Már az osztályozóra készül a VSA

21. mérkőzésén is győztek, így veretlenül zárták a bajnokságot a szombathelyi röplabdás lányok.

PTE PEAC – Vasi Sport Akadémia 0:3 (12,18,8)

Vezette: Ortner, Gábor

PTE PEAC: Tolnay, Nagy, Bauer, Seres, Stoch, Pesti. csere: Lukács(libero)Kulcsár, Kovács. Edző: Szabó Tamás.

 

Vasi Sport Akadémia: Németh(2), Takács(14), Mikos(2), Simon(12), Kiss(14), Gőczi(9). Csere: Sipos(libero), Nagy(libero), Bokor(1), Csőgör. Edző: Mucsi Péter

Pécsi vendégszerepléssel zárta a bajnokságot a már bajnok Vasi Sport Akadémia csapata. Nem volt nagy a tét a hazaiak számára, hiszen győzelem, esetén sem tudtak előre lépni a tabellán. A VSA számára a veretlenség megőrzése jelentett kihívást a mérkőzés előtt.

Lelkesen kezdett a hazai csapat, aminek három pontos előny lett az eredménye. Nem sokáig tartott a kezdeti lendület. Jó nyitásainak és erőteljesebb támadójátékának köszönhetően magabiztosan, nagy különbséggel hozta az első játszmát a vendégcsapat. (12:25)

A második szettben ismét az Akadémisták játéka dominált. Egy-egy szép labdamenettel szerzett pontokat a hazai csapat, azonban a játszma egészét uralta a VSA. A végjátékban még 4 pontra felzárkóztak a pécsi egyetemisták, azonban nem tudták megakadályozni a játszma elvesztését. (18:25)

Az első két játszma elvesztése teljesen kedvét vette a hazai csapatnak. A szombathelyi nyitások már megoldhatatlan feladatot jelentettek a pécsi lányoknak. A VSA több felállást is kipróbálhatott a játszma során, melyet zökkenők nélkül teljesítettek az Akadémista lányok. A csereként beálló Csőgör Éva személyében újoncot is avatott a vendég VSA. Magabiztosan, helyenként kombinatív játékot bemutatva őrizte meg 21-ik mérkőzésén is veretlenségét a Vasi Sport Akadémia. (8:25)

 

A Pécs elleni mérkőzéssel befejeződött a bajnokság. A Vasi Sport Akadémia hibátlanul, minden mérkőzését megnyerve zárta a bajnoki küzdelmeit, ezzel az egyesület pár éves történetének legsikeresebb évét zárta. Külön öröm, hogy a fiatalok, a VSA junior csapata is, hasonlóan a felnőttek eredményéhez, magabiztosan, veretlenül szerzett bajnoki aranyérmet. Egy feladat maradt a VSA játékosai előtt, a szegedi SZTE EHÖK SE elleni két mérkőzésen kell kivívnia a - legmagasabb osztályba - a legjobb 12 csapat közé kerülést.

 

Junior:  

PTE PEAC – Vasi Sport Akadémia 0:3 (18,18,12)

VSA: Sipos L., Takács, Horváth, Sipos V., Bokor, Gőczi. Csere: Nagy(libero), Németh, Molnár, Magyar

 

Egy percig sem forgott veszélyben a VSA győzelme. Magabiztosan, védekezésben és támadójátékban is ellenfele fölé nőtt a bajnokcsapat.

 

Mucsi Péter: Egyre jobban kezdünk játékba lendülni. Támadójátékunk pontosításával növelhetjük hatékonyságunkat. A nyitásokban is szépen javulunk és sáncban is voltak szép megmozdulásaink. Gratulálok mindkét csapatomnak az egész évben nyújtott kimagasló teljesítményéhez. Rengeteget fárasztó edzésen, mérkőzésen kellett megdolgoznunk ezért a sikerért. Még nem dőlhetünk hátra, hiszen két nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Egy percig sem lehetünk elbizakodottak az elmúlt mérkőzések eredményei alapján, hiszen egy erős csapat találkozunk a feljutáshoz vezető úton. Hiszek abban, hogy alázatos, megalkuvást nem tűrő, lelkes játékkal sikerülhet a nagy álmunk, ami a körülményeinket nézve a csoda lenne….

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport