Második helyen zárt három szombathelyivel az U17-es női válogatott Szlovéniában

A házigazda Szlovénia, Lengyelország és Ukrajna korosztályos csapatai vettek részt a magyar mellett a női U17-es labdarúgó-válogatottaknak kiírt körmérkőzéses négyes viadalon. Lévay Andrea együttese Szlovéniát 3-0-ra, Ukrajnát 2-0-ra verte, Lengyelországtól 2-0-ra kikapott, így a lengyelek mögött második helyen zárt. A Viktória-Trend Optika FC Szombathely futballistái közül a szlovénok ellen kezdőként Kun Barbara 69, Magyarics Zoé 55, Szakonyi Emese 46 percet játszott. Az ukránok ellen Kun és Magyarics végig a pályán volt, utóbbi jegyezte mindkét gólpasszt. A lengyelek ellen Magyarics kezdőként 28 percet futballozott, őt Kun váltotta – adta hírül a kiralysport.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport