben is, bátrabban kiáll magáért, ha szükséges.

„Maga a légkör is alapvetően más. Nem érzed azt, hogy állandóan figyelnek rád, viszont érzed a megbecsülést, ami elsősorban a fizetésedben jelentkezik, de nem csak” - teszi hozzá.

Több mint három év után más különbségek is látszanak. Például, hogy az osztrákok hajlamosak aprólékosan – olykor túl aprólékosan - körüljárni a problémákat, hosszan gondolkodnak azon, aminek sokszor egyszerű megoldása van. Utána meg a változást vezetik be hihetetlenül – magyarok számára irritálóan - lassan.

Helga azt mondja, nem a karrierért ment külföldre. Ő akár fele pénzért is itthon maradt volna, ha nagyobb lenne a szakma általános megbecsültsége. De egyelőre ennek semmi nyoma, Ausztriában viszont nagyon is tisztában vannak vele, keresik és szeretik a magyar gyógytornászokat, a kórházakban, a társadalombiztosítás által támogatott szállodákban csakúgy, mint a magánemberek.

Korábban még azt tervezte, majd itthon indít saját praxist, most viszont úgy gondolja, ha lesz ilyen, az Ausztriában lesz.

Réka, akinek a szíve Kőszegen maradt

„Pillanat, csak éppen fizetek az oberwarti Penny Marktban” – mondja a telefonban Réka, majd gyorsan pergő német nyelvű párbeszédet hallunk a háttérben.

Réka az egyetlen a megszólalók között, akivel nem személyesen, hanem telefonon beszélgettünk. Ennek gyakorlati okai voltak, a találkozás nehezen jött volna össze, viszont a történetére mindenképpen kíváncsiak voltunk, merthogy egyike azoknak a szépségiparban dolgozóknak, akikről a sorozatunk első részében beszél egy gazdasági szakember.

A 26 éves, Kőszegen élő fiatal hölgy pincérnek tanult Szombathelyen és néhány évig dolgozott is a szakmájában. Csakhogy már kezdetben tudta, hogy a vendéglátás és az ezzel járó „kötelező jópofizás” nem az ő világa, így elvégezte a műkörömépítő OKJ-s tanfolyamot, és mint egyéni vállalkozó egy kőszegi szépségszalonban kezdett el dolgozni, majd utána egy másikban, közelebb a főtérhez.

Három évvel ezelőtt keresték meg, hogy lenne-e kedve Ausztriában is dolgozni, egy magyarok által működtetett szépségszalonban. Először nemet mondott, de aztán mégiscsak ráállt az ajánlatra. Kezdetben hetente egyszer ment ki az oberwarti üzletbe dolgozni, ahol alkalmazottként van bejelentve, és ahova most már heti két napot ingázik.

Réka bevallja, jobban szeret Kőszegen dolgozni, mert a magyar vendégei kimutatják, hogy szeretik, nagyokat lehet velük beszélgetni. Az osztrák piac és az osztrák vendégek mások. Nem ragaszkodnak annyira ugyanahhoz a szakemberhez, a lényeg, hogy valaki tegye rendbe a körmüket, és lehetőleg minél kevesebb pénzből. Előnyben részesítik az egyszerű színeket és megoldásokat. Magyarországon három-négy héttel előre is bejelentkeznek a vendégek, Ausztriában nem ritka, hogy egyszerűen odatelefonálnak, hogy „akkor most jönnék”. Vagy egyszerűen rányitják az ajtót.

Az osztrák hölgyek kevésbé közvetlenek, nem „lelkiznek” annyit, mint a magyarok. „De ez lehet, csak a nyelv miatt van” – mondja Réka, aki 12 évig tanulta Magyarországon a németet, így a hétköznapi nyelvhasználattal nincs gondja, de lehet, a „lelkizéshez” ez nem elég.

A covid után már több megkeresést is kapott Ausztriából, de ő jól érzi magát itt: a „főnökasszonnyal” baráti viszonyba került, nem érdeklik az ajánlatok, így még a fizetésre sem kérdez rá. Körülbelül fél évvel ezelőtt felmerült, hogy ő is áthelyezi a vállalkozását, de aztán letett erről, mert nagyon szereti a kőszegi vendégkörét.

László, aki nem a pénzért ment ki

Ahogy a korábbi írásunkról kiderült - és ezt erősítik meg a lapunknak nyilatkozó munkavállalók is – a magyarok a pénzért mennek dolgozni Ausztriába.

Hogy mást ne mondjunk, az osztrák statisztikai hivatal szerint 2020-ban Ausztriában a bruttó átlagfizetés 44 ezer 395 euró (kb. 18,6 millió forint) volt, ami kb. négyszerese a magyarnak, és szinte mindent megmagyaráz.

De a képlet nem mindenkinél ilyen egyszerű, hiszen – ahogy feljebb is írtuk - minden élettörténet más és más. Itt van László. A most 30 éves soproni fiatalember informatikát tanult a város egyik középiskolájában, majd a Nyugat-Magyarországi Egyetemen elvégzett egy felsőfokú sajtótechnikusi képzést. Még tanulmányai alatt elindította saját hírblogját, de emellett mindig is érdekelte a rádiózás, annak tartalmi és műszaki oldala is. Húszéves korában, teljesen véletlenül talált egy ausztriai rádióadót, amely honlapján azt írta, náluk bárki készíthet műsort. Elküldte hát a koncepcióját, amire azt a választ kapta, hogy jöhet.

Így kezdett el dolgozni a rádiónak, első időkben még önkéntesként, ingyen. A műsorai elsősorban az ottani magyaroknak szóltak, magyarul, de a programokban megszólalt németül is. A nyelvet általános iskolában tanulta 8 évig, és utána sem hagyta abba. Informatikát már Ausztriában tanult, de végül nem fejezte be a kurzust, mert – azt mondja – más a hétköznapokban beszélni a német nyelvet és megint más ezen a nyelven papíron programozni vagy előadást tartani számítástechnikából.

De mindez nem volt gátja annak, hogy egyre jobban bedolgozza magát rádióba. 2015-ban megkérdezték, hogy nem volna-e kedve immár hivatalos munkavállalója lenni az adónak, és ő igent mondott. Annál is inkább, mert Magyarországon nem kapott erre lehetőséget. Az osztrák rádióban viszont mentek előre a dolgok a maguk útján. Először úgynevezett „infotainment” programokat készített, hírekkel, zenével, programajánlóval, majd egyre több és komolyabb munkákat bíztak rá: eseményekre, sajtótájékoztatókra kezdett járni. Magyartudásának nagy hasznát vette mind ő maga, mind az adó. Most a rádió új stúdiójában újabb feladatokkal bízták meg, amiben szerepe van a műszaki, informatikai tudásának is. Sokat dolgozik otthonról, hozzáfér a távoli számítógépekhez, de hetente néhányszor fizikálisan is el kell mennie az osztrák stúdióba.

„Közhelynek hangzik, de én itt tényleg nagyon sok értékes emberrel ismerkedtem meg, kinyílott a világ, más kultúrákat fedeztem fel. Nekem az is afféle küldetésem, hogy összekovácsoljam a határ két oldalán lakó embereket” – magyarázza László, aki szerint az ingázásnak megvan az a hátránya, hogy folyamatosan szembesít a két ország közötti különbséggel, azzal, hogy odaát jobban működnek a dolgok: hogy sima az aszfalt, hogy le vannak festve a kerítések, hogy meg van szervezve a munka. „Ez az összehasonlítás nekem mindig fájdalmas.”

László írásban bedolgozik magyar médiáknak, de azt mondja, annak kicsi az esélye, hogy visszajön Magyarországra rádiózni, már csak azért is, mert az utóbbi 10 évben Sopronból és környékéről teljesen eltűntek a helyi adók, ahol dolgozni lehetne.

Azt mondja, az ő története egyedinek tűnik, de annyira mégsem az. Tud más magyarokról, akik az osztrák médiában dolgoznak, sőt akadnak köztük olyanok is, akik már családostul átköltöztek.

Az írás létrejöttét és megjelenését a Friedrich-Ebert-Stiftung támogatta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Évtizedekig hűséges alkalmazottak mondanak fel egyik napról a másikra Vas megyében, hogy Ausztriába menjenek dolgozni

Soha ennyi magyar nem dolgozott még a határ túloldalán. A munkaerő-elvándorlás pedig soha ennyire nem fojtogatta Nyugat-Magyarország gazdaságát. Összegyűjtöttük a legfrissebb adatokat is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság