Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a sorokpolányi Petőfi Sándor utcában 2023. július 2-án, vasárnap.
Egy Mazda személyautó egy egyenes szakaszon eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd nekiütközött egy kapubejáróban parkoló Fiatnak.
Az autót vezető nőt a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.
A balesetben megrongálódott egy villanyóra szekrény is, de a helyreállításig használatban maradhat.
Úgy tudjuk, hogy az autó vezetője hosszabb utat tett meg és már nagyon közel volt az úticéljához.
Egyes vélekedések alapján a hosszú utazások utolsó kilométerei is fokozottan balesetveszélyes szakasznak számítanak, mivel a sofőr már „leereszt” az utolsó kilométerekre, megnyugszik, hogy szerencsésen megérkezett és ekkor követ el valamilyen hibát, vagy elalszik a volánnál.
A mostani esetnél nincs információnk arról, hogy miért történt a pályaelhagyásos baleset.