Szenzációs versenyzéssel, az utolsó sorozatban kapaszkodott fel a dobogó második fokára.
Ma este rendezték a női súlylökés döntőjét a londoni atlétika Világ-bajnokságon, ahol dobókörbe állt Márton Anita is.
A fedett pályán Európa-bajnoki címmel rendelkező sportoló simán jutott a döntőbe. Ott aztán végig az élbolyban versenyezve magabiztos formát mutatott. Sokáig úgy tűnt, hogy bronzérmet szerez, aztán megelőzte őt a jamaikai Danniel Thomas-Dood. Az utolsó sorozatban aztán Márton elképesztő teljesítményt mutatott és 19 méter 49 centis lökésével a második helyre ugrott.
Márton Anita ezüstérmes Londonban
Magyar Atlétika Szövetség Facebook
Ekkor még ketten voltak hátra. Az amerikai Michelle Carter azonban nem tudott nagyobbat lökni, a szám végső nyertese a kínai Lijiao Gong pedig ekkor már zsebben tudhatta az aranyat.
Márton Anita ezüstje a második érem a magyar csapat neve mellett. Baji Balázs hétfőn nyert bronza mellett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!