Nyert, de így is az alsóházban folytatja a Körmend

A Nyíregyháza legyőzése kevés volt, a Felsőházba jutáshoz a Körmendnek

Ha nem is teljesen, de félig a saját kezében volt a Körmend sorsa a továbbjutást illetően. A vasiaknak mindenképpen nyerniük kellett Nyíregyházán ahhoz, hogy esélyük legyen a felsőházba csusszanni. Ezen felül még a Falconak is nyerni kellett volna Kaposváron, a körmendi 5. helyhez.

A Körmenden ebben az esetben semmi sem múlt. Az első mozdulattól kezdve adtak bele mindent a találkozóba. A feldobásnál a vendégek hozták el a labdát, majd pedig Ferencz triplájával vett még nagyobb lendületet az együttes. Míg a Nyíregyházában leginkább a Poscsics-Doyne duó hozta a pontokat, addig a vendégeknél szinte mindenki kosarakkal tudott hozzájárulni az előrelépéshez. Az első negyed végéhez közeledve a 2 pontra közelítette meg a vendégeket a Nyíregyháza, aztán Rakocsevics és Sonyák pontjaival ismét stabilizálta előnyét a Körmend.

A második negyed triplapárbajt hozott, ám a Körmend itt is jobban jött ki és a 12. percben Rakocsevics büntetőivel állt be a 10 pontos körmendi vezetés, ami 15 pontra is felduzzadt. A nagyszünet közeledtével azonban elkezdett kiengedni a vendégcsapat, a hazaiak pedig érezve a lehetőséget rákapcsoltak. 9 pontra dolgozták le hátrányukat a második 10 perc végére.

A második félidőben nem sok minden változott. Egy közjáték szolgáltatta a legnagyobb eseményt a harmadik negyedben. Papp Péter játékvezető, megunva egy néző folyamatos gyalázkodását kivezetette a csarnokból. Ezt leszámítva a Körmend tartotta az első félidőben megszerzett előnyét végül 9 ponttal nyerte meg az összecsapást. Azonban a Kaposvár győzelme miatt, a középszakaszt az alsóházból folytatja.

Sitku Ernő, a Nyíregyháza edzője: Gratulálok a Körmendnek! Amit kértem a csapatomtól, azt teljesítették. Szerzett labdában nagyon jók voltunk, eladottban egyenlő számokat produkáltunk csak sajnos a dobószázalékunk volt pocsék. Ezzel együtt én büszke vagyok a fiúkra és majdnem annyira örülök, mintha megnyertük volna a meccset. Köszönöm a közönségnek a bíztatást és remélem a következő hazai meccseken is hasonló jó buzdításban lesz részünk.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Amit kértem a csapattól azt mind visszakaptam. Úgy érzem, hogy már a meccs kezdetétől irányítottuk a mérkőzést az pedig külön öröm, hogy ilyen jó dobó %-ot produkáltunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport