Elsőnek ért célba a szombathelyi futóversenyen, mégis másodiknak hozták ki

Péter Ábrahám első helyen ért célba a Vas megyei mezeifutó diákolimpián, aranyérmet kapott érte, majd a későbbi eredménylistán már csak második volt.

Egyéniben és csapatban is elsőséget ünnepelhetett a 2015-ös diákolimpia Vas megyei mezeifutó versenyszámában Péter Ábrahám. A Nagy Lajos Gimnázium ötödik korcsoportban induló versenyzője elsőként ért célba a 3.5 kilométeres távon, csapatban pedig Varga Soma, Tóth Márton és Auer Milán oldalán aratott sikert. Azonban néhány nappal a versenyt követően már más eredmény díszelgett a megyei napilap sportrovatában: mint kiderült, az egyéni eredménye csak a második helyre elég – azt viszont nem nem lehet tudni, hogy miért.

– A fiam az ötödik korcsoportban megnyerte a versenyt egyénileg és a Nagy Lajos Gimnáziummal csapatban is. Haza is hozta a két aranyérmet. Nagyon örültünk, vártuk az eredménylistát, ami csak nem jött, ám egyszer csak megjelent az újságban, hogy második lett. Úgy gondoltuk, hogy ilyen nincs, hiszen ha ő futott be elsőnek, akkor ő az első.

(Illusztráció)
darkmatter via Compfight cc

- Semmi konkrétumot nem tudtunk meg arról, hogy ez miért lett így. Addig jutottunk, hogy talán a győztes később futotta le a versenyt, vagy az eggyel feljebb levő korcsoportban indult. Azonban utóbbi mezőny négy kilométert futott, és a szervezők sem szóltak senkinek sem arról, hogy van egy további induló is.

Az aranyérmet pedig kiosztották

– jelezte Péter Éva, a győztes versenyző édesanyja, aki kiemelte, egyáltalán nem céljuk, hogy úgymond balhét csináljanak az ügyből, de az nagyon sportszerűtlen és bántja az igazságérzetüket, hogy semmi tájékoztatást nem kaptak, utólag sem.

A hivatalos eredménylista szerint a győztes a Premontrei versenyzője, a kiváló tájfutó Jacsev Sámuel lett. Csakhogy ő abban a mezőnyben biztos, hogy nem ért célba Péter Ábrahám előtt.

– A leginkább kellemetlen ebben a helyzetben az, hogy arra a gyerekre nem gondoltak, aki megnyerte ezt a versenyt. A legjobb négy ráadásul továbbmegy az országos döntőbe – akkor most aki negyedik lett, az kiesik? Pedig ő a versenyen negyedik lett. A fiamat ebből a szempontból nem érinti ez a helyzet, hiszen így másodikként jut tovább. Maga a szituáció azért kellemetlen, mert ha egy versenyző nem indul egy versenyen, vagy nem abban a futamban indul, ráadásul ki is osztják az érmeket az elért eredményekért, de utólag mégis megváltoztatják azokat – ilyen egyszerűen nincs. Persze ez egy kis verseny, de mégiscsak egy diákolimpia, egy szövetség által rendezett esemény, hivatalos versenynek kellene lennie – jelezte az édesanya, aki testnevelő tanár férjével éveken keresztül volt szervezője a Körbe Körmend futóversenynek.

Péter Éva megjegyezte, nem a későbbi győztes érdemeit vitatja, tiszteli Jacsev Sámuel eddigi eredményeit, de az

abszurd, hogy semmi tájékoztatást nem kaptak arról, hogy esetleg két futam van, és az időeredmények alapján fognak végeredményt hirdetni.

„A fiam is mondta, mikor hazaért, hogy a végén már kiengedett, mert megverte a mezőnyt” – tette hozzá, megjegyezve, hogyha a két fiú egy futamban indul, akkor minden bizonnyal egy jó versenyt vívtak volna. Elmondta, nem kívántak további lépéseket tenni az ügyben, hiszen a fiuk indulhat a gödöllői országos döntőben, április 14-én.

– Gondolkodtunk azon, hogy esetleg lehet-e óvni, de valószínűleg ugyanannak nyújtanánk be az óvást, aki ezt az eredményt megengedte – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a fiú második helyéről is a testnevelő tanárát értesítették, hogy mégsem nyerte meg a versenyt, de az aranyérmet nem kérték vissza.

És, hogy ki volt az, aki ezt megengedte, arról pontos információ nincs. A műsorfüzet adatai szerint a Sportközpont szervezte a versenyt. Természetesen ha jelentkezik a "kínos baki" elkövetője, akkor megadjuk neki is a szót.

A Sportközpontban késő délután már nem értünk el senkit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport