Megszüntette az eljárást a Szálasi Ference emlékhelyére került "nyilaskereszt" ügyében a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr Főkapitányság a Mérce kérdésére.
Indoklásukban azt írták, bűncselekmény nem történt, sőt, gyanúsítotti kihallgatás sem volt.
A lap azt írja, a kereszt időközben eltűnt az emlékhelyről a "Szálasi Ferenc emlékére" felirat is, helyére egy idézet került az egykori nemzetvezetőtől. Azt is közölték, még márciusban, a botrány kirobbanásakor az "emlékhely" még illegálisan állt a temetőben, mostanra viszont már jóváhgyta a temető a vázrajzot. Ezen pedig semmiféle jelképet nem kell bejelenteni, így ma már szabályosan áll az obeliszk.
A helyiek sem érették, hogy keveredtek a dologba
Lapunk korábban többször is foglalkozott az üggyel. Az emlékhely tervezője, Papp Tibor Károly ugyanis azt állította, a síron nem a nyilaskereszt, hanem egy vasi település, Táplánszentkereszt címeréből vett kereszt található.
Többször kerestük az önkormányzatot, ahol először azt mondták
Oké, de mégis mit keres egy nyilaskereszt Táplánszentkereszt címerében? 2023. March 19. 07:05 , ez csupán véletlen egybeesés lehet. Később viszont megtudtuk
Továbbra is nyomoz a rendőrség a táplánszentkereszti címerben is látható „nyilaskereszt” miatt 2023. March 24. 07:18 , a címerben lévő kereszt „a településnek nevet adó középkori Szentkereszt templom titulusát szimbolizálja”.
Így került a címerbe is, ami 1991 óta látható Táplánszentkereszt címerében.