Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Már mutatkoznak a brexit köznapi hátrányai

Furcsa a briteknek a sorállás.

Január 31-vel lezajlott a Brexit, vagyis Nagy-Britannia többé nem tagja az Európai Uniónak. Emlékezetes, hogy 2016. június 23-án alaposan meglepődött az egész világ, amikor a britek a kilépés mellett voksoltak a népszavazáson. Az azóta eltelt időben az egész bolygó a szemtanúja lehetett a finoman szólva sem zökkenőmentes folyamatnak, amelynek pontos hatásait még most sem teljesen látni. - tudjuk meg az nlc.hu honlaptól.

Brexit
Pixabay.com

Egy biztos: egy Colin Browning nevű brit férfi az amszterdami reptéren állva szembesült azzal, hogy milyen kellemetlen következményei vannak, hogy országa már nem az Európai Unió tagja. A Twitter-csatornájára feltöltött fotó – és a mellé írt üzenet – tanúsága szerint legalább 55 percig kellett sorban állnia, hogy a bevándorlási hivatal ellenőrzésén áthaladva ismét beléphessen az EU területére. „Abszolút undorító a szolgáltatás a Schiphol reptéren – írta fotója mellé Browning. – 55 perce állunk sorban a bevándorlási ellenőrzés előtt. Én nem erre a Brexitre szavaztam.”

Alighanem az utolsó mondat verhette ki a biztosítékot a twitterezők jelentős részénél, a férfi posztját ugyanis, cikkünk írásának pillanatában közel ötezren osztották meg követőikkel. Reakcióként olyasmiket írnak, mint például: „tökéletes példája annak, amikor az EU-ból kilépni akaró emberek kiborulnak az Unióból való távozás következményei miatt”. Egy másik férfi annyit írt: „és akkor képzeld el, amikor kamionsofőrként az 55. vagy a sorban, tele romlandó áruval, miközben folyamatosan kapod a gyalázkodó üzeneteket azoktól az ügyfeleidtől, akik emiatt nem tudják feltölteni a raktárkészleteiket”.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek

Tovább az oldalra