Majdnem koccanás lett a vége egy levágott kanyarnak a 11-es Huszár út és a Stromfeld Aurél kereszteződésében Szombathelyen

De adódik a kérdés, hogy ki miben hibázott közben.

Néha az újságírókra is egyfajta pályabírói szerep hárul. Jönnek a videók a különböző közlekedési szituációkról, nekünk pedig el kell döntenünk, ki volt a hibás. Amíg ezek záróvonalakon keresztül-kasul előzgető, gyengébb képességekkel megáldott egyedek, addig még könnyű dolgunk van. A mostani viszont kicsit nehezített terep.

Adott Szombathely egyik ikonikus pontja, ahol egykor kétes hírű pizzéria üzemelt. Most viszont egy kanyar levágása miatt került a figyelmünk középpontjába a 11-es Huszár út és a Stromfeld Aurél utca kereszteződése.

Olvasónk küldte az alábbi videót, amelyen az látszik, ahogy a Stromfeld Aurél utcán halad a már említett pizzéria irányába, amikor a kereszteződésnél egy fekete Alfa Romeo meglehetősen szűken kanyarodik le a 11-es Huszár útról a Stromfeldre. Az ütközés végül elmarad, a két autó azonban meglehetősen közel kerül egymáshoz.

Normál esetben a kanyar levágása szabálytalan lenne, a videón azonban az látszik, hogy az alfás a manőver egy pontján tesz egy gyors kormánymozdulatot, így végül nem érinti azt a biztonsági zónát, amelyben a kamerás autó tartózkodik. Viszont a kamerás autó sem a felfestésnél állt meg, lévén, hogy onnan esélye sem lenne belátni a kereszteződést.

Mindenesetre megszavaztatjuk a kérdést:


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés